Hirdetés

Rendkívüli paraméterekkel rendelkező, újonnan fejlesztett napelemmel tért vissza a piacra Zhengrong Shi, akit az iparág csak mint napelemkirály ismer. Olcsóbb, könnyebb, hajlékonyabb.

A fotovoltaikus, vagyis villamos energia termelésére alkalmas panelt a harci repülőgépek ablakainál alkalmazotthoz hasonló kompozit anyagból építették, ami közel 80 százalékos tömegcsökkentést tesz lehetővé a jelenleg elérhető techcnológiákhoz képest, ráadásul vékony és rugalmas is – a panelek vastagsága mindössze 5,5-6 milliméter lesz. Az újítással olyan, jellemzően vállalati ügyfélkör előtt is megnyílik a napelemes rendszerek telepítésénel lehetősége, melyek eddig tetőszerkezet gyengesége miatt nem vágta bele ebbe. Az újításnak köszönhetően egy körülbeül 100 kilowattos rendszer tömege 8 tonnáról valamivel több mint 2 tonnára csökken, vagyis a telepítéshez a korábbiaknál jóval kevsebb acél és beton lesz szükséges. Az eArche nevú új termék fejlesztői szerint azért is óriási lehetőséget jelent az építészeknek, miután a panelek különböző méretűre és alakúra is szabhatók.

A Cleantechnika.com  szeint a gyártó azt ígérete, hogy az új panelek ára nem fogja meghaladni a hagyományos napelemekét, azonban sokkal könnyebb lesz installálni. A méretek és tömeg csökkentése pedig természetesen a szállítási költségek mérséklését is lehetővé teszi. Az iparág meredek költségcsökkentésének zöme ezidáig leginkább a gyártási folyamat változásaiból, a panelek növekvő hatékonyságából és az ellátási lánc tökéletesedéséből adódott, azonban viszonylag csekély számban jelentettek be jelentős innovációt a termékek és alkalmazhatóságuk terén. A fejlesztő szavai szerint ezért döntöttek úgy, hogy magára a panelre fókuszálnak, amely eddig viszonylag merev és nehéz volt.

Dr Shi azért kapta a napelemkirály (vagy napkirály) nevet, mert ő volt az első ember, aki a napenergia üzletből vált milliárdossá. Vagyonát 3 milliárd dollárra becsülték csúcson, azonban a Suntech 2013-ban az adósságok súlya alatt, nem egészen négy évvel alapítását követően összeomlott. A termék piacra vitele érdekében új társaságot is alapított SunMan, illetve Energus néven, amelyekben a Suntech számos munkatársa, például Jenny Lu vezérigazgató és Thomas Bell marketingigazgató is feladatot vállalt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás