A rovat kizárólagos támogatója

Mátrafüred központjában, ahol Dudás Bélával, a Mátra déli oldalát kezelő Mátrafüredi Erdészet vezetőjével találkozunk, még nincs semmi jel, ami azt mutatná, hogy tömegesen pusztulnának a fák a hegyen. „Menjünk feljebb, majd meglátják”, mondja az erdészetvezető, majd bepattanunk a terepjárójába.

„Tavaly tél végén figyeltünk fel arra, hogy a Mátrában gutaütésszerűen pusztulnak a fák” – mondja a kocsiban Dudás Béla. „Nem a pusztulás mértéke, hanem inkább a gyorsasága volt a megdöbbentő. Májusban jött rá a gomba és a szú, elintézték, ami maradt.” A szakemberek elég hamar rájöttek, hogy a pusztulás elsődleges oka az elmúlt három aszályos év. A fák kiszáradtak, legyengültek, a leromlott immunrendszerű növényeknek a rovarok és a gombák megadták az utolsó döfést.

A legveszedelmesebb helyzetben a fenyők vannak. Amerre járunk, mindenhol látni kiszáradt példányt, van, ahol félhektárnyi területen pusztul egyszerre a fenyves. „Látják azt a fenyőt? Patakokban folyik le a törzsén a gyanta. A gyantával a rovarok ellen védekezik, eltömítve a lyukakat. Ezen a fán látszik, hogy nincs annyi gyanta a világon, ami elég lenne neki, fel lehet adni rá az utolsó kenetet” – közli az erdész.

A feketefenyőt és a lucfenyőt az évtizedekkel korábbi erdőpolitika hozta be a Mátrába, nem őshonos fák. A hegység déli oldalán 2009-ben még 5 százalék volt a fenyves, három év alatt körülbelül 3 százalékra csökkenhetett ez az arány. Dudás elmondása szerint van olyan rész, ahol a fenyves 20-30 százalékát is ki kellett már vágni. Ha ez az arány átbillen az 50 százalékon, szétszórva már nem tudnak védekezni a fák, mehet az egész a levesbe. Az erdészetvezető szerint a fenyők hamarosan el fognak tűnni a magyarországi középhegységekből.

Tenczer Gábor terepbejárásának folytatása fotókkal >>>
 

Nemcsak az Északi-középhegységben gond a fenyők pusztulása. Hatalmas erdőterületeken nagy mennyiségben kell rövid idő alatt kitermelni a fákat a Keszthelyi-hegységben, mert a 2011-től tartó szárazság következményeként az erdők mintegy kétharmada kipusztult, és emiatt a táj arculata is drámaian megváltozik – közölte nemrég a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás