Hirdetés

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, miután Gárdony önkormányzata úgy módosította a helyi építési szabályzatot, hogy az lehetővé teszi a vízparti zöldterületek 30 százalékos beépítését akár 10 méternél is magasabb épületekkel. Ez pedig a népszerű, több ezrek által látogatott strandokat is érinti, nem beszélve magáról a Velencei-tóról, annak élővilágáról és ökológiai állapotáról.

A Fejér megyei rendőrség Gazdaságvédelmi osztálya nyomoz az LMP feljelentése nyomán a gárdonyi természetkárosítás ügyében – a  most megküldött határozatuk szerint a nyomozás elkezdődött, és a „hatékonyabb bűnüldözés érdekében” a megyei rendőrség Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya foglalkozik az üggyel.

A Velencei-tó természetes állapotának megőrzése érdekében és a vízpart tönkretétele, beépítése ellen tiltakoztak a helyi civilek, sor került helyi aláírásgyűjtésre, petícióra is – ám mindezt a helyi fideszes többség nem vette figyelembe. Mint ahogy azzal sem törődött, hogy a tó a törvény erejénél fogva országos védelem alatt áll, fürdésre nem használt része Natura 2000-es terület, egyedülálló természeti értékekkel. A tó kizárólagosan állami tulajdonban van, közvetlen parti sávja nem magánosítható. A helyi építési szabályzat módosítása viszont szembe megy ezzel.

Az LMP – Magyarország zöld pártja szerint a köztulajdon beépítése, magántulajdonba adása helyett alapvetően az ökológiai szempontokat követő vízgazdálkodásra, a nádasok, a természetes partszakaszok védelmére lenne inkább szükség, hogy a tó rekreációs célokat szolgálhasson. A természetkárosító folyamat, amíg a terület nem szenved visszafordíthatatlan károkat, még megállítható – írta az LMP sajtóközleményében.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás