Hirdetés

Szabálytalanul tárolták és a veszélyességet jelző kódját is eltüntették annak a komáromi akkumulátorgyárból származó 83 tonna nehézfém-tartalmú anyagnak, melyet egy hulladékfeldolgozó cég mocsai telephelyén fedezett fel korábban a hatóság. Az Orbán vej Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Éltex Kft.-nek emiatt 3,2 millió forint bírságot kellett fizetnie, ám az ügyről a lakosság nem értesülhetett.

A Komárom-Esztergom vármegyei Mocsa község határában, a lakóházaktól nem messze az Éltex Kft. 2016 óta működtet hulladékfeldolgozót. A telephely a dél-koreai tulajdonú SK On Hungary Kft. komáromi akkugyárától mindössze 15 kilométerre található. Egy nemrégiben az Átlátszó birtokába jutott hatósági határozat szerint a cég akkugyártásból származó, nagy mennyiségű mérgező anyagot tárolt Mocsán, engedély nélkül.

A mocsai hulladékfeldolgozó ügye tavaly nyáron az onnan érkező bűz miatt borzolta fel a kedélyeket a Komárom közeli községben. Szeptemberben indulatoktól sem mentes lakossági fórumra került sor Mocsán, ahol a helyiek a telepről érkező zavaró bűzről és zajról panaszkodtak – számolt be az eseményről a kemma.hu.

Az Éltex képviselői ezen a fórumon azt ígérték, hogy a bűzt okozó műanyagdarálóra olyan szűrőberendezést szerelnek fel, amellyel elkerülhető lesz „az esetleges zavaró szaghatás”. Emellett elhangzott az is, hogy a komáromi akkumulátorgyárból származó veszélyes hulladék feldolgozását – melyre szintén panaszkodtak a lakosok – a cég a mocsai telephelyén megszünteti.

A bírságról nem értesülhetett a lakosság

A fórumon derült ki az, hogy a zavaró szaghatás miatt a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal bírság megfizetésére és intézkedési terv benyújtására kötelezte a céget. A g7.hu témáról írt összefoglaló cikke hívta fel a figyelmünket arra, hogy korábban a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt is bírságot szabtak ki a cégre, bár erről a lakossági fórumon semmi sem hangzott el.

Az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) nyilvános adatai közt ugyanakkor nem szerepel egyetlen dokumentum sem, ami ezekről a cégre kiszabott bírságokról vagy az intézkedési tervről szólna. Ezért adatigénylést nyújtottunk be a megyei kormányhivatalnak, amely a veszélyhelyzetre hivatkozva a válaszadás határidejét két alkalommal is meghosszabbította 45 nappal.

Így három hónap után érkezett csak a válasz, amely több dokumentumot is tartalmazott:

  • Az egyik határozat szerint 100 ezer forint büntetést kellett fizetnie a cégnek „a lakosság számára zavaró bűzhatást okozó technológia vagy berendezés üzemeltetése” miatt.
  • Egy másik dokumentum pedig 3, 2 millió forintos büntetést állapított meg nehézfémtartalmú hulladék engedély nélküli tárolása miatt.

Átírták a veszélyes hulladékok besorolási kódját

A határozat szerint 2021 őszén egy hatósági ellenőrzés során a mocsai telephelyen 83 029 kilogramm, akkumulátorgyártásból származó, veszélyes – nehézfémeket tartalmazó – hulladékot találtak, amit szabálytalanul, nyitott csarnokokban tároltak. Ráadásul a hulladékot tartalmazó zsákokon nem szerepelt az anyagok veszélyességét jelző kód, a nyilvántartás szerint pedig nem-veszélyes fémhulladék kategóriába sorolták át ezeket.

„A big-bag zsákok közül több ki volt szakadva, a hulladékok körüli területen elektrolittal szennyezett csapadékvíz nyomai voltak láthatók” 

– olvasható a határozatban.

A dokumentum részletesen beszámol arról is, hogy miként zajlott a hibás akkumulátorcellák előkezelése során keletkező, nehézfémeket tartalmazó több mint 83 tonna hulladék „nem veszélyes” anyaggá történő átminősítése.

Részlet a kormányhivatal 3,2 millió forintos hulladékgazdálkodási bírságról szóló határozatából.

Eszerint a komáromi akkumulátorgyárból származó, veszélyes hulladékot tartalmazó 6 darab szállítmányt az SK Battery Hungary Kft.-től (ennek a mostani neve SK On Hungary Kft.), vagy az SK Battery Manufacturing Kft.-től vette át a CB Engineering Kft. nevű, szintén hulladékgazdálkodással foglalkozó cég, majd átadta az Éltex számára. A komáromi gyárból a CB Engineering Kft. még úgy vette át ezt a hulladékot, hogy azon a veszélyességet jelző kód (06 03 15) és az  „akut toxikus”, illetve a „környezetre veszélyes (ökotoxikus)” jellemzők szerepeltek. A nyilvántartási adatok szerint a CB Engineering az Éltex számára annak kistarcsai telepén adta át a szállítmányokat. Kistarcsa Budapesttől keletre, Gödöllő mellett, Komáromtól több mint 100 kilométerre található. Majd ezt a 83 tonna veszélyes anyagot „raktárközi átadás” címén Kistarcsáról az Éltex mocsai telephelyére vitték át „bértárolásra”, s ennek során „kódváltás” is történt: a szállítmány új kódot, nem-veszélyes besorolást (19 12 03) kapott.

A határozat szerint a hulladék változatlan formában került szállításra. A két cég nyilvántartási adatai szerint tehát meglehetősen sokat utaztatták a nehézfémtartalmú hulladékot, amely végül Mocsán kötött ki, sőt, a folyamat során rejtélyes módon átalakult – legalábbis papíron.

Az SK On Hungary Kft. komáromi akkumulátorgyára és a Mocsán, Nagyigmándon és Kistarcsán lévő hulladékfeldolgozó telepek Bodnár Zsuzsa átlátszó

A meglehetősen ésszerűtlennek tűnő utaztatás helyett valószínűbbnek tűnik, hogy ezek a szállítmányok közvetlenül kerültek a komáromi akkumulátorgyárból a csupán 14 kilométerre lévő mocsai telephelyre.

A nyilvántartásban szereplő utaztatás indoka az lehetett, hogy a mocsai telephelyen az engedély szerint évi maximum 60 tonnát lehet feldolgozni ebből az anyagból, míg a cég kistarcsai telephelyén gyűjthető nehézfémtartalmú fémoxid hulladék engedélyezett éves mennyisége 3 555 tonna. Mindenesetre a hatóság büntetett, és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt 3,2 millió forint bírságot rótt ki az Éltex Kft.-re.  Az Átlátszó a kormányhivataltól azt is megkérdezte, hogy a bírságról szóló dokumentumok miért nem találhatók meg az OKIR nyilvános adatbázisában, hiszen az adatokat kötelező oda megküldeni. Azt a választ kapták, hogy ezek a határozatok a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartásában kerültek bejegyzésre. Ez utóbbi azonban nem egy nyilvános adatbázis, így nem tudni, hogy milyen egyéb bírságokról nem értesülhet a lakosság, ha tájékozódni szeretne.

Emellett nem kapták meg az Éltex által benyújtott intézkedési terv elfogadásáról, illetve annak teljesüléséről szóló hatósági határozatot sem, arra hivatkozva, hogy ezek nem közérdekű dokumentumok.

A mocsaiak megszabadultak a problémától

A lap megkereste Mocsa község önkormányzatának polgármesterét, Udvardi Mariannát (független), hogy változott-e a helyzet a telephely ügyében. Tőle ezt a választ kapták: „Azok a problémák, amelyek a lakossági fórumon elhangzottak, rendeződtek. A nehézfémek kinyerését végző üzemrészben a gépeket leszerelték és a salgótarjáni telephelyre vitték. A big-bag zsákokat mosó üzemrész még működött, de folyamatos volt a bűz a településen, ezért ezt minden alkalommal jeleztem feléjük, ekkor mindig leállították ezt a mosót. Mivel többet állt, mint működött, az alvállalkozó úgy döntött, hogy megszünteti ezt a tevékenységet a telephelyen. Ez decemberben megtörtént, azóta nincs bűz a településen.”

Éltex Kft. mocsai telephelye 2022 októberében fotó: Bodnár Zsuzsa átlátszó

Azt is megírta a polgármester, hogy a 3,2 millió forintos büntetésről szóló határozatot is megkapták a hatóságtól, mivel a büntetés egy részét a cégnek az önkormányzat számára kellett átutalnia.

Az Éltex Kft.-nek is küldtek megkeresést, az alábbiakat kérdezve:

  • Kellett-e kármentesítést végezniük a mocsai telephelyükön a kistarcsai telephelyükről szabálytalanul szállított és a mocsai telephelyen szabálytalanul tárolt, akkumulátorokból származó veszélyes hulladékok okozta környezetszennyezés miatt? 
  • Milyen veszélyes hulladékok feldolgozását tervezik, illetve végzik a salgótarjáni telephelyükön?

A cég azonban nem válaszolt a kérdéseinkre.

Feltűnik a miniszterelnök veje

A debreceni központú Éltex Kft. – mely 1989 óta foglalkozik hulladék gyűjtésével, kezelésével, feldolgozásával, ártalmatlanításával, kereskedelmével – nagyágyú a hulladékgazdálkodási ágazatban. Az ipari hulladékkezelésben a cég az elsők között van Magyarországon: olyan globális multikkal vannak szerződései, mint a Procter & Gamble, a Bosch, a Samsung, a Henkel és a Continental, írta meg a G7.hu tavaly. Az Éltex az Opten cégadatai szerint 2021-ben közel 21,8 milliárd nettó árbevételt és 2 milliárd forint adózott eredményt produkált.

Egy évvel ezelőtt írta meg a Válasz Online, hogy a cégben a 2022-ben többségi tulajdont szerző Global Refuse Holding Zrt. révén – mely a Central European Opportunity Magántőkealap (CEOM) érdekeltségébe tartozik – az Éltex is Tiborcz István köréhez lett köthető. A g7.hu cikke is ezt a Tiborcz-közeli érdekeltséget bontja ki: mint írják, az Éltexet alapító korábbi tulajdonos Vass Zoltán és Vermes Péter ugyan jelenleg is ügyvezetők a cégben, ám a tulajdonosváltást követően önálló cégjegyzési joguk már nincs. Az Éltexnél egy személyben már csak az a Figura Ferenc írhat alá, akit a Válasz Online több cikke is a miniszterelnöki vő Tiborcz István üzleti köréhez sorol.

Bodnár Zsuzsa

Nyitókép: az Éltex Kft. mocsai hulladékfeldolgozó telepe 2022 októberében. kép: Bodnár Zsuzsa átlátszó

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás