A rovat kizárólagos támogatója

A közlekedés keltette zaj, légszennyezés, az utakban keletkezett és a baleseti károk nem elhanyagolható költségek. Egyes becslések szerint a közúti teherszállításból származó állami bevételek és az erre fordított állami kiadások negatív mérleget mutatnak: az adófizetők árutonna-kilométerenként 20 forinttal támogatják a fuvarozókat – ennek részbeni kompenzálására alkalmas a behajtási hozzájárulás.

A teherfuvarozás elkerülhetetlen a nagyvárosok életében, ám a keletkezett környezeti károk költségeivel is számolni kell, hiszen ezeket valaki állja. A levegőszennyezés, az utak elhasználódása mellett társadalmi költségek is jelentkeznek. Budapest élhetőbbé tétele érdekében fontos, hogy a teherfuvarozók csak a szükséges mértékben vegyék igénybe a város útjait. Ezért vezették be a behajtási hozzájárulási rendszert. Az innen származó bevételeket elsősorban a közlekedési infrastruktúra karbantartására, fejlesztésére fordítja a főváros. A probléma azonban az, hogy kevesen fizetik meg, s ezzel nem csupán a környezeti károk költségeit hárítják át, hanem versenyhátrányt is okoznak jogkövető társaiknak.

Mint a világ metropoliszaiban általában, Budapesten is nagymértékű légszennyezettséggel kell együtt élnie a fővárosiaknak, ami jelentős egészségügyi kockázatot jelent. Európában évente jóval több ember hal meg idő előtt a levegő szennyezettsége miatt, mint közlekedési balesetekben. Minden veszélyforrást persze lehetetlen kiiktatni a nagyvárosi hétköznapokból, de vannak olyan területek, ahol lehetőség nyílik a kockázatok csökkentésére. Ilyen a közlekedésszervezés is, amelynek mérhető hatása van életminőségünkre. A budapesti belvárosi forgalom évek óta lassul, ami növeli az üzemanyag-fogyasztást és a levegőszennyezést.

Mivel a légszennyezés jelentős hányadáért a teherautók károsanyag-kibocsátása tehető felelőssé és méretüknél fogva is jelentős terhelést okoznak a budapesti utakon – így fontos feladat számuk csökkentése, optimalizálása. Minderre jó eszköz a behajtási hozzájárulás – ami alapján a teherautók csak díj fizetése ellenében közlekedhetnek a főváros egyes övezeteiben.

A közlekedés keltette zaj, légszennyezés, az utakban keletkezett és a baleseti károk nem elhanyagolható költségek. Egyes becslések szerint a közúti teherszállításból származó állami bevételek és az erre fordított állami kiadások negatív mérleget mutatnak: az adófizetők árutonna-kilométerenként 20 forinttal támogatják a fuvarozókat – ennek részbeni kompenzálására alkalmas a behajtási hozzájárulás.
A három éve bevezetett rendszer ugyanis különbséget tesz a teherautók között nemcsak méret, de környezetvédelmi szint szerint is – így például az Euro V (korszerű, kevésbé szennyező) kategóriájú motorral szerelt tehergépjárműveknek csak feleannyiba kerül a behajtás. Ugyancsak kedvezményekkel ösztönözik az ésszerűbb közlekedésszervezést – ha valaki a nappali csúcsidőszakot elkerülve az éjszakai órákban oldja meg az áruterítést, szintén kevesebbet kell fizetnie.

A szállítási vállalkozások nem kis része jelenleg nem fordít figyelmet a behajtási hozzájárulás kiváltására. Ez nemcsak azért gond, mert a díjfizetés vélhetően átgondoltabb fuvarszervezésre – ezáltal kisebb mértékű környezetszennyezésre és útterhelésre – is ösztönözné őket, de az ebből a forrásból befolyt összeg is hiányzik, amit éppen az általuk okozott károk csökkentésére fordítana a főváros.
A jelenlegi gazdasági helyzetben minden vállalkozás kiadásai csökkentésére törekszik. A behajtási hozzájárulás azonban nem újonnan jelentkező költség: sokkal inkább arról van szó, hogy ezáltal láthatóvá válik és érvényesül a szállítás társadalmi, közösségi ráfordításainak egy része.
A versenysemleges üzleti környezet, az élhetőbb főváros érdekében fontos, hogy a fuvarozók is belássák: a behajtási hozzájárulásokhoz kapcsolódó díj megfizetésével e célok elérését segítik.
 


A Parking Kft. a Fővárosi Önkormányzat szervező, fejlesztő és tanácsadó szakcégeként a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. szakmai felügyelete mellett látja el feladatait: ezek közé tartozik a főváros közigazgatási területén található 14 korlátozott forgalmú és 11 védett övezet esetében a behajtási, illetve behajtási–várakozási hozzájárulások kiadásával kapcsolatos adminisztrációs teendők elvégzése, valamint a korlátozott forgalmú övezeti jelzőtáblák rendszerének üzemeltetése, szükséges jelzőtáblák kihelyezése. Szintén közszolgáltatási szerződés keretén belül a társaság üzemelteti a VI., VII., VIII., IX., XIII. kerületben, továbbá a Margitszigeten és a II. kerület Szilágyi Erzsébet fasor Pázsit és Házmán utca közötti szakaszán található fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületi várakozóhelyeket, valamint a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába tartozó P+R parkolóhelyeket.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás