A rovat kizárólagos támogatója

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 2018-ban döntött úgy, a Szlovén Méhészeti Egyesület javaslatára, hogy május 20-at a Méhek Világnapjává nyilvánítja. Miért tartotta fontosnak a nemzetközi szervezet, hogy ezeknek a helyes kis rovaroknak saját napjuk legyen az évben, amikor remélhetőleg többen figyelnek rájuk, mint az egyéb időszakokban? És hogy jönnek a képbe a szlovénok?

A mai nap azonban nem csupán a Méhek Világnapja. Ma lett volna, ha a járvány közbe nem szól, az Ökológiai Művelődés Alapítvány és az Outdoor Mission által az év elején útjára bocsátott LÉPNÉL? beporzóvédelmi kampány utolsó eseménye, a Nyílt önkéntes vállalati nap, amikor a legkülönbözőbb cégek elhivatott önkéntesei álltak volna neki méhecske hoteleket és pillangó etetőket készteni. Az esemény azonban az ismert okok miatt elhalasztódott, ám nem mondtunk le arról, hogy az év folyamán (nyilván a további járványhelyzet függvényében) megtartjuk az eseményt, és megépítjük, megépíttetjük e fontos rovarok túlélési esélyeit javító eszközöket. Természetesen nem véletlenül választottuk a mai dátumot: hasznos, a rovarok számára hasznos munkával szerettünk volna tisztelegni a beporzók, a beporzók nélkülözhetetlen munkája előtt.

Ennyi bevezetés után, térjünk vissza e jeles naphoz.  Sem a szlovén szál, sem a dátum nem a véletlen szüleménye: 1734-ben ugyanis ezen a napon látta meg a napvilágot az európai méhészet kiemelkedő alakja, a szlovén származású, de Ausztriában méhészkedő, ott méhészeti iskolát vezető Anton Jansa. Két jelentős könyvet is írt, amelyek kötelező tananyagként szerepeltek az egykori méhésziskolában. Az egyik az 1771-ben megjelent Méhtartás, a másik az 1775-ös kiadású A méhtartás teljes útmutatója.

Az ENSZ pedig nem véletlenül karolta fel a kezdeményezést, hiszen a méhek, legyenek bár házi vagy vadon élő fajták, óriási hasznot hajtanak az emberiségnek. Az elmúlt években, évtizedekben azonban ijesztő mértékben összezsugorodott az állományuk. A miértekre nehéz egyszerű választ adni, mert a probléma igen összetett. Annyi állítható bizonyosan, hogy az embernek lényeges köze van ahhoz, hogy eddig fajult a helyzet. A helytelen vegyszerhasználat, az intenzív monokultúrás mezőgazdaság, a klímaváltozás, illetve annak nyomán az új, invazív fajok és kórokozók „benyomulása”, a környezetszennyezés, a népességrobbanás, a biodiverzitás csökkenése mind-mind hozzájárul a méhállomány, illetve általában véve a beporzó rovarok állományának zsugorodásához.

Márpedig a méhek, illetve a beporzók munkája elengedhetetlen az emberiség jó- és jóllétéhez. Nézzünk néhány egyszerű tényt.

  • 4-ből 3 haszonnövény függ a beporzástól;
    • 87 alapvető haszonnövényünk − többek között az alma, az eper, a paprika, a hagyma, a búza, a kávé, a kakaó − termése függ a beporzástól;
    • egyetlen háziméh napi 7000 virágot látogat meg átlagban, és ahhoz, hogy a kolónia (vagy az ember) 1 kg tápláló mézhez jusson, 4 millió virágról kell összegyűjteni a virágport;
    • évente 1,6 millió tonna mézet állítanak elő csak a nyugati mézelő méhek;
    • 20 000 vadméhfaj ismert a világon.

Nemcsak a házi és a vad méhek játszanak fontos szerepet a beporzásban, jut némi szerep a madaraknak, denevéreknek, pillangóknak, bogaraknak is.

Azzal tisztában kell lenni, hogy a beporzás elmaradását, nem csak az ember sínyli meg. Gondoljunk csak arra, hogy a kevesebb termés miatt, amelyek akár a vadon termő bokrokon, fákon nőnek, csökken a növényevő állatok által elfogyasztható termésmennyiség, ezért mérséklődik a számuk, ami egyet jelent azzal, hogy a húsevő állatok táplálékforrása is beszűkül. A bolygón tehát felborulhat a tápláléklánc, s mindez azért, mert zsugorodik a beporzók száma. De ruhánk sem lesz feltétlenül, mert például nem lesz hozzá gyapot, len és egyéb növényi alapanyag.

Mit tehetünk azért, hogy a méhek és a beporzók száma ne csökkenjen tovább? Sok mindent, bár legyünk őszinték, az ember nehezen változtatja meg az általa alkotott és használt, rendszerbe foglalt struktúrákat. Például, hiába okoz gondot a méhek számára a monokultúrás mezőgazdaság, nem valószínű, hogy holnaptól a mezőgazdaság áttér pl.  vetésforgóra. Az azonban már kis előrelépés lenne, ha a táblák szélén a méhek és egyéb beporzók által kedvelt növényekből méhlegelőket telepítenének a gazdák, a gazdaságok. Az sem tesz jót a beporzóknak, ha peszticidekkel és más vegyi anyagok alkalmazásával hajszoljuk a minél magasabb hozamokat. Lehet, hogy ezek hatására ma még nőnek a termésátlagok, a beporzók nélkül azonban egészen biztosan zuhanni fognak, hiába használunk bármilyen anyagot.

A mezőgazdaság új, fenntartható megoldásai általában véve is kedveznének a beporzóknak. A műtrágyákat, vegyi anyagokat, növényvédő szereket kiiktató művelődési módok, közöttük a permakultúra, javítja a beporzók létfeltételeit, növelési túlélési esélyüket.

Tudunk tehát tenni a méhekért, a beporzókért, akkor, ha nem csak az lebeg a szemünk előtt, hogy ma minél többet „kaszáljunk”, hanem az is, hogy holnap, sőt holnapután is jusson étel, ital és gyümölcs a mi, vagy a gyermekeink, unokáink asztalára.

Összeállította és írta: Bognár Károly

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek