A rovat kizárólagos támogatója

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció mellé áll a Magyar Posta. A társaság, amely saját tevékenysége során is igyekszik egyre nagyobb hangsúlyt helyezni környezetünk védelmére, komoly támogatást nyújt a 2014. évi TeSzedd! megvalósításához: biztosítja az akció lebonyolításához szükséges eszközök csomagolását és kiszállítását a helyi koordinátorok részére.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) jelenlegi adatai szerint ez országszerte legalább 1500 különböző helyszínt jelent majd. Most először kap ekkora segítséget hazai vállalattól az OHÜ a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció megszervezéséhez. A május 9-11. között megrendezésre kerülő országos szemétgyűjtési akció lebonyolításához szükséges zsákokat, kesztyűket és kötözőket a Magyar Posta szállítja ki az egyes találkozási pontok helyi koordinátorainak. Ennek köszönhetően idén minden érintett kézbe kapja majd a csomagot. A korábbi években maguknak a felelős önkénteseknek kellett megoldaniuk a szemétszedéshez szükséges eszközök elszállítását az egyes logisztikai központokból.

A jelentkezés a TeSzedd!-re folyamatosan zajlik, már meghaladta az 1500-at az akció honlapján, a www.teszedd.hu oldalon létrehozott találkozási pontok száma, amelyekre több mint 100 ezer önkéntes regisztrált. 9 nappal a rendezvény előtt ennyi regisztrált résztvevője még soha nem volt a TeSzedd!-nek. Tavaly összesen több mint 75 ezer fő csatlakozott előzetesen a TeSzedd!-hez, végül az esős, hűvös idő ellenére is 1075 helyszínen több mint 100 ezer önkéntes szedett szemetet.

Az akcióra jelentkezni egyénileg vagy akár csoportosan, illetve új találkozási pontot létrehozni és oda önkénteseket szervezni május 2-ig lehet. Már működik a TeSzedd! Ügyfélszolgálata, az akcióval kapcsolatban felmerülő kérdéseikre e-mailben az info@teszedd.hu címen kaphatnak választ az érdeklődők.

Az idei lesz az immár negyedik országos szemétgyűjtési akció, azt az OHÜ szervezi a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közreműködésével. Az akcióval hazánk csatlakozik az Európai Bizottság „Let’s Clean Up Europe!” („Tisztítsuk meg Európát!”) elnevezésű projektjéhez, amelynek keretében május 10-én Európa 28 országában tartanak egyszerre a TeSzedd!-hez hasonló szemétgyűjtési akciót.

Török Szabolcs sk.
szóvivő OHÜ

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás