Hirdetés
Forrás: 444.hu

Az ENSZ lesújtó, a természet állapotáról szóló, friss jelentése szerint az elmúlt évtizedben a világnak egyetlen célkitűzést sem sikerült teljesítenie azok közül, amik a vadon élő állatok és az életet fenntartó ökoszisztémák pusztulásának megállítását célozták.

A szennyezés kezelésétől a korallzátonyok védelméig a nemzetközi közösség nem érte el teljesen a természeti világ elvesztésének lassításáért 2010-ben Japánban elfogadott, 2020-ig elérendő célokat (Aichi Biodiverzitás Célok). Ez a második egymást követő évtized, amikor a kormányok nem teljesítették a kitűzött célokat. 60 elemre bontották a célokat, ezekből 7-et értek el, 38-ban tapasztalható fejlődés, 13-nál pedig semmi javulás nem történt, míg 2 elemről nincs elég adat.

A jelentés készítői a remény jeleként tekintettek azokra a természetvédelmi erőfeszítésekre, amik az elmúlt évtizedekben 48 faj megmentését eredményezték.

A jelentés szerint ugyan bizonyos területeken történt előrelépés, de a természetes élőhelyek továbbra is eltűntek, az emberi tevékenységek miatti kipusztulás továbbra is rengeteg fajt fenyeget, és a környezetre káros (halászatra, mezőgazdaságra és fosszilis tüzelőanyagokra fordított), 500 milliárd dollárnyi állami támogatásokat sem számolták fel.

Az ENSZ szerint a természeti világ romlik, és a cselekvés halogatása alááshatja az párizsi klíma-megállapodás céljait és az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljait is.

Nemrég a WWF és a Londoni Zoológiai Társaság idei Living Planet-jelentése arra jutott, hogy a vadon élő állatok populációja szabadesésben zuhan, kétharmadával csökkent az emberi túlfogyasztás, a népesség növekedése és az intenzív mezőgazdaság miatt.

A Guardian szerint a következő évtizedre a célokat jövő májusban fogják megtárgyalni a felek.
Via 444.hu.

Nyitókép: Erdőtűz ellen küzdő tűzoltó az Amazonas-medencében fotó: EPA/ EFE

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás