A rovat kizárólagos támogatója
(X)

A gluténmentes sütés egyáltalán nem egyszerű feladat, különösen, ha még csak most ismerkedsz vele. Hiszen bármennyire is szeretnénk, a gluténmentes liszt nem fog teljesen ugyanúgy működni egy receptben, mint a búzából készült társa. Ebből pedig adódhatnak később kellemetlenségek.

Elég sok időbe telt nekünk is, amíg végre sikerült tökéletesíteni a gluténmentes fehér kenyér receptünket. De ennek köszönhetően egy csomó igazán nagyszerű trükköt sikerült elsajátítanunk, amelyek egy kicsit megkönnyítik a folyamatot. A mai cikkünkben pedig ezekből osztunk meg párat.

Dolgozz szobahőmérsékletű összetevőkkel!

Ez nemcsak a tojásra és a zsiradékra vonatkozik, hanem az általad választott gluténmentes lisztre is. Egyesek ugyanis ezeket néha a hűtőszekrényben tárolják az eltarthatóság meghosszabbítása érdekében. Mi egyébként az Éléskamra finoman reform paleo gluténmentes lisztkeverékei között fellelhető szénhidrátcsökkentett Falusi fehér kenyér lisztkeveréket szoktuk használni, amelynek segítségével gyorsan, kelesztés nélkül tudunk a hagyományos kenyérhez külsőre és ízre is leginkább hasonlító kenyeret alkotni. 

Az elkészítés közben ne lepődj meg, ha a tészta ragadósabb lesz, mint amit megszoktál! A gluténmentes lisztekhez ugyanis jóval több folyadékra van szükség, hogy hasonló legyen a végeredmény, mint a hagyományos búzaliszt esetében.

Ne légkeverésen, hanem alsó-felső sütésen készítsd!

A légkeverés ugyanis szárít, és gyorsabban süt mindent, ami a gluténmentes kenyerek esetében azt jelenti, hogy a külsejükön hirtelen ropogós kéreg keletkezik, amely bezárja a nedvességet, és így a tészta nem képes olyan magasra emelkedni.

Ha azonban az alsó-felső módozatot használod, akkor az alulról érkező hő megfelelően átmelegíti a sütőt, aminek köszönhetően a tészta sokkal egyenletesebben sül majd, és magasabbra is feljön. Amennyiben olyan sütővel rendelkezel, amelyen nem lehet kikapcsolni a légkeverést, akkor javasoljuk, hogy mérsékeld a hőmérsékletet 180 fokra, és ne is emeld feljebb! A sütési időn viszont nem szükséges változtatnod.

Ezzel viszont már el is árultuk a következő fontos tényezőt, ami nem más, mint a hőfok

Ez a gluténmentes sütés talán legfontosabb komponense. Ha túl magas a hőfok, akkor kívül megég, de belül nyers marad a kenyér. Ha túl alacsony, akkor pedig nem lesz levegős, átsült, vagy szó szerint lapos marad. Ezért mindenképpen javasoljuk, hogy szerezz be egy sütőhőmérőt, még akkor is, ha olyan sütőd van, amelyik kiírja a hőfokot. Ezek ugyanis képesek akár 50 fokot is lefelé csalni.

A végső tanácsunk 

Javasoljuk, hogy a kenyeret a sülés utolsó 10-15 percében kend le! Ha ugyanis ezt előbb teszed meg, akkor a tésztának semmi esélye nem marad, hogy kellően megnőjön vagy át tudjon belül is szellőzni. 

De az is egy opció lehet, ha a tésztát vízzel vagy olajjal kened le. Az előbbitől ropogósabb, míg az utóbbitól puhább lesz. Vagy használhatod a lekenéshez a paradicsomszósz és a víz, vagy a narancslé és a víz kombinációját, hogy igazán fényes mázat kapj.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás