Hirdetés

Májusban az Európai Bizottság közzétette az EU 2020-ig szóló Biodiverzitás Stratégiáját, júniusban pedig az Európai Unió és további 12 tagállam aláírta a genetikai erőforrásokról szóló Nagoya Jegyzőkönyvet. Emellett a Bizottság új „GMO-javaslatcsomagot” is benyújtott.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét 2011 első félévében Magyarország látta el. A magyar EU elnökség a spanyol és a belga elnökség által megkezdett munkát folytatta a trió elnökség harmadik tagjaként. Ezen kívül 2011. első felének munkáját nemzetközi és Európai Uniós folyamatok határozták meg mind a biológiai sokféleség, mind a genetikailag módosított szervezetekkel kapcsolatos témakörökben, amelyek a magyar elnökség prioritásai közé tartoztak. A félév során az alábbi főbb eredmények születtek:

A Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 10. konferenciáján (COP10, 2010. október 18-29. Nagoya, Japán) elfogadták az elkövetkezendő 10 évre szóló Stratégiai Tervet, amellyel összhangban elkészült az Európai Unió 2010 utáni időszakra vonatkozó Biodiverzitás Stratégiája. A Bizottság 2011. május 3-án tette közzé a Stratégiát, amelynek elfogadása – Tanácsi Következtetések formájában – ennek megfelelően a magyar elnökség feladata volt. Célunk a Stratégia a Közös Agrárpolitikai reformmal és a Közös Halászati Politika reformjával összhangban történő elfogadása volt, valamint az, hogy a legfontosabb természetvédelmi problémákra megoldást kínáljon.

A COP10 után egyéb nemzetközi folyamatok indultak meg, például a Nagoya Jegyzőkönyv aláírására való felkészülés, hiszen a Jegyzőkönyv 2011. február 2-án nyílt meg aláírásra, valamint a Pénzügyi Erőforrások mozgósításáról szóló Stratégia végrehajtásának kidolgozása, amelyet EU szakértői szinten a magyar elnökség kezdett meg az elnökségi félévben.

Megkezdtük az előkészületeket a Cartagena Jegyzőkönyv végrehajtásáról szóló második nemzeti jelentés elkészítéséhez mind az EU, mind a tagállamok nevében.

A Bizottság 2010. július 13-án új „GMO-javaslatcsomagot” nyújtott be, melynek célja – a tudományos alapokon nyugvó, meglévő európai uniós engedélyezési rendszer módosítása nélkül –annak biztosítása, hogy a tagállamok szabadon dönthessenek arról, hogy a területük egészén vagy egy részén korlátozzák, illetve megtiltják-e a GMO-k termesztését. Négy ülést szerveztünk meg és vezettünk le a témával foglalkozó ún. ad hoc munkacsoport számára.

A magyar elnökség által elért eredményekről bővebben az egyes témakörökhöz tartozó lenti linkeken tájékozódhat, valamint a pdf formátumban letölthető 3 oldalas összefoglalóból.

 

FolderEU Biodiverzitás Stratégia 2020
FolderNagoya Jegyzőkönyv
FolderPénzügyi erőforrások mozgósítása
FolderIPBES
FolderGMO
FolderEgyebek
PDFMagyar EU elnökség (Biodiverzitás) – Összefoglaló
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás