A rovat kizárólagos támogatója

Az MME legutóbb a telelő erdei fülesbaglyok felmérése kapcsán kérte a lakosság segítségét januárban. Az évek alatt szerzett pozitív tapasztalatok alapján folytatják a fajra vonatkozó országos adatgyűjtést. Most a lakott területeken is leggyakoribb erdei fülesbaglyok fészkelő állománya felmérésében tudnak segíteni az emberek.

Első pillantásra lehetetlen feladatnak tűnhet éjszakai életmódot folytató, számunkra láthatatlanul mozgó madarak amúgy is rejtett költőhelyének megkeresése. Szerencsére a fészkelő baglyok felmérése egyike a létező legegyszerűbb madármegfigyelési, adatgyűjtési módszereknek – ehhez ugyanis a madarakat nem is kell látni!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület felmérésének lényege, hogy az esti szürkület óráitól alkalmanként hallgatózzunk néhány percet az erkélyről, az emeleti ablakból, a tornácról, a kertből, az utcán, parkban sétálva – és ezt hetente egy-két alkalommal ismételjük meg márciustól júniusig. Eközben pedig a hím és a tojó erdei fülesbagoly gyakran egymásnak válaszolgató jelzőhangját, a körbe-körbe nászrepülő hím szárnnyal tapsolását, később pedig a fiókák jellegzetes, mással össze nem téveszthető hangját keressük:

  • ezen a videón a hím és a tojó nászhangja, és a hím szárnnyal tapsoló nászrepülése is hallható és látható:
  • májusban és júniusban (nagyon korai költéskezdet esetén akár már áprilisban) pedig egy harmadik hang is csatlakozik a repertoárhoz, a fészket elhagyó fiókák jellegzetes eleségkérő sipítozása:

Ha észleltük e hangok valamelyikét, ennek az elektronikus űrlapnak a gyors és egyszerű, akár okostelefonon is elvégezhető kitöltésével tudunk adatainkkal hozzájárulni a faj országos elterjedési térképének pontosításához.


Kovács Ágnes és egy réti fülesbagoly

Ha péntek, akkor fülesbagoly

Mit jelez az, ha az erdei fülesbagolynak feláll a fülnek hitt tollazata?
Hogyan képes hatékonyan pockokra vadászni?
Milyen veszélyek leselkednek rájuk?
Miért Túrkeve hazánk bagoly fővárosa?
Emellett még sok érdekes kérdésre is válaszolt podcastunkban Kovács Ágnes “fülesbagoly koordinátor”, aki gyerekkora óta e gyönyörű madarak szerelmese.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek