Hirdetés

Svéd kutatók szerint a kutyatartás 36 százalékkal mérsékli az időseknél a szívbetegség okozta korai halálozás esélyét.

Az idősek keveset mozognak, ráadásul sokszor magányosak – ez a két tényező éppen elég ahhoz, hogy megnövelje a szívbetegségek kockázatát, a korai halálozást – írta a Pénzcentrum.hu.

Egy friss svéd kutatás szerint azok az idős emberek, akik egyedül élnek, de kutyát tartanak, 33 százalékkal kisebb az esélyük, hogy a következő 12 évben meghalnak. A svédek adatai szerint a szívbetegség okozta korai halálozást 36 százalékkal mérsékli a kutyatartás az időseknél. A háziállatok csökkentik a magányt, ami egyébként nagyban hozzájárul a szívbetegségek kialakulásához és a demenciához. Egy kutyát sétáltatni kell, ennek köszönhetően az idős embereknek kimozdulnak az utcára, mozognak, és közben társas interakciók is érik. Emellett az immunrendszer normális működését is elősegíti a kutyatartás azáltal, hogy erősíti a bélbaktériumokat.

A DailyMail cikke szerint a svédországi Uppsala Egyetem kutatói több adatbázist is felhasználtak a kutatásukhoz, egyrészt elemezték a 40-80 év közötti korosztály egészségügyi nyilvántartásait, és a kutyatulajdonosok nyilvántartását is. A svédeknél minden kórházi látogatást rögzítenek a nemzeti adatbázisban, amihez a kutatók is hozzáférhetnek. A kutyák nyilvántartása pedig 2001 óta kötelező náluk, amiből szintén sok információt nyerhetnek a tudósok.

Korábbi kutatások bebizonyították, hogy az egyedül élő idősek körében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás, mint azoknál, akik többen élnek egy háztartásban. A jelenlegi kutatás szerint azonban, aki kutyával él együtt, olyan, mintha családtaggal élne egy háztartásban. Az eredmények azt mutatták, hogy az egyedülálló kutyatulajdonosok 33 százalékkal csökkentették a halálozás kockázatát és 11 százalékkal csökkentették a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulását" – mondta Mwenya Mubanga, a kutatás egyik résztvevője.

A tanulmány azért is számít korszakalkotónak, mert ugyan már jó ideje készültek kisebb felmérések, melyek szerint a kutyatartás ekkora hatással van az idősekre, de ilyen alapossággal, ennyi adattal alátámasztani korábban még nem tudták.Tudjuk, hogy a kutyatulajdonosok általában nagyobb fizikai aktivitást mutatnak, ami a megfigyelt eredmények egyik magyarázata lehet. A másik fontos tényező, hogy a kutyák enyhítik a társadalmi elszigeteltség érzését, ezáltal jobb a közérzetük is az időseknek, enyhítik a magányt és a depressziót" – mondta Tove Fall professzor, a kutatás egyik vezetője.

Az Egyesült Királyságban a becslések szerint 1,1 millió 65 éves feletti krónikusan magányosak, ezért náluk nagyobb a kockázata a szívbetegségek és a demencia kialakulásának. Az Egyesült Királyságban az összes halálesetnek több mint egynegyedét okozza szívbetegség, de világszerte a szívbetegség a vezető halálok. 2010-ben a halálozás 45 százalékáért felelt szívbetegség, vagyis több mint 4 millió ember halálát okozta Európában.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás