A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: vs.hu

Magyar tenyésztők és állatorvosok is segítenek a kutyacsempészésben – ezt tárta fel a Dogs Trust, a legnagyobb brit kutyamentő civil szervezet, amely hat hónapig nyomozott titokban a szigetországot elárasztó kelet-európai kölyökkutyák eredete után. Az illegális „kutyaimport” a brit kutyákra és emberekre egyaránt veszélyt jelent – írta a vs.hu

Az állatvédők Litvániában és Magyarországon jártak. Kameráik azt rögzítették, amint állatorvosok és tenyésztők készségesen kiállítanak hamis állatútlevelet és oltási igazolást a kölyökkutyáknak. A papírok idősebbnek mutatják az állatokat mint amilyenek, noha valójában a koruk miatt még meg sem kaphattak volna minden oltást. A Dogs Trust szerint a kölyökkutya-szállítmányokat gyakorlatilag nem ellenőrzik a kikötőkben és a határokon – ez a brit hatóságok mulasztása –, az üzlet pedig több mint 100 ezer font (kb. 40 millió forint) hasznot hoz a szaporítóknak évente.
 

 
A brit állatvédők Magyarországon három állatorvossal találkoztak, és jelentésük szerint mindhárom hajlandó volt hamis papírokat kiállítani. Nyolc tenyésztővel és kereskedővel kerültek kapcsolatba, aki közül hat eladott túl fiatal állatokat is.

A videón az egyik tenyésztő arról beszél, hogy a kutyába tett chip – amelyet egyébként ő maga helyezett bele az állatba – nem magyar, hanem európai, vagyis a kölyköt nem regisztrálják Magyarországon, külföldi kutya lesz belőle. Oltásból a kölyök a „kisveszettség” nevűt kapja (ez egyébként hatástalan), mert túl fiatal, de az útlevélben úgy szerepel, mintha megkapta volna a teljes oltást. A papírok szerint 4 hónapos kölykök a valóságban csak 7-8 hetesek voltak, és maga a tenyésztő figyelmeztette a vevőket, hogy igaziból nem is kaptak veszettség elleni oltást, vagyis azt a későbbiekben pótolni kell.

A jelentés szerint az aktivisták két kölyökkutyát vettek darabonként körülbelül 90 ezer forintért. A hamis útlevél 26 ezer forintba került.

A kölyköket a Dogs Trust leírása szerint gyakran rossz körülmények között, pihenés és megállás nélkül utaztatják, és mivel sokszor hiányoznak a védőoltásaik és nem esnek át féregtelenítésen sem, ezzel súlyosan veszélyeztetik az oltott és féreghajtott brit kutyaállományt, nem beszélve arról a közegészségügyi kockázatról, amelyet az emberekre nézve jelentenek. 2011 és 2013 között csak a Magyarországról az Egyesült Királyságba vitt kölyökkutyák száma több mint hatszorosára nőtt, és ez csak a jéghegy csúcsa, mivel az adatokban egyáltalán nincsenek benne az illegálisan becsempészett állatok.

A Dogs Trust jelentése adalék a Vs.hu-n épp futó Versushoz is, vitafórumunkban felvetették, hogy hosszú távon szigorúan szankcionálni kéne a szaporított, azaz törzskönyv nélküli kölykök pénzért történő értékesítését.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás