A rovat kizárólagos támogatója

Az elmúlt hetekben a Greenfo is – hírt adott a Szentendrei-sziget északnyugati csúcsán tervezett fejlesztésekről és az emiatt a természeti értékek állapotában várható kedvezőtlen változásokat is prognosztizálták. Többször is felmerült egy, a nemzeti park létesítése során elkövetett adminisztrációs hiba ténye is.

Mivel 1995. és 1997. között magam is részese voltam a védetté nyilvánítás előkészítési munkáinak, részletezni tudom ezt a hibát, illetve azokat a körülményeket, amelyek között létrejött.

Elöljáróban a védetté nyilvánítás néhány kötelező részletét kell ismertetnem. A természet védelméről szóló törvény előírja, hogy az előkésztés során a védelemre tervezett területek ingatlannyilvántartási kimutatását is el kell készíteni, és ezt a kimutatást a védelmet elrendelő jogszabály részeként nyilvánosságra kell hozni, a védelem tényét pedig az érintett ingatlanok tulajdoni lapján is fel kell tüntetni. Ennek fontosságát szinte nem is kell hangsúlyozni, elvégre bárki, tulajdonos, területrendezési tervező stb. innen tudja meg, hogy az adott ingatlanon természetvédelmi korlátozások érvényesülnek, amelyeket figyelembe kell venni. A védett terület határait természetesen térképen is ábrázolják, de az ingatlannyilvántartási adatok fontosabbak, egyértelműek, és pontosságukat nem befolyásolja pl. a lépték mérete, mint a térképről leolvasható információkét. Valamikor, kezdő természetvédelmi őrként sokat ültem a földhivatalokban, kimásolva a földkönyv, vagy a tulajdoni lapok adatait, ezekből készítve a fentebb említett ilyen kimutatásokat. Ma már az adatok digitalizálva állnak rendelkezésre, a munka így könnyebb, de még mindig fáradságos; felelősségteljes, és igen könnyű hibázni.

A most következők lehet, hogy kitérőnek minősülnek, de mindenképpen a történethez tartoznak: A Duna-Ipoly Nemzeti Park és a természetvédelmi kezelést végző igazgatóság létrehozásának szükségszerűsége már a rendszerváltozás idején felmerült. Vita is volt belőle, elvégre a terület jelentős része már a hetvenes-nyolcvanas évektől természetvédelmi oltalmat élvezett, tájvédelmi körzetként, illetve a sziget esetében helyi értékként (annak teljes területén, igy a belterületeken is). A nemzeti park kialakításának mégis volt komoly – bár nem elsődlegesen természetvédelmi – oka.

Fotó: Sarkadi Péter

Ma már a régmúlt történelmének tűnik: a nyolcvanas évek második felében a környezetvédelem és a vízügy állami szerveit összevonták. A területi szervek, a vízügyi igazgatóságok illetve a környezet és természetvédelmi felügyelőségek összevonásával környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok, KÖVIZIG-ek jöttek létre, komoly vízügyi dominanciával és sokszor egymásnak ellentmondó szakmai, ágazati érdekekkel. Erre példaként elég a nagymarosi vízlépcső esetét említeni, talán emlékszünk még rá. A rendszer alól kivételt képeztek a nemzeti parkok, így felemás helyzet állt elő, a Dunától keletre a természetvédelmi kezelést és hatósági munkát a nemzeti park igazgatóságok végezték, Magyarország nyugati felén viszont a KÖVIZIG-ek. Azt is el kell árulnom, hogy nem volt jó természetvédelmi szakembernek lenni ez utóbbi szervekben (még a környezetvédelmi ágazattal is problémás volt néha az együttműködés, a „vizesekkel” pedig még szinte egymás szavát sem értettük). A természetvédelem felső szintjén ez erősíthette meg az elhatározást: mindenhol létesüljenek nemzeti parkok (igazgatóságok) és ezek végezzék a természetvédelmi hatósági, valamint kezelési feladatokat. A Kádár-kor utolsó környezetvédelmi és vízügyi minisztere is beígért a vízlépcső megépülése utánra egy nemzeti parkot (bár akkoriban nem voltam biztos abban, hogy tudja-e egyáltalán, hogy mi is az a nemzeti park). Mindenesetre, a DINP létesítését hatósági-szervezeti stratégiai okok (is) indokolták.

A helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánítására ebben az időben a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai voltak jogosultak, a védettség tényét pedig tanácsrendeletekben közölték. A rendszerváltozáskor a polgári demokratikus jogrend kialakítása során a tanácsrendeleteket a rendszer szelleméhez nem illő antidemokratikus elemként nem illesztették be, hanem „deregulálták”, azaz hatálytalanították. Így a sziget védettsége jogi szempontból megszűnt. Egy másik, akkoriban sokszor emlegetett fogalom, a „szubszidiaritás” jegyében a helyi értékek védett nyilvánításának jogát helyi hatáskörbe utalta a törvény, vagyis a négy szigeti település önkormányzatára maradt annak eldöntése, hogy mit nyilvánít védetté (az akkori természetvédelmi szakmai felsővezetés nem tekintette a szigetet országos jelentőségű természetvédelmi értéknek). A gyakorlatban az történt, hogy két település egyáltalán nem nyilvánított helyi védetté területeket, egy önkormányzat az 1984. előtti védettségi szintet állította helyre, egy pedig (történetesen Kisoroszi) továbbra is védettséget adott a település teljes területének. Így állt elő az a helyzet, hogy amikor a község területének egyes részeit bevonták a nemzeti parkba, védett területet nyilvánítottak védetté. A község nem a nemzeti parkhoz tartozó területei továbbra is helyi értékként részesülnek védelemben.

A régebbi turistatérképek a szigetcsúcsot a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként jelölik (itt zöld körvonallal van feltüntetve a védett terület határa)

A kitérőt befejezve visszatérek a területnyilvántartáshoz. Ez még mindig nem természetvédelem. A térképi ábrázoláshoz, a hegyek, síkságok, vizek stb. síkra – papírra – vetítéséhez különböző módszereket használtak és használnak. Különböző célra szükséges térképek készítéséhez különböző, az adott célnak legjobban megfelelő vetületeket választanak. Magyarországon polgári célokra az 1970-es évekig az ún. sztereografikus vetületet használták, de ez nem felelt meg tökéletesen a hazai föld térképi ábrázolására. Így szükségessé vált egy, a hazai viszonyoknak jobban megfelelő vetületi rendszer kidolgozása. Ez az Egységes Országos Térképészeti Rendszer: az EOTR. Használják rá az EOV mozaikszót is, az Egységes Országos Vetület rövidítését. A rendszer gyakorlati alkalmazásához hatalmas munkát kellett elvégezni: újra kellett mérni az országot, és az eredményeket minden térképen alkalmazni kellett. Ez természetesen az ingatlannyilvántartási térképekre is vonatkozott. A földhivatali térképezési munka mellett más feladat is volt. A korábbi sztereografikus alapú nyilvántartás idején telekmegosztások, ingatlan-összevonások stb. miatt a számozás is sok helyen zavarossá, áttekinthetetlenné vált, ezt is ki kellett igazítani. Ez viszont jónéhány település ingatlanjainak újraszámozását is jelentette. A teljes munka az elhatározástól a megvalósulásig közel negyedszázadot ölelt fel.

És most már ténylegesen az adminisztrációs hibáról: A Dunakanyar térségében az átállás egybeesett a nemzeti park létesítésének időszakával. Az új térképek már rendelkezésre álltak, de még nem voltak hatályosak, és várható hatályba lépésük időpontjáról a területi földhivatalok nem tudtak tájékoztatást adni. Nekünk viszont sürgős volt a nemzeti park létesítése, így is utolsóként lett kihirdetve (akkor még nem volt szó a tizedikről, az Őrségről).

A dilemma komoly volt, de annak ellenére, hogy elkészült az EOV szerinti területkimutatás, a létesítő rendeletben nem lehetett jövőbeli helyrajzi számokat közölni, csak hatályban lévőket. Az már a szakmánk pechje, hogy az új helyrajzi számok hatályba lépése néhány nappal megelőzte a miniszteri rendelet megjelenését. Két állami szervezet, két minisztérium nem tudott együttműködni. A „szigetspicc” korábbi azonosítóját pl. a Kisoroszi temető kapta az új rendszerben. A hibát azonnal észleltük, és kezdeményeztük a rendelet javítását, megküldtük a hibajegyzéket, még az alapítás évében, 1997-ben. A javított ingatlanjegyzék azóta sem jelent meg. Az igazság kedvéért azt is meg kell jegyeznem, hogy a természetvédelemmel foglalkozó minisztériumi osztályok, főosztályok sem lehettek hatással arra, hogy mi jelenik meg a közlönyben, vagy mit tesznek a miniszter elé aláírásra. Így azt is elmondhatjuk, hogy nemcsak két minisztérium, hanem egy minisztériumon belül a különböző szintű szervezetek sem tudtak együttműködni.

Szabadstrand Kisoroszinál Szentendrei-sziget északi vége 2018 július fotó: Mohai Balázs MTI/MTVA

Az uniós csatlakozással vállaltuk a Natura 2000 hálózat hazai elemeinek a létrehozását. Bár ingatlannyilvántartási problémák ennek során is okoztak nehézségeket, de szerencsére a Duna és ártere nevű természet-megőrzési területen, amelyhez a Kisoroszi szigetcsúcs is tartozik, már nem voltak gondjaink, az itteni helyrajzi számok már nem változtak.
Janata Károly

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek