Egyre több bizonyítékot találnak a szakemberek arra, hogy a rovarok is érezhetnek fájdalmat. Ez egészen más megítélés alá helyezheti a rovarirtószerek használatát, amelyek többnapos szenvedést, kínhalált okozhatnak.
Jó pár állatról bebizonyosodott már, hogy az emberhez hasonlóan élik át a fájdalmat, a rovarokkal nem foglalkoztak ebből a szempontból. Elsősorban azért, mert túlságosan egyszerű felépítésűeknek, túl rövid életűeknek gondolták ezeket a kis élőlényeket. Egy mostani kutatás viszont egészen mást állít.
A The Conversation magazinban megjelent cikk szerzője és kollegái több mint 300 tudományos vizsgálatot tekintettek át, és bizonyítékokat találtak arra, hogy legalább néhány rovar érzi a fájdalmat. Ez persze mindenképpen nehéz kérdés, ugyanis a fájdalom átélése privát „élmény”. Minden olyan lény esetében, amelyik nem tudja közvetlenül közölni a szenvedését, a józan észre és a valószínűségre kell hagyatkozniuk a kutatóknak. Mindenesetre fontos, hogy következetes kritériumokat alkalmazzanak az állatokon is, legyen szó tehenekről, kutyákról, rovarokról.
A legtöbb állatnál tetten érhető a nocicepció, azaz a káros ingerek feldolgozása, ami reflexszerű reakciókkal járhat. A szakemberek azt már régóta tudják, hogy a rovarok is mutatnak nocicepciót. Azonban ha egy állat reagál a potenciálisan káros ingerekre, az még nem feltétlenül jelzi az emberben az agyban keletkező „jaj-szerű” fájdalmat. Mind a nocicepció, mind a fájdalom bizonyos mértékig előfordulhat egymástól függetlenül.
Azonban az idézett szakemberek nemrégiben felfedezték, hogy a poszméhek hőre adott reakciói más motivációktól függnek. A poszméheknek négy etetőt adtak, ezek közül kettő fűtött és kettő fűtetlen volt. Minden etetőbe cukros vizet tettek, amit a poszméhek szeretnek.
Amikor minden etetőben azonos koncentrációjú cukros víz volt, a méhek elkerülték a két fűtött etetőt, mert a hő zavaró számukra. De amikor a fűtött etetőkben édesebb cukros viz volt, mint a fűtetlenekben, a méhek gyakran az előbbieket választották. A cukor iránti szeretetük felülmúlta a meleg iránti gyűlöletüket. Ez azt sugallja, hogy a méhek fájdalmat éreznek, mert (az emberekhez hasonlóan) válaszaik nem csupán reflexek. A méhek emlékeztek a fűtött és fűtetlen etetőkre is, és ennek alapján döntötték el, melyikből táplálkoznak. Tehát a kompromisszum az agyban történt.
A rovarok agya más módon változtatja meg az ártalmakra adott viselkedési reakciókat. Például az éhes legyek kisebb valószínűséggel ugranak el a szélsőséges hőségtől, mint a jóllakott legyek. A lefejezett legyek továbbra is tudnak ugrani, de nem mutatják ezt a különbséget, ami azt mutatja, hogy agyuk részt vesz a hőség elkerülésében. Az agy és a reagáló testrész közötti kommunikáció szintén összhangban van a fájdalommal.
Az állatok fájdalmának bizonyítására használt keretrendszer nyolc kritériummal rendelkezik, amelyeket annak felmérésér használnak, hogy az állat idegrendszere képes-e fájdalmat produkálni, illetve hogy az állat valamilyen viselkedése fájdalmat jelez-e.
A legyek és csótányok hat kritériumnak felelnek meg, ami a keretrendszer szerint már „erős bizonyíték” a fájdalomra. Annak ellenére, hogy más rovaroknál gyengébb bizonyítékok állnak rendelkezésre, sokan még mindig „lényeges bizonyítékot” mutatnak a fájdalomra. A méhek, a darazsak és a hangyák négy kritériumot teljesítenek, míg a lepkék, lepkék, tücskök és szöcskék háromnak.
A bogarak, a rovarok legnagyobb csoportja, csak két kritériumnak felelnek meg. De más rovarokhoz hasonlóan, amelyek alacsony pontszámot kaptak, ebben az összefüggésben nagyon kevés tanulmány készült a bogarakról. Viszont nem találtak bizonyítékot arra, hogy bármely rovar megfelelt volna az összes kritériumnak.
A HVG szerint ezek az eredmények azért fontosak, mert a rovarok fájdalmára utaló bizonyítékok nagyjából egyenértékűek más állatok fájdalmának bizonyítékaival, amelyek például az Egyesült Királyság törvényei szerint már védettek. (Ilyenek a polipok, amelyek hét kritériumnak is megfelelnek.) Ha a rovarokat is védené ez a törvény, akkor az szabályozhatná a rovarkutatást, csökkenthetné a vizsgált rovarok számát, és előírná, hogy csak megalapozott tudományos indokok alapján végezzenek ilyen kísérleteket. De ami talán még fontosabb: ha már szükség van rovarirtószerekre, akkor jóval humánusabbakat kellene fejleszteni, amelyek gyorsan pusztítanák el a rovarokat, és minimalizálnák a szenvedésüket – írja a szakember a The Conversation folyóiratban.
