Hirdetés

Egy új kutatás szerint 2015-ig 6,3 milliárd tonna műanyaghulladék keletkezett, amelynek – kerekítve – 9 százalékát hasznosították újra, 12 százalékát égették el, és 79 százalékát helyezték el szemétlerakókban vagy hever valahol a természetben.

Már bőven a nagy év végi listák idejét éljük, és a mániából a britek KSH-ja, az RSS, vagyis a Royal Statistical Society (Királyi Statisztikai Társaság) sem akar kimaradni, ezért a lista tavalyi bevezetése után idén is közzétették az év statisztikáit. A társaság vezető tagjai és korábbi, lovaggá ütött statisztikusok mellett a BBC és a Guardian szerkesztői is részt vettek az Az Év Statisztikájának járó díj megszavazásában. A díj egy számnak, egy százalékaránynak vagy egy összegnek szól. Az idei győztes: 90,5 százalék.

A győztes százalékarány a Science folyóiratban megjelent „A valaha gyártott összes műanyag előállítása, felhasználása és sorsa” nevű tanulmányból származik, és azt jelzi, hogy a műanyagszemét hány százalékát nem hasznosították soha újra. A kutatás szerint 2015-ig 6,3 milliárd tonna műanyaghulladék keletkezett, amelynek – kerekítve – 9 százalékát hasznosították újra, 12 százalékát égették el, és 79 százalékát helyezték el szemétlerakókban vagy hever valahol a természetben.

A top 5-be a következő statisztikák fértek be:

9,5: a Világbank jelentése szerint ennyi százalékponttal csökkent 2008 és 2018 között az „abszolút szegénység” világszerte, azaz kevesebb mint a felére csökkent az ebbe a gazdasági kategóriába sorolt emberek száma tíz év alatt.

64 946: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint ennyi esetben számoltak be kanyaróról Európában 2017 novembere és 2018 októbere között.

40 százalék: azon orosz férfiak aránya, akik nem élik meg a nyugdíjkorhatárnak megállapított 65 éves kort (szintén a WHO adatai szerint).

1,3 milliárd dollár: ennyit zuhant a Snapchat értéke egy nap alatt, miután Kylie Jenner februárban egy Twitter-üzenetben azt írta: „szóóóval van még valaki, aki nem használja többé a Snapchatet? Vagy csak én… uh, ez olyan szomorú” Via Qubit.

2021-től betiltják az eldobható műanyag termékeket az EU-ban

2021-től betiltják az eldobható műanyag termékeket az EU-ban

Megállapodtak a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokról az Európai Unió társjogalkotó intézményei, a tervek szerint 2021-tól betiltják azon egyszer használatos műanyag termékek árusítását, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők. A Greenpeace szerint azért nem olyan rózsás a helyzet.

A még hivatalos jóváhagyásra váró tegnapi egyezség értelmében betiltanák többek között a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat, amelyeket kizárólag fenntartható anyagokból lenne szabad készíteni.

Kapcsolódó anyagok:

Évi 2 kamionnyi műanyag gyűlik össze a Genfi-tóban

2021-től betiltják az eldobható műanyag termékeket az EU-ban

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás