A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A klíma mintegy 8200 évvel ezelőtti lehűlése egymás mellé sodorta a kisebb gyűjtögető és vadászó társadalmakat – erre a megállapításra jutott egy nemzetközi kutatócsoport egy oroszországi ásatáson feltárt prehisztorikus temetkezőhely vizsgálatával.

A Szentpétervártól 350 kilométerre északkeletre, az Onyega-tó egyik szigetén lévő, Juzsnij Olenij Osztrov nevű lelőhelyet az 1930-as években tárták fel. 177 sírt találtak itt, de számuk egykor valószínűleg 400 lehetett. Mivel a sírok nagyon különböző tárgyakat tartalmaztak, felvetették azt a kérdést, hogy az egyenlőségen alapuló társadalmi berendezkedés volt-e akkoriban uralkodó, vagy voltak nagy különbségek – írták a kutatók a Nature Ecology & Evolution című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.

Új kormeghatározási módszerekkel a tudósok megállapították, hogy a sírok csak mintegy 100-300 év alatt készültek 8250-8000 évvel ezelőtt. Abból indultak ki, hogy itt megtalálhatóak a 8200 évvel ezelőtti nagy lehűlés nyomai, amikor Északkelet-Európában évenként 1-3 Celsius fokot hűlt a hőmérséklet 100-200 év alatt. Korábban azt feltételezték, hogy a temetkezési helyet 800 éven át használták.

A klímaváltozás a tó körüli területet még vonzóbbá tette a letelepedés szempontjából, mivel ott viszonylag sok vadállat élt és Európa második legnagyobb tava is gazdag volt halakban – ellentétben a régió kisebb vízterületeivel, melyekben a hosszú fagy miatt alig voltak már halak. Ráadásul a kevesebb csapadékot hozó melegebb nyarakon megnőtt az erdőtüzek esélye, ezért is gyűltek össze a tóparton mind a vadász, mind a gyűjtögető csoportok.

A régióban ezen kívül csak kisebb őskőkorszakból származó temetkezési helyeket tártak fel, így ennek a nagy temetőnek a megléte a fejlődés jele.

Az együtt élő csoportok különbözőségére utal, hogy a sírmező északi részében több rénszarvast ábrázoló rajzot, a déli részen pedig több kígyót és embert ábrázolót találtak. A kőből készült tárgyak is a régióra nem jellemző sokszínűséget mutatnak, amely a maradványok DNS-elemzéséből is kitűnik.

A hideg időszak után azonban a temetkezési helyet alig használták. A későbbi meleg teleken a különböző csoportok visszatérhettek régi, szétszóródottabb és mobilabb életmódjukhoz. A társadalom összetettsége, mely akkoriban itt megmutatkozott, az adott helyzethez alkalmazkodva jelentkezett és visszafordítható volt – vélik a tudósok.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás