A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 444.hu

Egy átlagos német állatkert nagyjából heti 500 ezer eurótól esik el a vírus miatt. Van olyan német ZOO, ahol már listázzák, hogy melyik állatokat kell majd elsőnek megölni a kieső bevételek miatt.

Súlyos bevételkiesést jelent Európa állatkertjeinek, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradtak a látogatók egész tavasszal és a húsvéti hétvégén is. A helyzet annyira rosszra fordult Németországban, hogy a BBC beszámolója szerint vannak igazgatók, akik már azt mérlegelik, melyik állatokat fogják elsőnek feláldozni, hogy a költségeket faragjanak, illetve a többieket etessék.

A neumünsteri állatkert igazgatója, Verena Kaspari elmondása szerint már listázzák, melyik állatokat fogják leölni. Ezzel az eszközzel ugyan csak a legvégső esetben kívannak élni, és Kaspari szerint ez se oldaná meg végleg az anyagi nehézségeiket. Viszont eljöhet az a pont, amikor inkább elaltatják az állatokat, minthogy éhezzenek náluk. Az állatkertben sok állat táplálását csak friss táplálékkal lehet megoldani, ami komoly összegeket emészt fel.

Ráadásul ez az állatkert egy szövetség tagjaként működik, így nem is vonatkozik rájuk a német kormány mentőcsomagja, mellyel a kisebb vállalkozásokat segítenék át a járványt kísérő válságon. Az igazgató becslése szerint az állatkert ezen a tavaszon mintegy 175 ezer eurónyi bevételtől esett el.

A német hírügynökség beszámolója szerint a német állatkertek most egyrészt adományokat gyűjtenek, másrészt közösen fordultak a német kormányhoz, 100 millió eurós segítséget kérve. Az ország állatkertjeit összefogó szövetség, a VdZ véleménye szerint más vállalkozásoktól eltérően az állatkertek nem tudják egyszerűen csak átmenetileg befagyasztani a tevékenységüket, ezzel faragva a költségeken: az állatok ugyanis folyamatos etetést és felügyeletet igényelnek.

A VdZ vezetője, Jörg Junhold szerint egy átlagos német állatkert nagyjából heti 500 ezer eurótól esik el a vírus miatt.

És vannak állatkerti alkalmazottak, akik szerint ez az időszak az állatokat is megviselheti: mivel ezek az állatok emberek között, az állatkertekben nőttek fel, megszokták, hogy mindig emberek vannak körülöttük, és ez most egyes fajoknak hiányozhat. Példaként a majmokat, a papagájokat és a fókákat említette a berlini állatkert egy munkavállalója.- írta a 444.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás