A műanyag hulladékok az összes ipari és háztartási hulladékok alig egy százalékát adják.
Jellegüket tekintve nem veszélyes hulladékok, közvetlen környezeti kárt nem okoznak. A nagy mennyiségben használt műanyagok hulladékainak újrafeldolgozására léteznek megfelelő műszaki megoldások, magas energiatartalmuk miatt energetikai hasznosításra is alkalmasak. Az egyes hasznosítási módszerek költségszintje jelentős mértékben eltér egymástól, és a hasznosítási aránytól is erősen függ. A Magyar Műanyagipari Szövetség álláspontjáról dr. Wappel Kálmán tájékoztatott.
Az általános hulladékgyűjtési, -kezelési, -hasznosítási, -ártalmatlanítási rendszerekhez illeszkedve a műanyag hulladékok kezelése és hasznosítása speciális feladatok megoldását teszi szükségessé, aminek a feltételeit meg kell teremteni – hangsúlyozta dr. Wappel Kálmán, a Magyar Műanyagipari Szövetség (MMSZ) titkára. A csomagolási műanyag hulladékokra az EU már konkrét célszámok teljesítését írja elő. Éppen az ilyen műanyag hulladékok hasznosítása, ezen belül a legalább 15 százalékos újrafeldolgozási arány teljesítése jelenti a csomagolásihulladék-kezelés gazdaságilag legnagyobb kihatású részterületét.
A csomagolóanyagokat és csomagolóeszközöket gyártó ipar az elmúlt évtizedben sokat tett a képződő hulladékmennyiség csökkentéséért: intenzív technikai és technológiai fejlesztéssel olyan új termékeket dolgoztak ki, amelyek súlya, és így az elhasználódása után keletkező hulladék mennyisége, 30-50 százalékkal alacsonyabb, mint a tíz évvel ezelőtt hasonló célra használt csomagolószereké. A fogyasztói igények változása következtében azonban növekszik a csomagolóeszközök felhasználása. A műanyag csomagolóeszközök részaránya a csomagolóeszköz-kínálaton belül – mivel a felhasználók által támasztott értékőrző és esztétikai funkciókat kiválóan és kedvező költségek mellett teljesítik-, folyamatosan növekszik.
Független nyugat-európai intézetek által elvégzett, tudományosan megalapozott életciklus-vizsgálatok azt támasztják alá, hogy a műanyagok hatékonyan használják fel a természeti erőforrásokat.
– A szövetség egyetért a csomagolásokról és csomagolási hulladékokról szóló 94/62 EU-direktíva és a hozzá tartozó határozatok célkitűzéseivel, elveivel és preferencia-sorrendjével is, az EU országaira jelenleg vonatkozó célszámokat azonban csak lépcsőzetesen, a most készülő derogációs kérelemben megjelölt határidőkre, a piac és a gazdaság helyzetének figyelembevételével tartjuk teljesíthetőnek – mondta Wappel Kálmán. – A csomagolóeszköz-gazdálkodás nyomon követhetősége érdekében fontosnak tartjuk a 97/129/EK határozat átvételét az adatnyilvántartáshoz szükséges kérdőívekről. Az EU tagországaiban a csomagolási műanyag hulladékok kezelésére sokféle szervezeti megoldás, finanszírozási módszer és műszaki megoldás létezik, és ezek hatékonyságban és költségszintben nagy mértékben eltérnek egymástól.
A környezetvédő mozgalmak és a DG Environment a jelenleg érvényes célszámok további emelését szorgalmazzák, a gazdasági élet szereplői és a DG Enterprise pedig a tudományosan megalapozott életciklus-vizsgálatokra és költség-haszon elemzésekre alapozva kétségbe vonják a szigorítás ésszerűségét. A gyakorlatban az EU-tagországok többségében 1998-ban még nem érték el a csomagolási műanyag hulladékokra érvényes 15 százalékos újrafeldolgozási célszámot.
– Olyan önfenntartó szervezeti és működési rendszer kialakításával értünk egyet – mondta az MMSZ titkára -, amely hosszú távon biztosítja az EU-szintű elvárások teljesítését, de csak ésszerű mértékben von el gazdasági erőforrásokat a lakosságtól és a gazdasági élet szereplőitől. A célokat csak fokozatosan, széles körű együttműködéssel lehet megvalósítani.
A szövetség véleménye az, hogy a hulladékgazdálkodási célokat nonprofit jellegű (például közhasznú társaság formájában működő) szervezet tudja leghatékonyabban megoldani. Ennek irányításában az érintett önkormányzatok, állami és civil szervezetek, a befizető ipari és kereskedelmi vállalkozások képviselői vegyenek részt, például kuratóriumi tagokként. (Nem lehetnek viszont tagjai a gyűjtést és hasznosítást végző nyereségorientált vállalkozások.)
A műanyag hulladékokkal történő gazdálkodásra az általános hulladékgazdálkodási szervezeti rendszeren belül – különálló alszervezetet (anyaági társaságot) célszerű létrehozni, amely átveszi az általános rendszer működtetése során begyűjtött befizetések (licencdíjak) műanyag hulladékokra eső részét, és költségtakarékos módon finanszírozza az előkezelés és hasznosítás (ezen belül az újrafeldolgozás, energetikai és kémiai hasznosítás) működési költségeit. A szervezet feladata a hiteles és átlátható adatkezelési rendszer megteremtése és működtetése is.
A szelektív gyűjtés, a szállítás, az előkezelés és a hasznosítás beindítása, illetve arányának növelése jelentős beruházási költségeket is igényel. Ezt állami (Környezetvédelmi Alap), önkormányzati és különböző EU-forrásokból kell biztosítani.
A műanyag hulladékok anyagának, illetve energiatartalmának hasznosítására sokféle műszaki megoldás létezik, “egyedül üdvözítő” módszer azonban piaci és gazdasági korlátok miatt nincsen, és felfedezése a közeli jövőben nem is várható. A feladat optimális megoldása a helyi körülményektől függ, a műszaki-gazdasági és a piaci feltételek változásával időben is változó lehet, sőt, többféle módszer ésszerű kombinációját is feltételezi. Az egyes hasznosítási módokat elvileg egyenrangúnak kell elfogadni.
A műanyag hulladékokat keletkezési helyük szempontjából három kategóriába lehet sorolni, és az egyes kategóriákra más-más hulladékhasznosítási módszerek alkalmazhatók optimálisan. Ezek a gyártás során keletkező hulladékok, a szállítási és tárolási csomagolások, valamint a fogyasztói csomagolószerek hulladékai. A csomagolóanyagok és csomagolóeszközök gyártása során keletkező tiszta és egynemű hulladékokat általában vállalaton belül, esetleg más műanyag-feldolgozó cégnél feldolgozzák, ezek meg sem jelennek a hulladékáramban.
A szállítási és gyűjtőcsomagolások (fóliák, ládák, rekeszek, paletták stb.) fajtánként elkülönítve, viszonylag tisztán begyűjthetők és (bizonyos határig gazdaságosan) újra feldolgozhatók. Ez az a része a hulladékáramnak, amelyből kiindulva lehet az újrafeldolgozási célszámokat a legkisebb ráfordítással teljesíteni. A rendszernek ez az eleme egyedi vállalkozások kezdeményezésére már működik, szélesítése szükséges. A fogyasztói csomagolások anyagi minősége sokféle, és általában erősen szennyezett formában, a kommunális hulladék részeként jelennek meg. Ez így csak energetikai hasznosításra alkalmas.
– A kommunális hulladékok szelektív gyűjtése és ezen belül a műanyag frakció külön gyűjtése több országban megkezdődött, és néhány országban magas arányt ért el, de nagyon drága – mutatott rá a szövetség titkára. – A nagy lakosságsűrűségű körzetekben, és a nagyobb méretű, viszonylag tiszta, palack- és flakonjellegű műanyag csomagolóeszközök esetében célszerű lehet. A műanyaghulladék-frakciót tovább kell válogatni, és egy része újrafeldolgozásra, más része kémiai vagy energetikai újrafelhasználásra kerülhet. Azt javasoltuk, hogy a szelektív hulladékgyűjtést csak a mindenkori gazdasági és piaci körülmények elemzésével, lépcsőzetesen vezessük be. Az újrafeldolgozási célszámok esetleges jövőbeni növelése szükségessé teheti a szelektív hulladékgyűjtés körének a bővítését, öncélú felfuttatását azonban el kell kerülni. Jól ismert, hogy az újrafeldolgozási arányok növelése, illetve a szelektív hulladékgyűjtés körének jelentős kiszélesítése a költségek ugrásszerű növekedését vonja maga után, miközben a környezeti előnyök csak lineárisan változnak. A magas hasznosítási célok – kizárólag újrafeldolgozással – a piaci korlátok miatt nem érhetők el (ésszerű ráfordítási szinten meg sem közelíthetők). Ezért feltétlenül szükség van és hosszú távon is szükség lesz az energetikai hasznosításra. A vegyes háztartási hulladék egyik energiában leggazdagabb frakciója a műanyag, ezért a kommunális hulladékégetők gazdaságos működéséhez lényegesen hozzájárul. Ahol van ilyen égetőmű (például Budapest), abban a régióban ez a legésszerűbb, a leggazdaságosabb megoldás.
– Fontosnak tartjuk, hogy változzon a kormányzati álláspont és segítsen legyőzni a lakosság égetőművekkel kapcsolatos ellenállását – hangsúlyozta Wappel Kálmán. – Az égetés egyik Európában már jelenleg is szokásos változata a cementgyárakban történő égetés, amikor a megfelelő szűrőberendezésekkel felszerelt egységekben a fűtőanyag egy részét nagy energiatartalmú műanyag hulladékkal váltják ki. A módszer külön előnye, nincs maradék, mert az egyébként nem veszélyes hulladéknak minősülő műanyagok égési maradéka beépül a cementbe. A kémiai hasznosítás lehetőségét is fenn kell tartani, bár ez a módszer is jelentős beruházást igényel. Ebben a kategóriában már van hazai megoldás is, például a TVK által kidolgozott szintetikus bitumengyártás [Syntumen®] és annak útépítési alkalmazása. Ez a technológia új fejezetet nyit az ipari termelés történetében, megoldást jelent egy globális környezetvédelmi problémára és új iparágat hoz létre: a környezettechnológiát.
– Azt javasoltuk a Környezetvédelmi Minisztériumnak, hogy a hulladékkezelés jelentős költségeit a megosztott felelősség általános elvéből kiindulva, az érintettek teljes körére terjesszék ki – tájékoztatott a szövetségi titkár. – A csomagolási hulladékok majdani keletkezése szempontjából döntő a termékeiket becsomagoló vállalkozások (a “töltők”) szerepe, hiszen ők, mint a csomagolóeszközök felhasználói döntik el, hogy milyen anyagú, méretű, műszaki tulajdonságú és esztétikai kivitelű, továbbá egyszer vagy többször használható csomagolóeszközöket használnak. A “töltők” beszállítóiként lehet a csomagolóeszközök gyártóit is bevonni a hulladékkezelés finanszírozásába. A forgalmazók szintén érintettek a hulladékok képződésében és kezelésében, ezért a teherviselésbe is be kell vonni őket. Az importált termékek (csomagolóeszközök és csomagolt termékek) esetében a “töltők” és a csomagolóeszköz-gyártók teherviselő szerepét az importőrnek kell átvennie.
A kommunális hulladék gyűjtését, az esetleges szelektív gyűjtést is az önkormányzatoknak kell megszervezniük, és költségeit (közvetlenül vagy közvetve) a lakosságnak kell viselnie.
A vegyes háztartási hulladékok gyűjtésére és kezelésére egy új nonprofit szervezetet kell létrehozni. A Műanyagipari Szövetség támogatja a Csomagolóanyagipari Országos Szövetség (CSAOSZ) ez irányú kezdeményezését.
A műanyag hulladékok kezelésére specializálódott alrendszer a szelektíven gyűjtött hulladékok átvételétől kezdve koordinálná a tevékenységet. Ettől a ponttól kezdve a teljes átvett hulladékmennyiségnek – az érvényes törvényi előírásoknak megfelelő – hasznosításáról (újrafeldolgozás, energetikai stb. hasznosítás), illetve ártalmatlanításáról gondoskodik, szerződéseket kötne az érintett vállalkozásokkal.
A finanszírozás alapelve pedig az lenne, hogy annyi, és csak annyi hozzájárulást kell az érintettektől begyűjteni, amennyi a hulladékgazdálkodási előírások legcélszerűbb teljesítéséhez szükséges. A licencdíj értékét az adott hulladékkezelést végző szervezet döntené el, az előző évi tényleges költségek alapján.
A kormányzati ellenőrzés szakmai jellegű, a célszámok elérésének rendszeres ellenőrzését jelenti. Amennyiben az adott hulladékkezelő szervezet nem teljesíti a célszámokat, a kormányzati szervek szankciókat alkalmazhatnak.
Az egyes élelmiszer-, gyógyszer- és kozmetikumcsomagolóeszköz-gyártók általában nem tudnak közvetlenül foglalkoznia termékeikből a felhasználás után keletkező hulladékokkal, hiszen kemény higiéniai feltételeket kell kielégíteniük. Hulladékgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségeiket a licencdíj befizetése fejében a hulladékgazdálkodás céljából létrehozott közhasznú társaságoknak kell átvenniük. A tervezett jogszabálynak azonban alternatív megoldásként lehetővé kell tennie, hogy egyes vállalatok vagy vállalatcsoportok saját termékeik hulladékait hasznosítás céljából visszagyűjtsék, mivel ahol erre lehetőség van, ott rendszerint ez a leggazdaságosabb megoldás.
Ebben az esetben is gondoskodni kell azonban a hiteles adatszolgáltatás biztosításáról.
A szövetség megfogalmazta a csomagolóeszközök környezetvédelmi termékdíjával kapcsolatos ellenvetését is, hiszen az a jelenlegi formájában – legalábbis a műanyagok vonatkozásában – egyik célját sem teljesíti. Nem csökkenti a csomagolóeszköz-felhasználást, hiszen nem a “töltők” fizetik a termékdíját, míg a csomagolás módját ők döntik el. A műanyag hulladékok hasznosítását sem mozdítja lényegesen előre, mivel az iparágunktól beszedett termékdíjat zömében más célokra használják fel. Az ilyen típusú elvonás nem felel meg az EU-irányelvek szellemének sem. A csomagolóeszközökre vonatkozó környezetvédelmi termékdíjat az általunk és más szakmai szervezetek által is javasolt, önfenntartó jellegű hulladékgazdálkodási szervezetek létrejöttekor meg kell szüntetni – ez az MMSZ álláspontja. Ugyanakkor támogatják, és az iparág vállalatai új termékek kifejlesztésével segítik a többször használatos csomagolóeszközök arányának növelését – összegezte Wappel Kálmán.
Vegyipar 2001/5.sz.
