A rovat kizárólagos támogatója

28. a világ leginspirálóbb emberei között prof. Dr. László Ervin, a Budapest Klub alapítója és elnöke, az OOOM magazin 2020-as listáján. Az immáron 5. alkalommal bemutatott rangsort 2020-ban az alapján állította fel egy nemzetközi zsűri, kik inspiráltak és motiváltak minket leginkább ebben a járványhelyzet által vezérelt évben.

Tudományfilozófus, író, eredetileg zongoraművész, a Budapest Klub alapítója és elnöke, világszerte ismert magyar gondolkodó. Most pedig egy újabb, nem is akármilyen jelzővel bővült repertoárja: a világ 28. leginspirálóbb emberévé választotta az OOOM magazin 2020-ban. A listán olyan nevek mellett tűnik fel, mint Kamala Harris, az Egyesült Államok első női alelnöke, Joe Biden, az Egyesült Államok negyvenhatodik elnöke és Elon Musk, a Tesla és SpaceX tulajdonosa.

Miért a világ 28. leginspirálóbb embere prof. Dr. László Ervin?

A rangsorban való előkelő helyet többek között a „Source of Wonder” online esemény létrehozásáért kapta a professzor. Az esemény alapja a tavaly ötödik évfordulót ünneplő Fuji-nyilatkozat, mely felhívás a másokkal és a természettel való tudatos fejlődésre, hogy egy fenntarthatóbb világot hozzunk létre a jövő generációi számára. A nyilatkozatot 2015-ben kezdeményezte Masami és Hiroo Saionji, a Goi Peace Fundation elnökei és Dr. László Ervin.

„Megtisztelő érzés, hogy ilyen előkelő helyen szerepelhetek a világ leginspirálóbb emberei ranglistáján. Remek visszaigazolás ez számomra, hiszen ez is azt jelenti, hogy az embereket nagyon is foglalkoztatja bolygónk sorsa. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezekben az időkben mindennél fontosabb, hogy egységben, globális családként cselekedjünk.” – mondta László Ervin.

Több mint hatvan partnerszervezet és kétszáz alapító aláíró csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, köztük Deepak Chopra, Jane Goodall és Gregg Braden. Világszerte pedig már több tízezer ember támogatta és fogadta el a nyilatkozatot.

A professzor úr nem titkolt célja, hogy minél több ember csatlakozzon ehhez a közös ügyhöz, hogy együtt egy élhetőbb, fenntarthatóbb világot teremtsünk.

László Ervin magyarul is megjelent két utóbbi könyve A kozmosz intelligenciája  és A halhatatlan tudat is arra mutat rá, hogy csak úgy tudjuk megmenteni magunkat, környezetünket és társadalmunkat, ha új gondolkodást fejlesztünk ki, amelyhez az egész emberiség szükséges.

A Budapest Klub (FB oldal), olyan kreatív emberek informális szövetsége, akik a tudomány, a művészet, és a spirituális kultúra legkülönbözőbb területeit képviselik. A Budapest Klub elkötelezett egy javaslat mellett, amely szerint csak sajátmagunk megváltoztatásával változtathatjuk meg a világot – és ahhoz, hogy magunkat megváltoztassuk szükséges egyfajta rálátás és felfogás, amely szerint az új paradigma a tudományban, a művészetben és a spiritualitásban biztosítja ezt a legjobban. A szervezet tagjai és tiszteletbeli tagjai többek között Őszentsége a XIV. Dalai Láma, Peter Russell, Mihail Gorbacsov, Milos Forman, Sharon Stone, Liv Ullmann, Karan Singh, Deepak Chopra, Csíkszentmihályi Mihály, Jane Goodall, Ken-Ichiro Kobayashi, Peter Gabriel, és Sri Sri Ravi Shankar.

Az alapító elnök Prof. Dr. László Ervin. A ma Olaszországban élő professzor zongoraművészként, filozófusként és jövőkutatóként egyaránt nagy elismertségnek örvend világszerte.
1932-ben született Budapesten. Pályáját zongorista csodagyerekként kezdte. 15 évesen kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán művészdiplomát, és megnyerte a Genfi Zongoraverseny nagydíját. Ettől kezdve, mintegy 20 éven át Európa- és Amerika szerte a világ egyik élen járó zongoraművészeként koncertezett. 1966-tól kezdődően pályát módosít, és a tudománynak szenteli életét: filozófiát, tudományos rendszerelméletet és jövőkutatást adott elő, és kutatott az Egyesült Államok (Yale, New York, Princeton stb), valamint Európa és a Távol-Kelet számos egyetemén.

Hét évig az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézet programvezetője. A Római Klub tagja, 1984-ben költözik Olaszországba. 1993 óta a Budapest Klub Alapítvány alapító elnöke. Több mint ötven könyv szerzője vagy társszerzője, műveit több mint húsz nyelvre fordították le. További harminc kötetet szerkesztett, köztük egy négykötetes enciklopédiát. Cikkek és tudományos közlemények százai tartoznak tudományos munkásságához. Írásait rendszerelméleti-, interdiszciplináris-, jövőorientált szemlélet, globális gondolkodás, a társadalomtudományok és a természettudományok egységes szemléletben való vizsgálata jellemzik.

László Ervin a párizsi Sorbonne Egyetemen a legmagasabb tudományos fokozatot kapta meg, négy egyetem választotta díszdoktorává (az Egyesült Államokban, Kanadában, Finnországban és Magyarországon) és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja címet is megkapta. Számos díjjal tüntették ki, többek között 2001-ben megkapta a japán békedíjat (Goi-díj), 2004- és 2005-ben Nobel-békedíjra jelölték.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás