A rovat kizárólagos támogatója

Franciaország nyugati részén, a Sarthe folyó mentén egy – az Európai Unió által is védettnek nyilvánított – szkarabeuszfaj, a “szilvaszúró” miatt négy éve nem tudják befejezni az Alencon-Tours autópálya építését.

Az eset nem egyedülálló. Hollandiában egy kihalófélben lévő rágcsálóféle, a nagyhörcsög késlelteti a Venlo-Maastricht autópálya befejezését. A világ másik végén Auckland hatóságai egy igen ritka madárfaj, a tuturiwhatu miatt napolták el az új-zélandi fővárosból kivezető autópálya munkálatait. Johannesburgtól hatvan kilométerre pedig a Chrysoritis Aureus – egy védett pillangófaj – miatt késik egy lakónegyed építése. A dolognak külön időszerűséget ad, hogy a dél-afrikai nagyváros ad otthont augusztus 26-ától az újabb Föld-csúcsnak, amelynek kiemelt témája az emberi tevékenység hatása bolygónk természeti erőforrásaira.

A természet megőrzése nyilvánvaló gazdasági érdek – mutat rá Christophe Beurois francia környezetvédő. Az öreg gesztenyefákat rágcsáló, és itt fészkelő szilvaszúró szkarabeusz hozzájárul a humusz termelődéséhez, a humusz pedig megtartja a vizet és gazdagítja a talajt, vagyis elősegíti a mezőgazdaság termékenységét. A természeti erőforrások hatalmas tárházát, a Földön élő 14-30 millió fajt nevezzük biodiverzitásnak, biológiai sokféleségnek. Ez magában foglalja az állat- és növényfajokat, a különböző mikroorganizmusokat, a géneket, a kromoszómákat, a DNS-t, de a különböző élőhelyeket is: az erdőt, a prérit, a hegyvidéket, a sivatagokat, a mezőgazdasági művelés alatt lévő területeket, a trópusokat, a folyókat és tengereket egyaránt. A biológiai sokféleség védelmének elve abból az elméletből következik, amelynek értelmében az élet különböző formái, köztük az emberi élet kölcsönhatásban vannak és egységes rendszert alkotnak azokkal az élőhelyekkel együtt, amelyben fejlődnek. Más élőlényeket és élőhelyeiket pusztítva az ember a saját túlélését veszélyezteti. A természet szolgáltatja az ember számára egyaránt azt, amit megeszik, amit magára vesz és amivel gyógyítja magát, a természet biztosítja a növények beporzását is a rovarok és a madarak révén.

A keleti orvoslásban használt anyagok 50 százalékát 119 aktív növényi hatóanyag, vagy ezeknek az anyagoknak szintézise adja – olvasható a Fenntartható fejlődés világatlaszában, amelyet egy francia környezetvédő, Anne-Marie Sacquet készített el.
Ha az állat- és növényfajok eltűnésének jelenlegi üteme változatlan marad, számíthatunk arra, hogy kétévente eltűnik egy alapvető gyógyszer – rajzolja fel a borúlátó képet az ENSZ is a biológiai sokféleségről készült atlaszban, amely augusztus elsején jelent meg. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) szerint az ember ezerszeresére-tízezerszeresére gyorsította fel a jelenleg ismert 1,8 millió faj fejlődését (természetes kihalását). 11 ezer faj, köztük 5400 állatfaj rövidesen eltűnik – állítja a nem kormányzati szervezet.
A trópusi erdőknek különleges jelentősége van, ezekben él ugyanis az 1,8 millió ismert faj fele, a fafajták 80 százaléka. Az elsősorban Brazília, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Indonézia területét (ötven százalékban) beborító erdőségek, a biodiverzitás eme paradicsomai drámai módon szorulnak vissza. Az ENSZ szerint évente 9-10 millió hektárral csökken területük az erdőirtás és a túlzott fakitermelés következtében.

A johannesburgi Föld-csúcson az európaiak legalább azt szeretnék elérni, hogy a 2015-re megforduljon a természeti források pusztulásának jelenlegi tendenciája. Az északi-európai országok már 2010-re meg akarják megállítani a biológiai sokféleség pusztulását.
Az Egyesült Államok azonban, valamint az olyan feltörekvőben lévő fakitermelő államok, mint Brazília, Indonézia, Malajzia, hallani sem akarnak évszámokról, határidőkről. Konkrét politikai elkötelezettség hiányában az amerikaiak, japánok és európaiak egy Észak-Dél együttműködési tervet kívánnak előterjeszteni a magánszektor bevonásával, legalább a kongói medence erdőségeinek védelmére. Hasonló elképzelést fontolgatnak Indonézia őserdőinek védelmében is – írta az AFP hírügynökség a Föld-csúcsról szóló előzetesében.
2002. augusztus 23.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás