A rovat kizárólagos támogatója

A katasztrófavédelem készen áll, hogy átvegyék a szemétszállítást. “A kormány biztosítja a szemétszállítást és fenntartja a rezsicsökkentést” mondta mai sajtótájékoztatóján Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. De azt senki nem tudja, hogyan.

Ma délelőtt a Nógrád és Pest megyei szemétszállításáért felelős cég, a Zöld Híd, míg délután Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára tartott sajtótájékoztatót szemétügyben. Délelőtti sajtótájékoztatóján a Zöld Híd Kft. megbízott ügyvezető igazgatója, Gyenes Szilárd elmondta, cége nem tud számlákat kibocsájtani, nem tudja a munkatársait fizetni, mert a kukaholdingként is ismert állami NHKV nem fizeti ki a számláikat.

Gyenes azt is elmondta, hogy a dolgozók munkabéreit ügyvédi letétbe heleyzte. Azt is ismertette, a felgyülemlett szemét elszállítása több időbe fog telni. Egy hétnyi szemét elszállítása körülbelül 2 hónap lesz külső segítség nélkül. A mostani leállás 112 települést érint.

„Felháborító, hogy a Zöld Híd Nonprofit Kft. nem látja el szerződésben vállalt feladatát, nem szállítja el a szemetet több mint 100 településről, és a megbízást sem adja át” – mondta a katasztrófavédelem központjában tartott sajtótájékoztatón a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Kontrát Károly szerint a kft.-t irányító „LMP-s” Gémesi György gödöllői polgármester „politikai játszmába kezdett”, de a kormány nem enged a zsarolásnak, szemét nem marad elszállítatlanul, és fenntartják a rezsicsökkentést is.

Góra Zoltán, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója arról beszélt, hogy a katasztrófavédelem az ország egész területén felkészült a hulladékszállítás megszervezésére, illetve elvégzésére. Az MTI tudósításában nem számoltak be arról, hogy a Belügyminisztérium államtitkára elmondta volna, mikor fizetik ki a szemétszállító céget, illetve azt, miért nem fizették ki az eddig elvégzett munkát, és hozták ezzel csődközeli helyzetbe a céget. hvg.hu/MTI

Szemétkáosz: az egy hét alatt felgyülemlett szemét két hónapig ad munkát a szemeteseknek 

 

A Fidesz szerint azért állnak ürítetlenül a kukák Észak-Kelet-Pest és Nógrád megyében, mert az LMP vesztett a választásokon. Az elszállítás anyagi forrásainak elapasztása mögött ugyanakkor a kormány áll.

Ma világossá vált: az Orbán-kormány azért hagyja szemétben megfulladni Észak-Kelet-Pest és Nógrád megye 116 települését, mert a hulladékos társulásukat vezető gödöllői polgármester, Gémesi György az áprilisi választások előtt az LMP-vel kötött szövetséget. Vécsey László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az MTI tudósítása szerint tegnapi tájékoztatóján azt állította: azért marad hétfő óta a térség utcáin a háztartási hulladék, mert a térség ellátásáért felelős Zöld Híd Nonprofit Kft. vezetése „évek óta politikai ügyet generál a hulladéktémából".
A hulladékgazdálkodási társulási tanács elnöke, Gémesi György gödöllői polgármester, az Új Kezdet ellenzéki párt elnöke, aki az LMP-vel választási szövetséget kötött. A Zöld Híd ügyvezető igazgatója pedig Gyenes Szilárd, aki Gémesi György alpolgármestere volt, egyébként pedig az LMP országgyűlési képviselőjelöltjeként indult a választáson – tette hozzá. A fideszes képviselő szerint a térségben azért marad a szemét az utcán, mert képtelenek feldolgozni a választási vereséget és most az emberek biztonságát veszélyeztető, politikai döntést hoztak. Felszólította Gémesi Györgyöt, hogy vállalja a felelősséget, kezdje meg a károk elhárítását, ellenkező esetben pedig „a kormány vegye át a Zöld Híd irányítását”.
A fideszes képviselő órákon belüli megoldást sürgetett. Ez azonban ma sem született meg. Az ilyenkor új szemétszállítót kijelölni hivatott Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főparancsnoksága (BM OKF) ugyanis csak egy másik fideszes politikai nyilatkozatnak adott helyt. A hatóság fővárosi központja előtt Kontrát Károly, a BM parlamenti államtitkára felháborítónak nevezte, hogy a Zöld Híd nem látja el szerződéses feladatát, nem szállítja el a szemetet és a megbízást sem adja át. A kft.-t „irányító LMP-s” Gémesi György „politikai játszmába kezdett”, de a kormány nem enged a zsarolásnak, szemét nem marad elszállítatlanul, és fenntartják a rezsicsökkentést is – hangoztatta az államtitkár.

Góra Zoltán, a BM OKF főigazgatója ehhez még hozzátette: a katasztrófavédelem az ország egész területén felkészült a hulladékszállítás megszervezésére, illetve elvégzésére. A mai megszólalásokban senki se tett említést arról, hogy az ilyenkor döntésre jogosult BM OKF kirendelt-e a területre új hulladékszállítót, vagy ha nem, miért nem.

A sajtótájékoztatón az újságírók nem kérdezhettek. A hulladékhelyzetet politikai síkra terelő fideszes beszédekben a csúsztatások mellett számos tárgyi tévedés is elhangzott. Kontrát Károly állításával szemben a Zöld Híd pénteken kifejezetten átadta megbízását: hivatalos levelekben értesítette ugyanis a hatóságokat szolgáltatása ellehetetlenüléséről. Ilyenkor – az amúgy már bevett gyakorlat szerint – a BM OKF feladata és felelőssége a hulladékszállítás megszervezése. Ez azonban ismeretlen ok miatt közel egy hete nem történik meg. Gémesi György nem volt LMP-s, hanem pártja szövetségre lépett az ellenzéki tömörüléssel – amit már megszakított –, és nem a Zöld Hidat, hanem a tulajdonos önkormányzati társulást vezeti. A szemét a térségben továbbra is elszállítatlanul maradt, illetve a BM OKF a Zöld Híd területén mindmáig nem szervezte meg, illetve végezte el a hulladékszállítást, a kormány pedig nem jogosult átvenni a Zöld Híd irányítását.
Arra, hogy Vécsey László az utcán maradó hulladékot az LMP választási veresége miatti bosszúként állította be, a Népszavának Gémesi György úgy reagált: a hulladékszállítást alapvetően szakmai kérdésként kezelik, így az ilyen politikai kijelentésekkel nem tud mit kezdeni. Vécsey László jobban tenné, ha többet törődne a parlamentben általa képviselt térséggel: több társulási közgyűlésre, elnökségi ülésre is meghívták, sikertelenül. Délelőtt, a Zöld Híd gödöllői telephelyén tartott sajtótájékoztatóján ennek kapcsán azt mondta: ha a kialakult helyzet mögött politikai szándékok húzódnak meg, azon ugyan ma már nem csodálkozna, mégis értetlenül áll előtte. Ők ugyanis a hulladékszállítás – vagy akár a városüzemeltetés – terén jogszabály-végrehajtók. Legfeljebb azt tudja tehát elképzelni, hogy a politikusok e szabályokat nem szakmai alapon hozták. A tájékoztatón felmerült, hogy Hertel László, Sződ független polgármestere lemondásra szólította fel a társulás és a cég vezetőségét. Gémesi erre kifejtette: a társulás bármely tagja kezdeményezhet ilyet, amiről november eleji ülésükön tárgyalhatnak, a cég viszont különálló jogi személy.

Szemétkrízis: beszámíthatósági határon a kormány

Szemétkrízis: beszámíthatósági határon a kormány

Cseresnyés Péter, a hulladékügyekért felelős innovációs és technológiai tárca államtitkára a parlamentben szemrebbenés nélkül letagadta, hogy bárhol is az utcán maradna a hulladék. Márpedig Észak-Pest és Nógrád megye több mint száz településén ez a helyzet. Senki sem tudja, milyen fertőzésnek kellene elterjednie ahhoz, hogy a kormány tudomást vegyen róla.

"Hulladék, szemét nem marad elszállítatlanul", "a kormány minden esetben lépni fog, amint ezen elv sérülését látja", "a kormányzat abban a pillanatban intézkedett, amikor probléma merült fel" – közölte a szocialista Molnár Gyula napirend előtti felszólalására reagálva Cseresnyés Péter, az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára tegnap a Parlamentben.

Kapcsolódó anyagok:

Szemétkrízis: beszámíthatósági határon a kormány

A szemét az utcán marad, a vezetői fizetések az egekben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás