A rovat kizárólagos támogatója
LMP sajtóközlemény/MTI

A Ráckevei-Soroksári Duna-ágon történt súlyos környezetszennyezés a kormány felelőssége is. A szakemberek szerint ez az elmúlt 50 év legsúlyosabb olajszennyezése az országban. Már egymillió felett a nyomravezetői díj.  A vízügy szerint évekig tarthat az olajszennyezés teljes kármentesítése.

A mintegy hat köbméternyi fáradt olaj illegális beeresztése a vízbe ökológiai katasztrófát okozott, különösen, mert a szennyezés egy a természetvédelmi törvény által védett úszóláphoz tartozó nádast, számos védett faj állományát érinti.

Minden elismerés azoknak a vízügyi dolgozóknak, akik már több napja a kárelhárításon dolgoznak, ugyanakkor piros lap a Kormánynak, hogy ilyen egyáltalán előfordulhat. Ráadásul a környezetkárosítás következményeit felerősíti az a tény, hogy a Duna-ág az eddigi szükséges javító célú beavatkozások hiányában már most is leromlott ökológiai állapotban van.

A ráckevei Duna-ág egy olyan, az országban egyedülálló, komplex vízgazdálkodási rendszer, amely a nagytérségi vízleadás, az öntözés, a rekreáció, természetvédelem, a horgászat, a hajózás mellett még azzal a funkcióval is rendelkezik, hogy tisztított szennyvizet fogadjon be.  Az elmúlt években a rendkívüli esőzések időszakában sokszor előfordult, hogy az esővízzel higított szennyvíz egyenesen a Duna-ágba jutott. Így a hosszú évek során rengeteg nem kívánatos szennyezés érte a Duna-ágat, ami nehezíti a mostani szennyezés okozta környezeti károk semlegesítését.

Nem kérdés, hogy a súlyos környezetszennyezés okozóit meg kell találni és felelősségre kell vonni. De nemcsak az ő felelősségük érhető tetten, hanem a kormányé is, amelyik 10 éven keresztül építette le a környezetvédelem intézményrendszerét, a környezetvédelmi hatóságokat. A kormány minden környezetvédelmi szempontot a rövid távú gazdasági érdekeknek rendelt alá, fittyet hányva az emberek és az élővilág egészséges környezethez való jogához.

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy a vízminőségi kárelhárításon túl tegye meg a szükséges lépéseket a Duna-ág ökológiai rehabilitációja érdekében, hogy az végre érdemben betölthesse természeti, rekreációs, vízisport és egyéb szerepét. Követeljük, hogy a hatásköreitől megfosztott környezetügyi hatósági rendszert állítsa talpra, és vizsgálja felül a környezetvédelemhez való viszonyát.

Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke

Rikárd Pfeifer polgári természetőr, Duna-Ipoly Nemzeti Park ( DINPI ) félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak a személynek, akinek információi alapján sikerül nevesíteni és elfogni azt az elkövetőt, aki a Ráckevei Duna-ág utóbbi 20 évének legsúlyosabb környezetszennyezését okozta. Azóta már 1 millió Ft. felett van a nyomravezetői díj.  A történet itt >>>

OVF: évekig tarthat a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon történt olajszennyezés teljes kármentesítése

Az azonnali kárelhárítást a szakemberek igyekeznek vasárnapig befejezni, ám a teljes kármentesítés és a helyreállítás várhatóan évekig is eltarthat a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon történt olajszennyezés után – közölte 2020. december 16-án az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Közleményükben azt is kiemelték, hogy az ipari búvárok szerint az olajszennyeződés feltehetően nem a zárt szakaszon, hanem a kiömlőnyílásnál került az esővíz-csatornába Szigetszentmiklóson, a Ráckevei-(Soroksári-) Duna-ágnál. A felmérésük alapján elkészült a több mint 1800 négyzetméternyi szennyezett terület mentési terve.
Az OVF koordinálásával a Közép-Duna-völgyi, az Észak-dunántúli és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai továbbra is folyamatosan dolgoztak a Ráckevei-Soroksári Duna-ágba került olajszennyezés felszámolásán. Folytatódott az olajjal érintkezett növényzet eltávolítása, valamint az ideiglenes kármentő út kialakítása.
Vákuumszivattyú segítségével az elmúlt 24 órában mintegy 3000 liter olajat és olajos vizet távolítottak el a víz felszínéről a szakemberek. A veszélyes hulladékokat továbbra is konténerekbe rakva, elkülönítve tárolják a helyszínen.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársaival továbbra is folyamatosan egyeztetnek a vízügy szakemberei a további ökológiai károk megelőzése és a meglévők mértékének csökkentése érdekében. Az elmúlt napokban nagy segítséget nyújtott a Ráckevei Duna-ági Horgász Szövetség is, amelynek tagjai csónakjaikkal a vízen végzett munkában, míg szaktudásukkal a vízi élővilág megóvásában vettek részt – olvasható az OVF közleményében.

A kármentesítést úgy végzik, hogy a munkagépek a szennyezéssel érintett területen csak a lehető legkisebb mértékig bolygatják meg a természetet, de a szénhidrogén-származékkal szennyezett növényzetet maradéktalanul eltávolítják, akkor is, ha ez az úszólápot érinti, ezzel elkerülve a nagyobb ökológiai károkat.
A gépkezelők fokozottan figyelnek arra, hogy az olajjal érintkezett területről ne vigyék át a szennyeződéseket a nem szennyezett részre. A munkagépek a számukra kijelölt munkaterületet nem hagyhatják el, szintén a szennyezés továbbvitelének megakadályozása érdekében.
Az OVF munkatársai figyelembe veszik a nemzeti park szakértőinek véleményét az ideiglenes kármentesítő út kialakításánál is, amelynek építése elkezdődött. Az utat a védekezés végével visszabontják, a területet pedig helyreállítják, ezzel is elősegítve az élővilág rehabilitációját.

Mindezeket szem előtt tartva hétfőn a vízügyes szakemberek a növényzetben megrekedt olaj eltávolítása érdekében kétéltű munkagépekkel gyérítették a vízinövényeket. Vasárnap óta vákuumszivattyús eszközök segítségével folyamatosan távolítják el az olajat a víz felszínéről: hétfőn 4 darab 1000 literes tartályt és több 220 literes fém hordót töltöttek meg a szennyezett anyaggal. A kitermelt veszélyes anyagokat egyelőre a helyszínen elhelyezett konténerekben tárolják. A szennyezés beeresztésének pontos helyét a vízügyes szakemberek ipari búvárok bevonásával is próbálják felderíteni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás