A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: Népszava

Életre szóló élmény a HBO Csernobil sorozata. Nem teszi nyugodtabbá az álmot – sőt –, de annak ellenére, hogy 33 évvel ezelőtti eseményeket dolgoz föl, mai dilemmákat is segít eldönteni. Hargitai Miklós írása.

Aki végignézi, két konklúziót szinte bizonyosan megfogalmaz magában.
1. Bűnös felelőtlenség ilyen embertelen technológiát energiatermelésre használni, ha van más választás (aki eddig a felismerésig nem jut el, az valószínűleg átaludta az ötször egy órát).
2. Nem lehet olyan rendszerben élni (nem maradhat tartósan életképes az a rendszer), ahol a rendszer működésének logikájából adódóan ilyesmi megtörténhet. Utóbbit a Szovjetunió története visszaigazolja; az utolsó pártfőtitkár maga mondta ki, hogy a birodalom összeomlásához hozzájárult a csernobili katasztrófa.

Párhuzamok

A látszat az, hogy a két pont közül „csak” az első releváns Magyarország szempontjából: a politikai elitünk épp egy referenciák nélküli, az EU-ban még sehol nem működő, az európai biztonsági szabványoknak nem megfelelő (ebből adódóan engedélyezésre alkalmas tervekkel sem rendelkező) orosz atomerőmű-prototípus fölépítésén fáradozik, amiről semmivel sem tudunk ma többet, mint a csernobili reaktorokról az 1986-os robbanás előtt. De sajnos van más, talán az előbbinél riasztóbb párhuzam is. A filmből kiderül, hogy a csernobili erőmű azért került bajba, mert egy olyan biztonsági tesztet végeztek el a végül felrobban reaktorban, amelyet még soha nem próbáltak ki, hiányzott hozzá a megfelelő szaktudás. A robbanás után tetőzött a vállalati, a hatósági és az állami inkompetencia: az illetékesek közül senki nem tudta, hogy mi a teendő, az igyekezet nem a károk mérséklésére, hanem a botrány elleplezésére és a felelősség alóli kibújásra irányult, ami jelentősen növelte a bajt.
A szembenézés helyett pedig a titkolózás, a félretájékoztatás és a máig tartó indoktrináció következett: még ahhoz is az egyik vezető kutató demonstratív öngyilkossága kellett, hogy a szovjet állam hajlandó legyen lépéseket tenni az országban működő további „Csernobil-típusú”, ugyanolyan balesetekkel fenyegető atomerőművek átalakítása érdekében. 2019-ben sem tudhatjuk pontosan, hányan haltak meg a tragédia következtében és mekkora az okozott kár. A tényleges hatásokat még mindig jóval kisebbnek próbálják beállítani a valóságosnál. 1986, Szovjetunió, pártállam, düledező diktatúra – elmúlt, és vele a veszély is. Tényleg elmúlt?

A 2003-as üzemzavar

2003. április 11-én az üzemanyagkazetták tisztítása során súlyos, a spontán láncreakció (nukleáris robbanás) közvetlen kockázatát hordozó üzemzavar történt a paksi atomerőműben. Hogy az eset végül nem vezetett robbanáshoz, az leginkább a véletlenen múlt – amikor a kazetták tisztítására szolgáló tartályt kinyitották, sem az erőműben dolgozók, sem a műveletet végző Framatome-Siemens cégek munkatársai nem látták át, hogy mi történik. A „kukta” végül nem robbant föl, de a baleset következtében az erőmű 2-es blokkja másfél évre leállt, a roncsolódott, sugárzó üzemanyag-kazettákat négy év múlva tudták csak eltávolítani, majd 2014-ben juttatták ki – a magyar és az uniós jogszabályokat megszegve – a háborúban álló Ukrajnán keresztül Oroszországba. Hogy a politikai elfogultság látszatát elkerüljük, az eseményeket és azok értékelését az üzemzavar körülményeit vizsgáló paritásos, de fideszes vezetésű parlamenti vizsgálóbizottság jelentése segítségével idézzük föl. (A baleset idején a Medgyessy-kormány vezette az országot, a Fidesz ellenzékben volt.)
„A Paksi Atomerőmű (PA) vagy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) az üzemzavarhoz vezető üzemanyag-tisztítási műveletnél egyértelműen nem elemezte megfelelően a nukleáris biztonsági szempontokat és kockázatokat. Komoly hiányosságokat mutat a feladatra vállalkozó cég kiválasztása, a tisztítóberendezés technikai megfelelősége, és az eljárás hatósági engedélyezése is. Az eljárás nukleáris fűtőelemkötegek tisztítására először Pakson került alkalmazásra. Nem voltak tehát a cégnek e tekintetben referenciái, és ilyen jellegű igényekkel (pontos referenciák) sem a PA Rt. sem az OAH nem állt elő. Ez egyértelmű mulasztás mindkét szereplő részéről, melyet első körben a PA Rt. menedzsmentjét, másodsoron az OAH-t terheli.
A PA Rt.-nek – üzleti céljait szem előtt tartva – mindenképpen érdekében állt az engedélyezési folyamat felgyorsítása. A tisztítás érdekében megtett addigi lépései is a sietség jegyében történtek. Nyilván ennek köszönhető, hogy az előzetes vizsgálatokból kihagyták a hazai tudományos háttérintézményeket, a KFKI AEKI-t és a BME NTI-t. Ez a honi gyakorlattól való érthetetlen eltérést, továbbá az európai eljárás durva megsértését jelenti. A súlyos üzemzavar bekövetkeztekor a normál üzem során használatos és jódszűrőkkel ellátott szellőző rendszerek nem működtek. A primerköri szolgálatvezető utasítására az üzemeltetők mellé 2003. 04. 10-én 23:45-kor elindították a karbantartási szellőzőket, melyek viszont nem voltak felszerelve a kötelezően előírt szűrővel. Ezen hiányosság ellenére, több mint 14 órán át 2003. április 10. 23:45-től 2003. április 11. 13:30-ig a szűrő nélküli szellőző ventilátorok működtek, annak ellenére, hogy az atomerőmű által végzett rendszeres mérések eredményeinek fényében már 2003. április 11-én 07:45-kor tudatában voltak annak, hogy az üzemzavar első 8 órájában a napi érték 140-szeresét bocsátották ki jód-131-ből. Az atomerőmű képviselői ezt azzal indokolták, hogy a reaktorcsarnokot nem tervezték ilyen jellegű eseményekre. Az ügyben ügyészségi feljelentés született 2003 májusában (…) A külső műszerek 22:00 órakor jelezték a sugárzás növekedését. A csarnokot kiürítették. A tartályon belüli folyamatokról információ hiányában a probléma súlyát alábecsülték. Éjfélkor teljes kapacitásra kapcsolták a csarnok szellőzését, amikor szűrők hiányában a gázok akadálytalanul jutottak a környezetbe. Április 11-én 02:00 órakor megkezdték a tartály kinyitását. A medence hűtővize ráömlött a tartályban szárazon álló, forró kazettákra, amelyek a hatalmas hőmérsékletkülönbség hatására összetörtek. A szakemberek szerint hidrogénrobbanás feltételei is fennálltak (cirkónium, víz, 1000 Celsius fok feletti hőmérséklet), mely szintén hozzájárulhatott a fűtőelemek roncsolódásához, valamint a tartály és a fedél deformálódásához. A berendezésből a nyitás pillanatában egy magas hőmérsékletű, radioaktív gázokat tartalmazó gőzbuborék tört fel. A művelet azonban – a jelentések szerint – a daru kötelének elszakadása miatt megszakadt. A csarnokban ugrásszerűen megnőtt a radioaktivitás. 04:15 órakor újfent sikertelenül próbálták meg leemelni a tartály deformálódott fedelét, ami további 6 napig az ismételt próbálkozások ellenére úgy maradt. A szellőzőrendszert csak április 11-én 13:00 órakor kapcsolták ki, amikor a sugárzó anyag nagy része már távozott a kéményen keresztül (…) Az üzemzavar kezdetekor nem vitatható módon az erőmű dolgozói közvetlen veszélybe kerültek, a csarnokot ki kellett üríteni. Hetekig csak védőruhában lehetett munkát végezni. A szellőzőrendszeren keresztül távozó gázok szűrésére – szűrőrendszer hiányában – nem került sor, azok szabadon távoztak az erőmű környezetébe. A háttérsugárzás megemelkedett: április 11-én közel 200-szorosan haladta meg az erőmű radioaktív jódizotópokra vonatkozó napi határértéket. A jogszabály szerinti értéket havi átlagban mérve, a túllépés még mindig több mint tízszeres.
Súlyos mulasztás történt a radioaktív gázok környezetbe való kibocsátásakor, a személyzet ugyanis az üzemzavar kialakulásakor nem rendelkezett pontos adatokkal a kibocsátás nagyságára vonatkozóan. Az utólagos szakértői vélemények szerint a tartályban nem volt kizárható a spontán láncreakció lehetősége (KFKI AEKI, BME NTI). Azt is meg kellett a vizsgálat során állapítanunk, hogy a beavatkozás során ezekről, a belső folyamatokról szóló ismeretek hiányában nem volt egzakt információ. Semmiféle, az időtényezőt is figyelembe vevő beavatkozás nem volt, amely meg tudta volna akadályozni egy ilyen reakció beindulását (…) Érthetetlen, hogy miközben az ország számos pontján mértek a normál értéktől eltérő háttérsugárzási értéket, addig Pakson csak 1 darab detektor jelzett kilengést. Dr. Tatár Attila (OKF) és az illetékes környezetvédelmi hatóság bizottsági meghallgatása során kiderült, hogy az információkat késve kapták meg az atomerőműtől. Felmerül a katasztrófavédelemben illetékes intézmények, állami szervek kommunikációs problémája.
Az atomerőmű tájékoztatási kötelezettségét megszegte, hiszen a vonatkozó jogszabályok értelmében 30 km-es körzeten és 24 órán belül a lakosságot, és nem a polgármestereket (főleg nem SMS-ben), illetve nem a médiát kell tájékoztatni. Az üzemzavarról a lakosság nagy része napokkal később, többnyire áttételes torzító véleményekkel együtt tájékozódott. A kormányzat, a hatóságok, de ami a legsúlyosabb, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sem tudta megítélni a helyzetet mintegy fél napig.Nukleáris baleset bekövetkezése esetén beláthatatlan következménnyel járt volna mindez.

A megkésett és pontatlan jelentések a hatóságok és a kormányzat felé hozzájárultak ahhoz, hogy ellentmondó hivatalos bejelentések voltak a kibocsátásról, az üzemzavar súlyosságáról, a humán következményekről. Ettől a pánik csak tovább erősödött. Az atomerőmű belső tájékoztatása is elégtelen volt, hiszen felelős vezetők, általában a dolgozók is csak a szóbeszédből, illetve a cég hivatalos lapjából, és a országos médiából tudhattak meg dolgokat. Az atomerőmű tájékoztatási kötelezettségét – óriási kommunikációs kiadásai ellenére – megszegte. Felmerül a PA Rt. tájékoztatási ügyekkel megbízott felelős beosztottjának büntetőjogi felelőssége, hiszen az első közlemények hemzsegnek a valótlanságoktól (…) A hivatkozott jogszabályok szerint a bekövetkezett súlyos üzemzavarért (…) – elsődlegesen – a Paksi Atomerőmű Rt. a felelős. Azonban a felelősség kérdése – figyelemmel az eljárásban résztvevő többi félre – további elemzést igényel. Kiemelkedő jelentőségű a Framatome ANP és a Paksi Atomerőmű Rt. között létrejött megállapodás, valamint az ebből fakadó jogok és kötelezettségek vizsgálata. Sajnálattal kell rögzítenünk, hogy a szerződő felek a többszöri felhívás ellenére sem voltak hajlandók a jogviszonyukat rendező okiratot a bizottság részére átadni. Ezzel megsértették a Magyar Köztársaság Alkotmányának 21. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségüket. »Az országgyűlési bizottságok által kért adatokat mindenki köteles a rendelkezésükre bocsátani, illetőleg köteles előttük vallomást tenni.« (…)”

Ma is csak tervezet

A vizsgálóbizottsági jelentés tartalmánál talán csak az utóélete érdekesebb. A szöveg jogi értelemben ma is csupán jelentéstervezet, ugyanis a parlament az akkori kormánypártok és a Fidesz összehangolt bojkottja nyomán nem szavazott róla. A Fidesz a felelősség elmismásolásához is asszisztált – az érdemi illetékesek közül máig senkinek nem görbült a haja szála sem. Kocsis István, aki 2002 és 2005 között – vagyis a francia cég kiválasztása, a hatósági engedéllyel nem rendelkező tisztítási technológia alkalmazása és az abból adódó baleset idején is – az atomerőmű vezérigazgatója volt, változatlanul élvezi a Fidesz bizalmát, a Paks 2-ről szóló orosz-magyar megállapodás tető alá hozásánál is igénybe vették a szakértelmét. Amikor Orbánék 2010-ben hatalomra kerültek, több alkalommal megakadályozták, hogy a felelősséggel és a kártérítéssel kapcsolatos adatok megismerhetőek legyenek – emiatt nem tudhatjuk például, hogy mennyibe került a kármentesítés és a közel két évig tartó reaktorleállás, valamint azt sem, hogy ki állta a mindenképpen tízmilliárdos nagyságrendű számlát. A Framatome-Siemens párosnak pedig – a tervezett atomerőmű-bővítés uniós jóváhagyása érdekében – jelentős szeletet kínálnak a paksi tortából.
„Pakson nem ismétlődhet meg”

Úgy fest, a társadalom hangulatváltozásait folyamatosan mérő kormány megsejtett valamit: kampány indult a napokban azzal a fő állítással, hogy Pakson semmiképpen sem ismétlődhet meg, ami Csernobilban történt. A mögöttes üzenet nyilvánvalóan az, hogy azért nem ismétlődhetnek meg a dolgok, mert a magyar atomerőmű, illetve a működését felügyelő állami és hatósági felépítmény sokkal korszerűbb/felelősebb/megbízhatóbb. Pakson tényleg nem történhet csernobili típusú katasztrófa – pusztán azért, mert más típusú, más működéi elvű a két atomerőmű. A paksi ún. nyomottvizes, a csernobili viszont grafitmoderátoros. A paksi reaktorokban nincs grafit. Pakson zárt a reaktortér, valamiféle védőburokszerűséget hevenyésztek fölé a fukusimai balesetet követő európai stressz-teszt keretében – ezek lényeges különbségek. Azt ugyanakkor nem állította senki – és nem is igaz –, hogy egy atomerőműben kizárólag a grafitmoderátorok kiemelése és/vagy megszorulása miatt történhet nukleáris baleset. Több száz egyéb potenciális hibaforrás létezik, többségük a nyomottvizes reaktorok esetében is releváns – ráadásul, mint a 2003-as havária jelezte, vannak olyanok is, amelyek meg sem fordultak a tervezők fejében. A 16 évvel ezelőtti eset ugyanakkor még valamit megmutatott: azt, hogy az orosszal szorosan összenőtt magyar nukleáris szakmában, illetve a hazai politikában ugyanazok a reflexek működnek tovább, amelyek a csernobili katasztrófához vezettek.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek