A rovat kizárólagos támogatója

A fővárosi kerékpárutakról és a közparkok állapotáról, újak szükségességéről írt hosszú Facebook-bejegyzést Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Mint írja, ebben a veszélyhelyzetben a közösségi közlekedés utasszáma 80-90 százalékkal, az autóforgalom a felére-harmadára csökkent. Áprilistól a kerékpáros hálózat gyors bővítését tervezi a főváros“Magyarország csaknem három hete járványügyi veszélyhelyzetben él. Az emberek közötti távolságtartás működik, a tömeges távmunka és az otthoni tanulás hatására a közlekedési igények jelentősen visszaestek. A közösségi közlekedés utasszáma 80-90%-kal csökkent – érthetően, mivel a fertőzésveszély miatt nem tanácsos idegenekkel egy légtérben tartózkodni. Az utasok egy része otthon marad, az egészségügyben dolgozók, bolti eladók, árufeltöltők, patikusok, a közszolgáltatók dolgozói, az építőiparban dolgozók és sokan mások azonban mindennap útnak indulnak dolgozni és sokan egyénileg – autóval, kerékpárral vagy éppen gyalog – oldják meg az utazásukat. Mindez vissza nem térő helyzetet jelent arra, hogy a kerékpározás és a gyaloglás budapesti feltételein javítsunk.

Az autóforgalom Budapesten ezzel együtt is a felére-harmadára csökkent, jelenleg hétköznap is alulmúlja a vasárnap megszokottat – egyből harmadára is csökkent a budapesti levegő szennyezettsége. Ugyanakkor, a márciusban megszokotthoz képest jelentős forgalomnövekedést mutatnak a kerékpáros számlálók. Nem csoda, hisz a bringa városi körülmények között nem csak a leggyorsabb közlekedési eszköz, hanem egyben az egyik legjobb lehetőség a négy fal közül való kimozdulásra és a mozgásra is, a más emberekkel való érintkezés nélkül. Mindezeken felül a forgalomnövekedésben az is közrejátszik, hogy sokszor kerékpárt használnak az egyre bővülő létszámú futárok és ételkiszállítók is.

A világ számos nagyvárosában ugyanez a jelenség játszódik most le, a kiürült utcákat kerékpárosok lepik el. New Yorktól Bogotán és Mexikóvároson át Berlinig sok város ideiglenes kerékpársávokkal segíti a megnövekedett kerékpáros forgalmat: a többsávos utakon egy vagy akár több forgalmi sávot kerékpársávvá alakítanak, eddig hiányzó közvetlen összeköttetéseket nyitnak meg és jelzőlámpa-rendszereket hangolnak át a kerékpárosok igényeinek megfelelően.

Budapesten a kerékpáros infrastruktúra töredékes, alapvető fontosságú szakaszai hiányoznak, kialakítása éppen a hétköznapi bringások számára a legkevésbé alkalmas. Mint az már az elmúlt években egyértelműen látszott: ezek a hiányosságok a kerékpározás szélesebb körű elterjedésének útjában állnak. A mostani helyzetben mégis tömegek ülnek nyeregbe, és a kórházak terheltsége miatt minden eddiginél fontosabb, hogy minél többen közlekedhessenek balesetveszély nélkül, egymástól biztonságos távolságot tartva, egyedül vagy akár családosan.

A Kormány által bevezetett kijárási korlátozások nem tiltják a sétát, a kirándulást és a kerékpározást. A rendelet külön kitér a kerékpárszervizekre, amelyek továbbra is nyitva tarthatnak. Fontos kivételek ezek, mert a testmozgás hiánya és a bezártság kikezdheti a testi-lelki egészséget, tetézve a koronavírus-járvány közvetlen közegészségügyi hatásait.

Budapest előtt tehát nagy lehetőség áll: ideiglenes felfestéssel, a lámpaprogramok módosításával és jelzőtáblák kihelyezésével hetek alatt létrehozhatja azt a régóta hiányzó kerékpáros főhálózatot, ami átjárhatóvá teszi a belvárost és összeköti azt a külsőbb kerületekkel. Csak példálózva: a Rákóczi úti tengely, a Nagykörút, az Üllői út, a teljes Bartók Béla út, az Erzsébet híd és a Lánchíd olyan hiányzó láncszemek, melyek most mind a helyükre kerülhetnek. Azért különleges pillanat ez, mert többen szeretnének biciklizni, mint bármikor korábban, s most az autóval (is) közlekedők érdekeinek sérelme nélkül lehet újrafelosztani a közutakat, biztosítva, hogy a város a korábbinál emberléptékűbb közlekedésre alapozva is működőképes marad.

Mire feloldják a veszélyhelyzetet és az élet visszatér a rendes medrébe,, remélhetőleg budapestiek tíz- és százezrei fedezik föl, hogy nincsen szükségük autóra a mindennapokban, viszont annál inkább igényük van a gyors eljutás szabadságára és a szabad levegőre, ahogy az 1970-es évek olajválsága után a holland és dán városokban történt. Az ideiglenesen kialakított kerékpársávokról pedig akár az is bebizonyosodhat, hogy érdemes azokat műszakilag korrekt megoldással átépíteni és megtartani hosszú távra. De ha mégsem így történne, az ideiglenes intézkedések később könnyen visszacsinálhatók.

A kerékpározás mellett a gyaloglásra biztosított helyet is érdemes növelni, hogy a sűrűn lakott városrészekben, társasházakban élő, négy fal közé zárt emberek gyorsan szabad közterületekhez jussanak, és más emberek megközelítése nélkül tudjanak futni, sétálni, biciklizni.

Számos budapesti járdán önmagában sincs meg a 2 méteres távolság tartásához szükséges szélesség. Ha beüt a tavaszi jó idő és a kijárási korlátozás elhúzódik, az amúgy is szabadidős célra szolgáló parkok, sétányok nem fogják bírni a terhelést, és ahogy a mostani hétvégén a Normafán vagy a Margitszigeten már látszott, könnyen túlzsúfolódnak. Erre aztán könnyen a parkok lezárása lehet majd a válasz. Ezt egy módon tudjuk elkerülni: minél több hozzáférhető közterületre van szükség a sűrűn lakott városrészekben, akár teljes utcák és útszakaszok lezárásával az autók előtt. A pesti alsó rakpart vagy akár sűrűn lakott belső kerületek főutcái, a Csalogány utcától a Király utcán vagy a Dohány utcán át a Népszínház utcáig mind alkalmasak lehetnek erre.”
Vitézy Dávid FB

I bike Budapest 2019  kép: Soós Bertalan Magyar Kerékpárosklub

Áprilistól a kerékpáros hálózat gyors bővítését tervezi a főváros

A fővárosi önkormányzat szakmai stábja elkezdte kidolgozni a kerékpáros hálózat gyors bővítésének stratégiáját, ami a lecsökkent közúti forgalom mellett is biztonságos és komfortos feltételeket teremt – nyilatkozta az indexnek Balogh Samu, a főpolgármesteri iroda kabinetfőnöke. Hozzátette, hogy folyamatosan elemzik a kialakult közlekedési helyzetet: a közúti forgalom előbb kb. 60 százalékra, majd a múlt héten kb. 50 százalékra esett vissza. Megkezdték az új kerékpáros útvonalak kiválasztását, az ideiglenes beavatkozások előkészítését. Balogh elmondása szerint a kerékpáros útvonalak megnyitását a jó idő megérkezéséhez tervezik igazítani,

ÍGY A SZOKATLANUL HIDEG IDŐ ELMÚLTÁVAL, ÁPRILIS ELEJÉN LESZ ESEDÉKES.

A kabinetfőnök hozzátette: a város vezetése a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében a veszélyhelyzet kezdete óta szorgalmazza, hogy a közösségi közlekedéssel szemben – ideiglenesen – alternatívát kell kínálni a város lakóinak. Sokan váltottak autóra, ám ez a megoldás egyrészt nem áll mindenki számára rendelkezésére, másrészt a város sem készíthető fel erre teljesen (például a parkolóhelyek véges száma miatt). Ezért nagyon fontos, hogy azoknak, akiknek feltétlen szükséges mozogniuk a városban, valós alternatíva legyen a biciklizés is a városban.

Ennek érdekében a főváros a veszélyhelyzet kihirdetésétől kezdve igyekszik segíteni a kerékpáros közlekedést: szimbolikus, havi 100 forintra csökkentették a Mol Bubi közbringarendszer használati díját, valamint bevezették a Bubi online regisztrációját is, ezzel is csökkentve a személyes találkozások számát. Mindemellett Balogh szükségesnek látta kiemelni: továbbra is mindenkit arra kérnek, maradjanak otthon, ha tehetik. Ők azon dolgoznak, ha valakinek feltétlen szükséges közlekednie, akkor a kerékpár egy elérhető és biztonságos opció legyen.
Az, hogy nagyjából milyen új kerékpáros útvonalak nyílhatnak, fogódzót adhat a Magyar Kerékpárosklub korábbi levele a főpolgármesternek, amiben ilyen javaslatokat tesznek. A főpolgármesternek adott listában Budapest hiányzó kül- és belvárosi kapcsolatait, forgalomcsillapítási céljait, illetve a belvárosi metrópótló buszok elkerülését segítő, gyorsan és költséghatékonyan kijelölhető útvonalakat helyezték előtérbe.  A szervezet honlapján hosszan és részletesen felsorolják a már tervvel rendelkező, könnyen megvalósítható fejlesztéseket, mint például a Baross utcában, a Vágóhíd utcában vagy a Tétényi úton; a megtervezendő, de egyszerű beruházásokat (pl a Dohány utcában vagy a Belgrád rakparton); az ideiglenes kerékpársávok tesztjét (például a Nagykörúton végig); vagy további egyirányú utcák megnyitását a kétirányú kerékpározásnak.

Lásd még: A budapesti biciklizés lehet a járvány nyertese

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás