A rovat kizárólagos támogatója

Milyen hatásai lehetnek a klímaváltozásnak Magyarországon és a Kárpát-medencében a 21. század végére? Mely területeken és hogyan érdemes alkalmazkodni e folyamatokhoz? Beilleszthető-e az ökológiai szemléletrendszer a jogrendbe? Milyen kifogásokkal, miben bízva igyekszünk kibújni az azonnali cselekvés alól? E kérdéseket járták körül egy tavalyi vitafórum tudományos életből érkezett előadói. Az előadások immár önálló kötetben is olvashatók Szathmáry Eörs akadémikus szerkesztésében.

Klímaváltozás és Magyarország című, az Osiris Kiadó gondozásában megjelent kötet közérthető formában ad naprakész, tömör, de a kutatás korlátait, problémáit el nem fedő válaszokat napjaink egyik legégetőbb kérdésére. A kötetben olvasható A Felelős Értelmiség Csoport alapítója Pálinkás József akadémikus, az MTA korábbi elnöke. A kötet jegyzeteiből tájékozódva letölthető az előadások összes ábrája, szemléltető anyaga.előadások egy 2019 októberében a Felelős Értelmiség Csoport által szerevezett fórumon hangzottak el.
Az előadók, illetve a kötet szerzői három nagy téma mentén foglalják össze, amit 2020-ban tudni érdemes a klímaváltozásról:
Az élettelen környezet változása;
Klímaváltozás és élet;
Klímakrízis és társadalom.

Melegebb nyarak, gyakoribb hőségriasztások

Semmiképp sem hivatkozhatunk arra, hogy nem tudtunk a globális felmelegedés kockázatáról – hívja fel a figyelmet Bartholy Judit meteorológus, az MTA doktora a kötet első „A vártnál gyorsabban változó éghajlat és következményei” című írásában. Sporadikusan ugyan, de már az 1820-as évektől fogva rendelkezésre állnak kísérleti adatok arról, hogy a földi klíma az üvegházhatás miatt elviselhető, az 1890-es évektől fogva pedig arról is, hogy ha megduplázódik a légkörben a szén-dioxid koncentrációja, az 5-6 Celsius-fokkal emeli meg a globális átlaghőmérsékletet. A meteorológus elemzésében ismerteti a legfrissebb, Magyarországra vonatkozó klímamodell-számításokat. Eszerint optimistább esetben a 21. század végére átlagosan mintegy 3,5 fokkal lesznek melegebbek a nyarak, a pesszimistább forgatókönyv szerint 6,5 fokkal, és akár tízszer többször kell majd hőségriasztást elrendelni, mint manapság. Az éves csapadék mennyiségét tekintve mai tudásunk szerint jelentős változás nem várható, de a nyarak szárazabbak lesznek, a telek pedig csapadékosabbak. „Az elmúlt néhány évben sajnos számos olyan esemény, jelenség figyelhető meg, amely arra utal, hogy az éghajlati rendszer sokkal gyorsabban és akár ugrásszerűen is reagál a növekedő antropogén terhelésre” – zárul Bartholy Judit írása (ilyen jelenség többek között a sarkvidéki területek időszakos, nagyon erős melegedése vagy a metánfelszabadulás az elvileg fel nem olvadó, ún. permafroszt talajrétegekből).

Több víz, több aszály

A klímaváltozás hatásainak jó 80 százaléka vízzel, vízen keresztül és a víz által manifesztálódik. A hidrológiai ciklust tekintve a fő hatás nagy valószínűséggel az lesz, hogy a víz körforgása felgyorsul, sőt, számos jele van annak, hogy e ciklus már most is alapvetően más, mint volt. Ennek egyik látlelete a szélsőséges jelenségek előfordulási valószínűségének növekedése – állapítja meg Szöllősi-Nagy András hidrológus, az MTA Vízgazdálkodás-tudományi Bizottságának tagja „A klímaváltozás hidrológiai hatásai: több víz, több aszály – mit tehetünk?” című írásában. „Megváltoznak a mértékadó helyzetek, azonközben a Föld vízkészlete épp annyi lesz, mint a holocén elején. Viszont a népesség növekedése következtében a század közepéig várhatóan drasztikusan tovább csökken az egy főre jutó vízkészlet” – írja a szakértő. Szöllősi-Nagy javaslatai között szerepel, hogy a vízgazdálkodásban el kell szakadni a klasszikus építőmérnöki szemlélettől, ahol lehet, természetközeli, ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kell ellátni a korábban csak műtárggyal megoldhatónak tartott igényeket. A racionális és felelős vízgazdálkodást digitális modellekkel, big data adatfeldolgozással kell segíteni.

aszálytérkép 2020 április OMSZ

Végtelen növekedés véges térben?

„Egyre több visszafordíthatatlan változás lehetőségére derül fény, melyekkel együttesen egy »forró világ« állapot csapdájába kerülhetünk” – írja a kötetben Vida Gábor ökológus, az MTA rendes tagja. Az akadémikus szerint szemléletbeli-módszertani tévedés, hogy az emberiséget elkülöníthetőnek tartjuk a természeti környezettől. A megoldás szerinte egyszerű, ám gyakorlatilag szinte kivitelezhetetlen: kevesebben kellene lennünk, és kevesebbet kellene fogyasztanunk. „Be kellene látnunk, hogy véges térben nincs végtelen anyagi növekedés” – írja Vida, majd Herman Daly ökológus-közgazdászra hivatkozva vakhitnek, mániának minősíti a folyamatos gazdasági növekedésbe vetett reményeket. A gazdálkodásnak globális mértékben ökológiai jellegűvé kell válnia, megújuló anyag- és erőforrásokra alapozva.

Új kórokozók, új védekezési módszer

A klímaváltozás korábban kevésbé nyilvánvaló kockázata volt, hogy a folyamat hatására különféle kórokozók új helyeken és új gazdaszervezetekben telepedhetnek meg. Földvári Gábor, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének kutatója és Szathmáry Eörs, a kutatóközpont főigazgatója összefoglalójukban az afrikai sertéspestisre, egy Európában új, a búzát támadó rozsdagombatörzsre, a Zika-vírusra, valamint a világjárványt okozó SARS-CoV–2-re hivatkoznak, amikor megállapítják: „Az újonnan felbukkanó kórokozók jelensége egzisztenciális fenyegetést jelent az egész emberiség számára, de különösképpen a technológiailag fejlett, nagyvárosokban élő lakosságra nézve”. A kutatók szerint a klímaváltozás okán és nyomán felbukkanó új kórokozók esetében is a felkészülés és a megelőzés a jobb stratégia, már csak azért is, mert a kórokozók körülbelül 80-90%-át nem ismerjük. Javaslatuk lényege az úgynevezett DAMA (Document, Assess, Monitor, Act – „dokumentáció, értékelés, monitoring, cselekvés”) módszertan széles körű alkalmazása. A dokumentálás taxonómiaközpontú folyamat, leginkább a tünetmentes rezervoár gazdákat kell figyelemmel kísérni. Az értékelés filogenetikai központú, de sokkal jobban kell értenünk a kórokozók hatalmas diverzitásának ökológiai hátterét is. A monitoring során evolúció-, ökológia- és populációbiológiai eljárásokat ajánlott alkalmazni, míg a cselekvés vezető irányelve az elővigyázatosság, a cél a kórokozó terjedésének megelőzése. „A DAMA-n alapuló megelőzési akcióterv megvalósítása komoly anyagi ráfordítást igényel, de e befektetések többszörösen megtérülnek” – írják a kutatók.

A szembenézés szükségessége

A klímaváltozás egyik közvetlen oka, hogy a motorizált közlekedés légszennyezéssel jár, ám a közvetett társadalmi összefüggésekről – százmilliók tekintik státuszszimbólumnak az autót – hajlamosak vagyunk elfeledkezni. Boda Zsolt, az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója „A klímaváltozás mint társadalmi probléma” című írásában abból indul ki, hogy jobb szembenézni azzal, a társadalom működésében mi minden akadályozza a klímavédelmi megoldások elterjedését, mint nem venni tudomást róla. A problémák nagyságát jól jelzi – írja a politológus –, ha elképzeljük, milyen következményekkel járna a ma ismert nagyipar átalakulása vagy a növekvő számú és/vagy jövedelmű világnépesség élelmezése. A kutató szerint kérdéses, hogy egy fenntartható gazdaság egyáltalán milyen mértékben lehet globális, és mennyiben kell visszaalakulnia a lokális szintekre, vagy mennyire kell új szervezeti és működési formákat alkalmaznia (tekintve, hogy a globalizáció számos esetben a felelősség intézményes szétterítését jelenti). Mivel annyira komplex a probléma, és oly mértékben nincs receptünk a kezelésére, Boda Zsolt szerint társadalmi szinten támogatni kellene a legkülönfélébb gazdálkodási vagy fogyasztási modellkísérleteket, mint az ökofalvak, a többfunkciós mezőgazdálkodás, a kis léptékű vízgazdálkodási modellek vagy a megosztáson alapuló gazdaság, mert előre nem tudhatjuk, melyek járulnak hozzá a jövő megoldásaihoz.

Indokolatlan a halogatás

Az, hogy egy környezeti probléma mennyire fontos, értékválasztáson alapuló, azaz kizárólag racionális úton el nem dönthető kérdés – ebből indul ki Antal Miklós, az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoport vezetője a kötetben közölt írásában. Ilyen normatív kérdés például, hogy miként vegyük figyelembe a klímaváltozás különböző időpontokban felmerülő hatásait, arra gondolva, hogy a mai folyamatok ezer években mérhető következményekkel járnak. Tehát indokolatlan azért halogatni ma a megoldásokat, mert abban bízunk, hogy a jövőben bármilyen problémát könnyebben meg tudunk majd oldani, mert gazdagabbak leszünk – „Könnyen lehet, hogy a piac már rég nem fog létezni, amikor a most kiváltott éghajlatváltozás hatásai még érezhetők lesznek”. A bonyolult, de racionálisan megválaszolható kérdések normatív szempontokkal, ellentétes álláspontokkal keverednek, ez pedig komplexitási válságot okoz – állapítja meg a kutató. Az ember ilyen helyzetben hajlamos az egyszerűsítésre, a magabiztos politikusok, a népszerű influencerek vagy egyszerűen a többségi álláspont követésére. Antal szerint félre kell tenni az „értékítéletektől mentes” döntéshozatal mítoszát, és a fenntarthatóbb jövő érdekében fel kell vállalni a racionális érvek, értékek és hitvallások ütköztetését.

Látszatintézkedés vs. őszinte cselekvés

Az üzleti életben a környezeti költségek számbavételére használt kontrollingeszközök alkalmatlanok az új üzleti modell szerint tevékenykedő vállalatok környezeti teljesítményének értékelésére. Az új üzleti modell lényege a platformjelleg: a platformtípusú vállalatnak vásárlók helyett felhasználói vannak, akik egyaránt lehetnek szolgáltatók és a szolgáltatást igénybe vevők. Ugyanakkor a hagyományoshoz képest a platformtípusú vállalatnak jóval kisebb hatása van az általa nyújtott szolgáltatás környezeti jellemzőire – figyelmeztet írásában Zilahy Gyula, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Környezetgazdaságtan Tanszék egyetemi tanára. Az új üzleti modellek térhódítása egyfelől csökkentheti a hagyományos környezeti kockázatokat (például valószínűsíthetően kevesebb környezeti terheléssel jár egy új közösségi hálózati applikáció, mint egy új olajvállalat létrehozása és piaci bevezetése), de új kockázatok is megjelenhetnek. Ami az állami szabályozást illeti, „egészen addig szükség lesz a kormányzati beavatkozásra, amíg a vállalatok számára csábító lehet látszatintézkedésekkel helyettesíteni az őszinte cselekvést” – zárja „Klímaváltozás az üzleti életben?” című elemzését Zilahy Gyula.

Jogot az ökológiai egységeknek!

A klímaváltozás kockázatainak csökkentésében mérföldkő lehet az ún. biotikus közösségek jogalanyiságának elismerése. Ha az állatoknak lehetnek, akkor miért ne lehetnének jogaik a fáknak és a növényeknek, pontosabban annak az ökológiai egységnek, amelynek élőterülete az erdő? – kérdezi „Az ökológia integrálása a jogrendbe” című írásában Deák Dániel, a BCE Gazdaság- és Közpolitika Intézet kutatóprofesszora. Az állat- és növényvilág együttesét jogi személyiséggel felruházni azért sem tűnik lehetetlennek, mert egy alapítvány vagyontömege is rendelkezik jogi személyiséggel. A cél az egyenlőség elmélyítése, a joggyakorlatnak az ökológiai értékekre figyelemmel levő átalakítása. „Fontos, hogy az ember felelősséget vállaljon azért is, ami jelenleg jogilag nem értelmezhető, de ami a természeti környezetével folytatott anyagcsere megkerülhetetlen következménye, ideértve a jövő nemzedékeinek érdekeit is” – derül ki az összefoglalóból.

Ökológiai politika

A kötet ismeretterjesztő, racionálisan érvelő szövegei közül vállaltan kilóg Lányi András író, filozófus, az ELTE Társadalomkutatások Módszertana Tanszék tanárának írása, a „Hét remek kifogás, miért ne tegyünk semmit a klímakatasztrófa ellen”. Lányi szerint az ökológiai katasztrófa csupán tünet, a lényegi folyamat a kortárs ipari civilizáció válsága, amelyben a társadalmakat vészes tétlenség jellemzi. Mi lehet erre a magyarázat? Az író ironikus stílusban a jövő nemzedékek szemszögéből sorolja fel a manapság népszerű mentségeket és kifogásokat:

  • tagadók szerint az ökológiai katasztrófa, a klímavészhelyzet csupán „a zöldek” kitalációja.
  • pesszimisták szerint, mivel már semmit sem lehetünk az ökoszisztémák összeomlása ellen, hát utánunk az özönvíz.
  • tech-hívők szerint a természetromboló beavatkozásokat még több technológia bevetésével kell ellensúlyozni.
  • közgazdászok ugyan realistábbak, mint az előbb felsorolt csoportok, de elfeledkeznek arról, hogy a természet szolgáltatásai beárazhatatlanok, s arról is, hogy környezetünk teherbíró képességének korlátai a mértékletességre figyelmeztetnek, ám ezt a nyereségelvű piaci verseny nem ismeri.
  • moralisták arra hivatkoznak, hogy fogyasztói szokásainkat kellene feladnunk, félretéve, hogy ezen attitűdöket, szokásokat éppen a jóléti kapitalizmus generálja.
  • diplomaták arra hivatkoznak, hogy a kormányok és tanácsadóik majd világszervezetek keretében intézkednek az emberiség érdekében, de arra nem, hogy a fél évszázada tartó környezetvédelmi alkudozás, a klímacsúcsok sorozata mennyire hatástalan.
  • Végül a bal- vagy jobboldali radikálisok különböző társadalmi csoportok, rétegek kapzsisága eredményének láttatják a környezetszennyezést és a felmelegedést, és e csoportok kiiktatását javasolják, de nem foglalkoznak azzal, hogy miként lehetne kisebb az emberiség ökológiai lábnyoma.

Lányi a kiutat a kis léptékű, helyi kezdeményezésekben látja, mert álláspontja szerint „minden igazán nagyszabású újítás kisebb közösségekben ver gyökeret, mielőtt szélesebb körben terjedni kezdene. Lehet, hogy a Földet nem mentik meg a helyi emberek, de a földjüket meg tudják és meg akarják menteni, ez közvetlen, elemi érdekük, ezért ennek legalább van némi esélye.” Az ökológiai politika alapelve tehát a decentralizáció, az érintettek bevonásával zajló döntéshozatal, vagyis az önrendelkezés, a nyilvános versengés és a felelősségre vonhatóság.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek