A rovat kizárólagos támogatója

Miközben számos államfő – többek között Barack Obama, az USA elnöke és Áder János, Magyarország köztársasági elnöke – a varsói Kastély téren ünnepli a lengyelországi első szabad választások 25. évfordulóját, Greenpeace-aktivisták óriási transzparensekkel üzenték a helyszínen: „A valódi vezetők a megújulókat választják.”

Ezzel arra emlékeztették a politikai vezetőket, hogy a tényleges függetlenség ma összekapcsolódik az energiabiztonsággal, valamint az atomenergiáról és a fosszilis üzemanyagokról a megújulókra és az energiahatékonyságra átállással. Az ünnepség több vendége a mai nap folyamán Brüsszelbe utazik tovább, hogy részt vegyen az ukrajnai válság apropóján éppen az energiabiztonságról szóló G7-csúcstalálkozón.

A varsói óvárosban tartott demonstráción 30 aktivista: magyarok, lengyelek, németek, osztrákok, szlovákok és finnek vettek részt.
Képgaléria az eseményről >>>

Az elmúlt 25 évben Európa jelentős változásokat tett a függetlenségének növelése érdekében. Azonban a 21. század egyik alapvető kihívása a jövőbeni valódi függetlenség bebiztosítása az energiabiztonság szempontjából is. Sajnos kevés olyan politikai döntés születik, amelyek a megújuló energiaforrásokon keresztül az országok valódi energiafüggetlenségét biztosíthatnák – ez még az ukrajnai helyzethez hasonló válságok idején sem változik. Donald Tusk lengyel miniszterelnök például szintén az fosszilis energiaforrások importálása és az energetikai óriásvállalatok mellett kötelezte el magát; holott a lengyel társadalom többsége támogatja a megújulókat mint az energiafüggőség problémájának megoldását.

Varsó Kastély tér Greenpeace demonstráció 2014 06 04Varsó Kastély tér Greenpeace demonstráció 2014 06 04

„Beszéljünk egyenesen ezen a különleges napon. Nem lehet fából vaskarikát csinálni; a valódi, tartós energiafüggetlenség pedig nem alapozható fosszilis energiahordozókra. A döntéshozóknak szembe kell nézniük a valósággal, és be kell látniuk, hogy egyik gáz- vagy kőolaj-kereskedőről a másikra váltással nem oldódik meg a probléma. Kizárólag az európai (és a lengyel) polgárok túlnyomó többsége által is támogatott megújulók és az energiahatékonyság növelése vezethetnek el a függetlenséghez. Nem csak az energiafüggetlenséghez, hanem egyúttal a földgázt, szenet és kőolajat termelő óriásvállalatoknak a demokráciát gyengítő befolyásától való függetlenséghez” – foglalta össze Maciej Muskat, a Greenpeace Lengyelország igazgatója.

A G7-csúcstalálkozót követően június végén az európai államfők egyeztetnek a 2030-as klíma- és energiacélokról, sőt az Európa energiaimport-függőségével való szakításról is. A megújuló energiaforrásokra és energiahatékonyságra vonatkozó új uniós célok elfogadása nemcsak jelentős mértékben csökkentené a fosszilis energiahordozóktól (például a földgáztól, kőolajtól) való függést, hanem meg is kétszerezné azt a függetlenedési hatást, amelyet a kibocsátáscsökkentési célok önmagukban eredményeznének.

„Európa államfői hamarosan határoznak arról, mit jelent nekik valójában »az európai unió energiabiztonsága« kifejezés az Ukrajna és Oroszország között kialakult helyzet tükrében. Pontosan tudják, hogy másik kontinensről származó szén vagy földgáz nem fogja megoldani az Európai Unió energiafüggőségét. Ahogyan azzal is tisztában vannak, hogy a megújuló energiaforrások minden egyes nappal egyre erősebbek, jobbak és olcsóbbak. A megújulók a kulcsai annak a jövőnek, ahol az energia nem használható fegyverként az egyes országok ellen, hiszen a termelés a saját kezükben van. A vasfüggöny lebontása után huszonöt évvel a döntéshozók egy, a vezetői minőségüket próbára tevő helyzettel szembesülnek. De vajon képesek lesznek a vezetőink megbirkózni ezzel az ökológiai és politikai kihívással és egyben feladni Európa a fosszilis energiahordozóktól és az atomenergiától való függését?” – tette hozzá Mező János, a Greenpeace Magyarország kampányfelelőse.

A megújuló energiaforrásokon alapuló energiapolitika az energiahatékonyság fejlesztésével kiegészítve a lehető legjobb megoldás Lengyelország és az Európai Unió energiafüggetlenségének növelésére. A megújuló energiaforrásokon alapuló beruházások ezzel együtt munkahelyeket hoznak létre, jelentős mértékben csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, amely az energiaszektor externalizált költségeinek, illetve a fosszilis üzemanyagok importköltségeinek csökkenéséhez is vezet; továbbá gazdasági hasznot is jelentenek a helyi közösségek számára.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás