A rovat kizárólagos támogatója
KVVM sajtóközlemény

Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap Budapesten, hivatalában fogadta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert.

A zöldtárca vezetője azért kereste fel az államfőt, hogy tájékoztatást adjon a minisztérium legfontosabb jövő évi céljairól. Így a többi között szólt az uniós segítséggel megvalósuló település-környezetvédelmi – elsősorban a hulladékgazdálkodás és szennyvízkezelés korszerűsítését szolgáló – nagyberuházásokról, amelyek milliók életét teszik könnyebbé, környezetét tisztábbá, valamint a nemzeti parkok fejlesztéséről. Külön kiemelte a hulladékmennyiség növekedése elleni küzdelmet, amelynek egyik eszközeként az Országgyűlés elfogadta, a köztársasági elnök pedig most írta alá a termékdíj-törvény módosítását.
Persányi Miklós tájékoztatta Mádl Ferencet arról is, hogy e hét végén Bukarestben rendezik meg a Magyar-román Környezetvédelmi Vegyesbizottság 2. ülését, amelyen az együttműködés különböző területeinek áttekintése mellett várhatóan szóba kerül a romániai Verespatakra tervezett aranybánya kérdése is.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás