A rovat kizárólagos támogatója

A jól működő Facebook-kampányok sikerének egyik titka, hogy több millió ember használja ezt a közösségi médiát, tehát sok potenciális vásárlót el tudsz vele érni. Viszont ilyen mennyiségű felhasználó mellett garantált, hogy a hirdetési kereted el fog fogyni, ha nem jól állítod be a célzást, akkor két kézzel fogod szórni a pénzt a Facebook-hirdetésekre csekély eredmény felmutatása mellett. Ebben az írásban arról olvashatsz, hogyan tudod a célzásokat pontosítani, a költségeket csökkenteni, ezáltal a megtérülési mutatón javítani.

A Facebook működési mechanizmusa

Akár akarjuk, akár nem, a Facebook nagyon sok mindent tud rólunk még akkor is, ha esetleg a regisztrációnál hamis adatokat adunk meg. Az ismerősök bejelölésétől a hozzászólásokon át a posztok lájkolásáig sok mindenből következtetnek a felhasználó tulajdonságaira. 

Míg a Google Ads-nél a felhasználók saját maguk keresnek kulcsszavakra, a Facebook-hirdetéseknél nekünk kell igényt generálni, a figyelmet felkelteni. A célközönség ismérveit sokféle paraméter beállításával vagy a korábbi vásárlókhoz hasonló érdeklődési körű felhasználók keresésével is meg lehet adni.

Fontos mérföldkövek a kampány során

Az első lépés a célok meghatározása, majd a céloknak megfelelő mérési pontok beépítése. Mérések híján nem fogod tudni, hogy az adott célt elérted-e, nem tudod összehasonlítani, melyik hirdetés teljesít jobban, melyik gyengébben.

Kellő számú adat birtokában már le lehet állítani a rosszul konvertáló variációkat, az elért vásárlók profilja alapján be lehet állítani egy pontosabb célzást, sőt egy jól behatárolható célközönség esetén egy külön landing oldalt is lehet az adott célcsoportnak kialakítani.

A célcsoport tulajdonságainak ismeretében neki lehet kezdeni az adott csoporthoz tartozó személyek felkutatásához. Ehhez szerencsére a Facebook sok segítséget ad, sokféle beállítási lehetőséggel, például tartózkodási hely, demográfiai adatok, hasonló közösségek, érdeklődési terület, szokások. Ezeket a paramétereket együttesen is lehet alkalmazni. 

Ha úgy érzed, nehezen igazodsz el a számtalan lehetőség között, jelentkezz be egy technikai konzultációra a Klikkmarketing szenior tanácsadójához.

Térképezd fel a vásárlói útvonalat, és ennek megfelelően alakítsd ki a landing oldalakat.
Figyelj a költéseidre, elemezd a Facebook közönségadatokat, majd zárd ki azokat a csoportokat, akik nagyon rosszul konvertálnak!

Összegzés

A Facebook-kampány sikere nagy mértékben függ az iparágtól, a célcsoport összetételétől és a versenytársak erősségétől. A legfontosabb a célközönség beható tanulmányozása, alapos ismerete, a célzott üzenet eljuttatása. Ne félj segítséget kérni, ha elakadsz!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás