Hirdetés

Bécs közlekedési vállalata, a Wiener Linien és a Fraunhofer Austria azt vizsgálja, nem lehetne-e az utasokkal házhoz szállíttatni az interneten megrendelt csomagokat. A megvalósíthatósági tanulmány 2022 márciusára készül el. Egyelőre vállalkozó kedvű tömegközlekedők jelentkezését várják, akik szívesen futárkodnának munkába menet vagy onnan jövet.

A bécsiek jelenleg évente 96 millió csomagot rendelnek az interneten, ez a szám azonban egyre emelkedik. Becslések szerint a házhozszállítás miatt keletkező üvegházhatású gázok mintegy 20 százalékát meg lehetne spórolni, ha ezeket a csomagokat közösségi közlekedéssel szállítanák ki. A Wiener Linien és a Fraunhofer Austria most azt vizsgálja, be lehet-e vonni futárnak azokat az utasokat, akik amúgy is rendszeresen utaznak A-ból B-be.

Az elképzelés szerint egy alkalmazás elemezné, hogy a futárnak jelentkezők milyen útvonalon mozognak nap mint nap, majd „kidobná”, hogy mely csomagok várnak ezen a vonalon kiszállításra. Az alkalmi futárok a megállóknál lévő csomagpontoknál vehetnék fel a szállítandó árut és oda is kézbesítenék. A bécsi villamoshálózat vonalain például naponta mintegy félmillióan közlekednek, így optimálisan lehetne kombinálni ezt a fajta mobilitást az áruszállítással.

Mielőtt az ötletből valóság lehet, természetesen számos tényezőt meg kell vizsgálni: hova érdemes telepíteni a csomagpontokat, mekkora legyen a csomagok maximális mérete, milyen tényezők (pl. csúcsidő) korlátozzák a szállítást stb. Az ilyen és hasonló kérdésekre is választ adó megvalósíthatósági tanulmány 2022 márciusára készül el, utána indulhat a tesztidőszak. Addig persze azt is fel kell mérni, hogy a bécsi közösségi közlekedést használók egyáltalán vállalnák-e – és milyen feltételekkel – a feladatot. A jelentkezéseket két hónapig várják.

Nyitókép: Flexity villamos és utasok Bécsben © Wiener Linien / Manfred Helmer

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás