A rovat kizárólagos támogatója

Az ország erdőterületének közel felét kitevő, mintegy ötszázezer erdőtulajdonost reprezentáló magánerdőkben tevékenykedő erdészeti szakirányítói hálózat végveszélybe került. Jelenleg a Vidékfejlesztési Minisztérium közel 190 milliárd forintos költségvetéséből az erdészetet, a fenntartható erdőgazdálkodást alig 53 millió forinttal tervezik finanszírozni.

 A működő magánerdők, közel kétharmadát lefedő, mintegy 2000 bejelentett szakirányítót számláló országos struktúra feladata, hogy a magánerdő egyfajta falugazdász hálózataként biztosítsa a gondjaikra bízott erdőterületek védelmét, a tulajdonosok szakmai tájékoztatását, érdekeik képviseletét a legkülönfélébb hatósági ügyekben, levegye vállukról a számukra általában teljesíthetetlen adminisztrációs terheket, segítse és garantálja a jogszabályi előírásoknak megfelelő tartamos, többcélú, a társadalmi elvárásoknak is megfelelő erdőgazdálkodást, elősegítse az uniós pályázatok kezelésén keresztül a magánerdők fejlesztését szolgáló támogatások lehívását és szervezze a magánerdős közfoglalkoztatási programot.

A jelenlegi Erdőtörvény által kötelezően előírt feladatok elvégzéséért az erdészeti szakirányítók legutóbb 2010-ben részesültek területalapú támogatásban, azóta – közel egy éve – ellenszolgáltatás nélkül végzik feladatukat. Támogatásuk sem idén, sem a jövő évi költségvetésben nem biztosított, bár ennek jogosságát a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága sem kérdőjelezi meg. A hálózat széthullása esetén a kis területű, elaprózott erdők tulajdonosai, gazdálkodói nem lesznek majd képesek erdeiket az Erdőtörvény előírásai szerint tartamosan, a társadalmi elvárások szerint kezelni, hiszen nem tudnak önerőből erdészeti szakirányítókat alkalmazni és munkájukat megfizetni. Így a kis erdőtulajdonok tízezrei válnak majd ismét működőképtelenné és a magánerdő visszasüllyed a privatizáció utáni időszakban tapasztalható rendezetlen állapotába. Hasonló lesz a helyzet a vidékfejlesztés uniós társfinanszírozott erdészeti jogcímeinél is, hiszen a rendkívül bonyolult adminisztrációs és szakmai feladatoknak csak a szakirányítók támogatásával tudnak megfelelni a pályázók. Az idén indult mintegy 1000 fővel a magánerdőkben is a közfoglalkoztatási program, elismerve a magánerdők közcélú szerepét. Ennek a programnak is meghatározó szereplői a szakirányítók, akiknek a munkája nélkül az eredményes folytatás nehezen képzelhető el.

A hálózat fenntartása nagyságrendekkel kevesebbe kerülne, mint az összeomlásából származó nemzetgazdaságot ért kár, kieső jövedelem, elmaradó adóbevételek. Most, a költségvetési tárgyalások hajrájában már csak a képviselőkön múlik, hogy támogatni kívánják-e az ország területének 10 %-át borító magánerdőket és a közel félmillió erdőtulajdonost. Jelenleg ugyanis a Vidékfejlesztési Minisztérium közel 190 milliárd forintos költségvetéséből az erdészetet, a fenntartható erdőgazdálkodást alig 53 millió(!!!!) forinttal tervezik finanszírozni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás