A rovat kizárólagos támogatója

Közvetlenül a kihalás szélén áll egy ritka afrikai kérődző, az addax, más néven mendeszantilop a Szaharában zajló fegyveres konfliktusok és a kőolaj utáni hajsza miatt.

Egy nagyszabású márciusi keresőakcióban mindössze három vadon élő példányt sikerült találni – közölte a svájci Glandban Jean-Christophe Vié, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) globális fajtavédelemért felelős igazgatója. Gyors intézkedések nélkül az Addax nasomaculatus elveszíti a fennmaradásért vívott küzdelmet – figyelmeztetett Vié.

A nemzetközi szervezet szerint a kritikus helyzet azért alakult ki, mert a térségbeli fegyveres konfliktusokban részt vevő katonák és milíciák Líbiában, Maliban és Nigéria északi részén lelövöldözik az állatokat. Noha Nigerben törvény védi a mendeszantilopot, még az olajipari létesítmények védelmére kirendelt katonák is vadásznak rájuk.  Pedig a kedves antilop sárgásbarna bundájával remekül belesimul a sivatagi környezetbe, így minden adottsága meglenne a túléléshez.  De megzavarja az állatok életét az a sok gépjármű is, amellyel egy kínai olajtársaság kutat kőolaj után Nigerben.

Az IUCN szerint tárgyalni kellene a kínai olajtársasággal az állatok védelméről, véget kellene vetni az orvvadászatnak, majd tenyésztett példányokat kellene kiengedni a vadonba.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás