Hirdetés

Kővári Gábor Mihály és Iván Róbert dokumentumfilmje, a Mérgezett Föld érthetően és világosan mutatja be azt a folyamatot, ahogyan a nagyipari módszereket alkalmazó mezőgazdaság a természetben okozott károkat is további ipari eszközökkel igyekszik kijavítani, amik aztán további károkat okoznak, és ez a körforgás egészen addig folytatódik, amíg a termőföld teljesen terméketlenné nem válik.

Ha a természetrombolásról van szó, általában a felszín feletti károk ugranak be mindenkinek, ahogyan mindent beterít a szemét, stadionnyi területekről irtják ki az erdőket vagy a levegőt szennyezik, miközben a rombolás a talajban is zajlik: a világ termőföldkészletének egyre nagyobb része válik használhatatlanná.

A filmben megszólaló rendszerökológus, Borsos Béla azt is vitatja, hogy az intenzív nagyipari gazdálkodást a túlnépesedés tenné szükségessé, mert szerinte biológiai oka nincs annak, hogy ne tudnánk 10 millió embert eltartani. És nem csak a vegyszerezés, a műtrágyázás és a nemesített, hibrid növények teszik tönkre a szántókat, de a filmben még azt is felvetik, hogy egyáltalán szükség van-e szántásra, amitől csak elvékonyodik a talaj termőrétege és egyre élettelenebbé válik a föld. Ráadásul a forgatástól a talaj mennyisége is csökken, mivel elveszti a szerkezetét, és por lesz belőle, amit felkap a szél vagy elsodor a víz.

A természetközei megoldásokat kutató Gyulai Iván ökológus pedig egyenesen arról beszél, hogy mára a termőföld csak egy vázzá vált, mivel nagyrészt kiirtottuk belőle az életet. Nincsenek ott azok azok az élőlények, amik a talajban lévő tápelemeket tápanyagokká alakítanák, ezért az embernek mesterségesen kell bevinnünk a tápoldatokat. Szerinte ezzel az ember gyakorlatilag azt próbálja utánozni nagyon drágán, amit a természet ingyen is megcsinálna nekünk, viszont ettől nem nőne a GDP, hiszen ezekért a szolgáltatásokért nem lehet pénzt kérni. Ráadásul ha nem követnénk el a talajt pusztító hibákat, akkor azokat ki sem kellene javítani, amire Gyulai szerint mára külön iparág épült.

Pedig pár év alatt képes lenne helyreállni a termőréteg

Láthatunk egy pusztaszabolcsi gazdaságot is, amelyik igyekszik szakítani az ipari mezőgazdaság módszereivel, és az utóbbi években fokozatosan hagyott fel a szántással és a műtrágyázást is visszafogta. Amikor Sztupa Gergely, Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. vezetője kísérletezni kezdett, sokan beszóltak neki, amiért nem viszi tovább a téeszes időkből megörökölt módszereket.  Ma már viszont azt látja, hogy a nem szántott földeken a csapadékhiányos időszakban is jobban fejlődnek a növények, és sem a termésátlagokban, sem a minőségben nem érez visszaesést, mióta nem szórják a műtrágyákat.

Hogy az eredményeket tudományosan is bizonyítani lehessen, elhívtak Pusztaszabolcsra egy francia talajkutatót, Christophe Frebourgot, aki két egymáshoz közeli földet vizsgált meg. Kiderült, hogy a nagyipari technológiákkal művelt területen a termőréteg 0,2 méterre csökkent. Viszont azon a területen, ahol a földet már 8 éve természetes módszerekkel művelték szántás helyett, a sokszorosára nőtt a humusztartalom, a termőréteg pedig 1,2 méteres lett. Ehhez a trágya visszajuttatásán kívül az is kellett, hogy ne sértsék fel a talajt szántással.

Bár a filmben nem említik, de a kishantosi biogazdaság is hasonló módszerekkel kísérletezett, amíg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 2013-ban úgy nem döntött, hogy biogazdaság tíz parcellájának bérleti szerződését nem újítja meg, hanem tíz új tulajdonosnak osztotta ki azokat. Az új nyertesek között akadtak olyanok is, akik korábban nem is foglalkoztak mezőgazdasággal és nem is laktak a közelben.

Folytatás: Adtunk a szarnak egy pofont >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás