A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: index.hu

Az idén már ezer sünt fogadott be egy madár- és vadállatmentéssel foglalkozó menhely a belgiumi Merelbeke járásban. Belgiumban naponta ötezer sün pusztul el emberi tevékenység miatt.

Nick De Meulemeester, a menhely vezetője a Der Standardnak hangsúlyozta: „a sün nem háziállat”. Úgy fogalmazott, a sünök „futószalagon érkeznek” hozzájuk, volt olyan nap, hogy huszonkettőt hoztak be. Nick De Meulemeester szerint az év végéig 1500 sünt is befogadhat a menhely.

A The Brussels Times felidézte, a sün nem háziállat, mégis divatossá vált hazavinni őket. A belga lap idézett egy brit szakértőt, Hugh Warwickot is, aki a The Guardiannek azt nyilatkozta, az emberek hamar ráunnak a háziállatként tartott sünökre.

A kis állatok gyakran éjszaka aktívak, sok mozgásra van szükségük, például egy kerékre, amelyen futhatnak. Mivel hajlamosak futás közben székletet üríteni, gyakran összekenik a kereket és saját magukat is ilyenkor, szóval minden nap tisztításra van szükség. Ezenkívül eleve nem is igazán szeretik, ha az emberek hozzájuk érnek, a tüskéik és a fogaik is élesek.

A cikk szerint Belgiumban naponta ötezer sün hal meg emberi tevékenység miatt, például elüti őket egy autó, vagy elfogyasztanak valamilyen mérget, ami kártevők ellen lett kihelyezve. Hajlamosak arra is, hogy megisszák a macskáknak kitett tejet, de ez is halálos lehet rájuk nézve, mivel szervezetük nem tudja feldolgozni a laktózt.

A The Brussels Times és Nick De Meulemeester is arra figyelmeztetett, hogy az egészséges állatok találnak maguknak táplálékot, az embereknek nem kell etetniük a vadállatokat. Via index.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek