A rovat kizárólagos támogatója
KVVM sajtóközlemény

Megérkezett a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumba Margot Wallströmnek, az Európai Bizottság környezetvédelemért felelős biztosának levele, amelyben arról értesíti Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy a Bizottság nagy figyelemmel kíséri a romániai Verespatakon (Rosia Montana) tervezett aranybányával kapcsolatos fejleményeket.

A levél annak nyomán született, hogy Persányi Miklós idén nyáron személyesen hívta fel EU illetékes vezetőjének figyelmét a projekt környezetvédelmi kockázataira.

Persányi Miklós idén júniusban látogatott el a romániai Verespatakra, s a helyszínen tájékozódott az ottani aranybánya-beruházással kapcsolatos tervekről. Romániai útja és a román illetékesekkel folytatott megbeszélése után a miniszter – a WHO budapesti konferenciáján – személyesen tájékoztatta Margot Wallström asszonyt a Verespatakon tapasztaltakról.

Tekintettel arra, hogy a bányában olyan technológiát terveznek alkalmazni, amely egy katasztrófahelyzetben súlyosan szennyezhetné a Tisza romániai vízgyűjtő területét, a tervek nyilvánosságra kerülésének pillanatától kezdve a magyar fél aggodalmát hangoztatta a beruházással kapcsolatban. Ezt az aggodalmat tükrözi a biztos asszony levele is, mely szerint egy ilyen projekt esetében „feladatunk és érdekünk maximális figyelmet szentelni a környezet védelmének, illetve az emberek életének”.

A biztos arra is kitér a levélben, hogy e kérdést többször is megvitatták a román hatóságokkal, akik közölték, hogy az EU jogszabályoknak eleget tevő, teljes körű környezetvédelmi hatáselemzést (EIA) készítenek, és a projekttel kapcsolatos végső döntés meghozatalára csak azt követően kerül sor, amikor ez az elemzés befejeződik.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás