A rovat kizárólagos támogatója

A Liget-projektet felügyelő Városliget Zrt.-nél mostanra az egymilliárd forint feletti beszerzések és építési beruházások összértéke is átlépte a 100 milliárdot, ha pedig a nagyobb tervezési és egyéb építési szolgáltatásokat is beleszámoljuk, akkor már a 120 milliárdot közelítik a cég eddigi megrendelései. Ebben ráadásul az eddigi legdrágább, szintén a projekthez tartozó építkezés, a 33 milliárdos Pannon Park még benne sincs,

mivel azt nem a Városliget Zrt., hanem a Fővárosi Állat- és Növénykert finanszírozza. Mindent összevetve tehát már vastagon 150 milliárd felett jár a projekt. A brutális összeg nagyon nagy hányada pedig egy elég jól körülhatárolt üzleti körhöz került: alig négy-öt kormányközeli vállalat gazdagodott belőle – írta a G7 gazdasági portál.

Két tucat milliárdos projekt
A Városliget Zrt. mostanáig közel két tucat olyan szerződést kötött, amelyeknek az értéke meghaladta az egymilliárd forintot. Az eddigi csúcstartó a Néprajzi Múzeum volt, ami hajszál híján 26 milliárd forintból épül, de közel 20 milliárdból valósul meg a Magyar Zene Háza, és két részletben majdnem ugyanennyit költött az állami cég a májusban átadott Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központra (OMRRK) is. Utóbbinál emellett jó két és félmilliárd eszközbeszerzésekre is elment.

Bár a Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza még nem készült el, a G7 korábban írt róla, hogy ezeket a projekteket sok értelme már nem lenne félbehagyni, és csütörtökön a fővárosi közgyűlés is úgy döntött, hogy a futó beruházásokat nem akasztja meg. Azaz ezek a kiadások már egész biztosan hozzáadhatók a végső számlához. Sőt akár még drágulhatnak is, legalábbis a korábbi tapasztalatok alapján ez egyáltalán nem lenne meglepő. Az OMMRK költségei például négymilliárddal ugrottak meg menet közben, de 1,7 milliárddal már a Magyar Zene Házának ára is emelkedett, mert az üvegépülethez legyártott első üvegtábla nem volt megfelelő.

Ezekhez a hatalmas projektekhez képest akkor is aprópénznek tűnik a többi nagyobb beruházás jelentős része, ha azért becsúszott egy közel 10 milliárdos megrendelés a T-Systemsnek, és épül egy mélygarázs is két részletben 8 milliárdból a Városliget szélén. A félmilliárd forint feletti építési beruházásokat és eszközbeszerzéseket ezen a grafikonon foglaltuk össze. Ebben ugye nincsenek benne a kisebb projektek, pedig azokból is akadt szép számmal. Ráadásul, ahogy erről korábban már írta a lap, furcsa módon ezek költségei egy helyre koncentrálódnak: néhány millió, esetleg pár százezer forinttal a 300 milliós közbeszerzési értékhatár alá.
A fideszes mutyiberuházások részletei a G7 portálon.

Nyitókép: A Liget-projekt egyik legnagyobb beruházása, a 19 milliárdból épülő Magyar Zene Háza. Forrás: Városliget Zrt.

 

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek