A rovat kizárólagos támogatója

Összesen 64 darab környezetkímélő, nullkilométeres, hulladékszállító Mercedessel bővíti a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. gépparkját. Természetesen javarészt uniós pénzből.

A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer eszközparkjának fejlesztése több mint 90 százalékban európai uniós finanszírozásból, mintegy 3,5 milliárd forintból idén októberre valósul meg. 51 tömörítős hulladékgyűjtő autót, 10 konténerszállító gépet, 2 fixplatós tehergépjárművet, valamint 1 munkagépet szerez be a főváros. 

Az FKF közleménye szerint a társaság évente csaknem 620 ezer tonna hulladékot szállít el, a hulladékgyűjtő autók havonta átlagosan kétezer kilométert tesznek meg. A járművek között akad olyan, amely több mint húszéves és olyan is, amely csaknem félmillió kilométert futott. Az ötven legöregebb gép átlagéletkora 16,8 év, a legidősebb kukásautót pedig 1993 októberében helyezték üzembe – tették hozzá.

Az új gépek Euro 6-os károsanyag-kibocsátási szabványt teljesítő motorjainak köszönhetően csökkenhet majd a zaj- és a füstkibocsátás, és az új Mercedesek olyan szűk utcákba is be tudnak hajtani, ahová a régi járművek nem tudtak.  

 

FKF.Zrt.

A környezetterhelés csökkentését egy központi digitális térképre épülő járattervező, útvonal-optimalizáló és szállításszervező rendszer üzembe helyezésével is elősegítik. A modern irányítási rendszernek köszönhetően a járművek útvonala könnyebben igazítható a napi igényekhez, így az autók kevesebb időt töltenek majd az utakon, így a forgalmat is kevésbé fogják feltartani.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás