Természetesen nem egy kétbalkezesekből álló amerikai futballcsapatról, hanem egy igen ritka, egész Európában veszélyeztetett éjjeli lepkefajról van szó.
Ő a nagy szikibagoly, ami a magyarországi füves élőhelyek ősszel repülő, nagytermetű, gyönyörű színekben pompázó lepkéje. Elterjedésének gátat szab, hogy hernyói igencsak finnyásak, hiszen egyetlen növényfajhoz ragaszkodnak, mégpedig a kaporhoz hasonló, akár két méteresre is megnövő sziki kocsordhoz.
Amikor a többi lepkefaj zöme már befejezte repülését, akkor jön el a szikibaglyok ideje. Szeptember végén az egyre hűvösebb éjszakákra fittyet hányva a frissen kikelt, akár 5-6 centiméteresre is megnövő szikibaglyok felmásznak a kocsordok szárára, így készülődve a párosodásra.
Ebben az évben az sötétségbe burkolózó nagykátai pusztán a szikibaglyok rajzásánál csupán egy valami volt feltűnőbb, mégpedig a lepkekutatók kézi lámpáinak fénye. Idén négy hazai nemzeti park igazgatóság (Bükki Nemzeti Park, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Fertő-Hanság Nemzeti Park, Hortobágyi Nemzeti Park) mintegy tucatnyi kutatója igyekezett minél több, a növényekre kiülő szikibaglyot megtalálni a lámpák „bűvkörében”, hogy aztán a későbbi vizsgálatok szempontjából fontos egyedi jelöléssel lássák el őket. Utóbbi nem volt más, mint egy alkoholos filctollal a lepkék szárnyára felrajzolt ártalmatlan szám.
Vissza is jutottunk rövid cikkünk címéhez, ugyanis az utolsó megjelölt nagy szikibagoly lepke szárnyára kereken a 100-as szám került. Ez pedig azt jelenti, hogy kicsiny hazánkban egy éjszaka alatt egy élőhelyen még sosem találtak és jelöltek ilyen nagyszámú egyedet ebből a fokozottan védett fajból. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Tápió-vidék igazi „szikibagoly nagyhatalom”!
Vidra Tamás, Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
