A rovat kizárólagos támogatója

A kormánypártok erőteljes kampányba kezdtek, hogy védeni tudják a szennyező akkumulátoripart hazánkban. Bevetettek mindenkit lassan: a köztelevízió értelmiségi megmondóit, államtitkárokat és sekélyes, fagolyóegyszerűségű közösségimédia-agitátorokat.
Valójában nevetséges, hogy akik most a külföldi tőke érdekeit védik kinevetik azokat, akik aggódnak, hogy mi lesz hazánk vízkincsével és földjeivel. Ők állítják be magukat nemzetinek és hazaárulóznak mindenkit, pedig éppen olcsón kiárusítják hazánk természeti értékeit.

Az első, amit állítanak az az, hogy a gazdasági verseny miatt jó, hogy épülnek az akkumulátorgyárak. Nézzük meg mennyit adnak be a közösbe a Fidesz által idecsábított nemzetközi nagy cégek: hat százalék adót fizetnek a valóságban ezek a nagy multik. Ez kevesebb, mint szinte az összes hazai kisvállalkozás. A debreceni CATL gyár ráadásul százmilliárdos adókedvezményt kapott. Tehát ez a nemzetközi multiknak kedvező stratégia nagyon jó, azoknak a multinak, akik kiviszik a nyereséget és nem adnak bele semmit a közösbe.

A második érvük az, hogy ha az elektromos közlekedés zöld, akkor az akkumulátorgyártás jó. Minden országnak más földrajzi tulajdonságai vannak: Magyarországot aszályok sújtják, energiabehozatalra szorulunk és a termőföldjeink világszerte híresek. Nem nekünk van kitalálva az akkumulátorgyártás. Ahogy az előző században őrültség volt a rizstermesztést megpróbálni hazánkban meghonosítani, úgy most akkumulátor nagyhatalomnak lenni is az.

Készek vagyunk ezt a vitát bárhol lefolytatni, az LMP az ellenzéki pártok közül egyedül, ha meghívják a köztévébe, mindig elmegy.
Vitassuk akkor meg, tisztelt Dömötör Csaba államtitkár úr, vagy Lánczi Tamás, hogy ki védi itt a hazai érdekeket, akik aggódnak a vizeinkért vagy akik a külföldi befektetőket védik. (Lánczi Tamás: A nemzetgazdasági érdekkel szembemennek, akik nem akarnak akkumulátorgyárat)
Mi állunk elébe.
Ungár Péter LMP

Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Dzsun Jong Hjun, a Samsung SDI vezérigazgatója fát ültet a gyár megnyitó ünnepségén 2017. május 29-én Fotó: Szigetváry Zsolt MTI/MTVA

Kapcsolódó anyagok:

Meg lehet-e védeni az Orbán kormányától a magyar környezetet?

Zsákutcás akkugyarmat – hungarikum kamuráj

Erőteljes előzésben az elektromos és plug-in hibrid autók

Ezért is problémás, hogy Magyarország akkugyártó óriás gyártelep legyen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás