Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint „el kell felejteni az összes úri huncutságot”, ha tartani akarjuk a 2050-re kitűzött klímacélt.
Előadást tartott a Budapesti Corvinus Egyetemen a Mol Nyt. elnök-vezérigazgatója, a felsőoktatási intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, Hernádi Zsolt. A Portfolio beszámolója szerint ebben többek között az energiaválság hatásairól, az arra adott gazdaságpolitikai reakciókról és az orosz–ukrán háború geopolitikai következményeiről is beszélt, és több ponton is hangsúlyozta: problémát okoz, hogy a hosszú távú gazdasági észszerűséget felváltották a rövid távú politikai érdekek.
Ezek voltak a legfontosabb állításai:
Kiemelte az alkalmazkodóképesség fontosságát, mivel az elmúlt években súlyos válsághelyzetek követték egymást – koronavírus-járvány, nyersanyagárak emelkedése, a háború okozta energiaválság, a globalizáció megakadása –, amelyek zárójelbe tették a gazdasági racionalitást. A pánikreakciók pedig megmutatták, hogy mennyire sérülékeny a globális piacgazdaság.
A háború kitörése miatt új viszonyítási pont jött létre, ez: „Te elítéled-e Oroszországot, veszel-e tőlük bármit, vagy nem?” – mondta Hernádi, aki szerint a geopolitika vált a legmeghatározóbb tényezővé a világgazdaságban, mert politikai döntések határozzál meg, hogy egy adott ország mit tehet meg, és mit nem.
Európa jelenleg egyértelmű elszenvedője az üzleti racionalitás hiányának. Ennek oka szerinte elsősorban az, hogy az európai országok energiafüggősége rendkívül magas, amin sokáig tart változtatni, és nagyon drága is. A vegyipar és rengeteg országban a fűtés is a megbízható és kiszámítható orosz gázra és kőolajra épült, s miután ez megszűnt, mindenki alternatívákat kezdett keresni.
Újra kétpólusú világrend van kialakulóban, az egyik oldalon az Egyesült Államokkal, a másikon Kínával.
Közvetítő ország, például Kína vagy India közbeiktatásával könnyű kijátszani az orosz kő- és gázolaj behozatalára vonatkozó uniós tilalmat: „Ha viszont kevésbé vagyok becsületes, akkor ki sem rakom a hajóból az orosz dízelt Indiában, hanem viszem egyből Európába drágábban”.
A politikai döntések miatt most háttérbe szorul a korábban mindenki által rendkívül fontosnak tartott klímavédelem. Rengeteget utaztatják az olajat nagy konténerhajókon, ami amellett, hogy rendkívül drága, környezetromboló is. „Az egész utaztatásos történet tulajdonképpen olyan, mint amikor azt mondják a »Horgász a pácban« című filmben a kutyának, hogy »Gyere ide, Takarodj!«”
Óriási probléma, hogy ebben a rövidtáv-fókuszú szabályozási környezetben és kampányszemléletű politikai közegben nehéz hosszú távra tervezni az energiaiparban. Az energiaipari cégek ugyanis nem egy-két évre szóló beruházásokat eszközölnek százmillió eurókból, hanem olyanokat, amelyek évtizedekre szólnak.
Az elektromos autók felfutása is a politikai célok előtérbe kerülésével függ össze, a trend meglovagolására a legnagyobb politikai érdekérvényesítő képességgel rendelkező nagyvárosi lakosság megnyeréséért volt szükség.
A kormányzati beavatkozások – így az ársapka és az extraprofitadó – nem segítik az energiavállalatokat abban, hogy megtakarítsanak, így mielőbb véghez tudják vinni a zöld átállást.
Kritizálta a magyar kormány rezsicsökkentési politikáját, amely szerinte elhiteti a lakossággal, hogy „az energia nem drága”, ezért az emberek nem fognak kevesebb energiát használni. Példát is hozott: a 27 EU-tagállamban a megugró energiaárak hatására átlagosan 11, a lakosság körében nagyjából 25 százalékkal esett vissza a földgázfogyasztás, Magyarországon azonban csak 7-tel. Az iparé, amelyik nem kapott rezsivédelmet, 45-tel.
Magyarország a korábbi évekhez képest körülbelül 7-10 milliárd euróval fizetett többet az energiáért. „Tehát, ha belegondoltunk volna abba, hogy a napenergia milyen mértékben segíti az energiaszuverenitásunkat, ha ezt időben felismerjük, akkor ennek a pénznek egy részét meg lehetett volna spórolni.”
Ahhoz, hogy a 2050-re kitűzött nettó semlegességi célokat elérjük, érdemes megváltoztatni a kampányokban gondolkodó rövid távú politikai szemléletet és minél előbb jelentős pénzeket megmozgatni. „Minden globális vállalati nyereségnek a felét ennek a célnak az elérésére kellene fordítani, ha valóban meg akarjuk csinálni a szükséges beruházásokat, és el kell felejteni az összes »úri huncutságot« az út közben.”
36 milliárdot vehet ki a Molból és a Richterből a fideszes elitképző
