A rovat kizárólagos támogatója

Ma egy különleges anyaggal készültem a számotokra.  Az Ökölógiai krízis kommunikációja, pszichológiai nézőpontból – Interjú Dr. Kőváry Zoltánnal.

Többféle szempontból is formabontó, mert nem szimpla tényfeltáró vélemény cikket vagy bejegyzést olvashattok, hanem szintet lépve egy igazi szakemberrel beszélhettem a klímaválság és pszichológia kapcsolatáról a globális egészségügyi krízis kellős közepén, online kapcsolat segítségével, hogy elkészíthessem számotokra ezt az interjút,
Dr. Kőváry Zoltánnal, aki habitált egyetemi docens, ELTE PPK, klinikai szakpszichológus, egzisztenciális szemléletű tanácsadó, és magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész.

1. Sarah Conn cambridge-i klinikai pszichológus, aki segített bevezetni az ökoterápia egy formáját, drámaian fogalmazott. „A világ beteg – állította –, gyógyításra szorul, rajtunk keresztül szólal meg, és leghangosabban a leginkább érzékenyeken keresztül teszi.”

Az Imágó folyóirat bevezetőjében szó esett arról is, hogy a természet addig nem gyógyulhat meg, amíg az ember beteg, mert kölcsönhatásban él vele együtt.
– Lehetséges, hogy úgy kell ezt felfognunk, hogy nem csak a környezetünk, hanem az ember (és nem csak egyéni szinten), hanem a társadalmunk is a szó legszorosabb értelmében beteg?

dr. Kőváry Zoltán. Fotó: Ruzsovics Dorina

Igen, de ezt metaforikusan kell érteni. A legtöbben azt értik ezalatt, hogy a fogyasztói társadalomban kialakult egy „beteges” értékrend, ami a rövidtávú élvezeteket, a birtoklást, a vagyonszerzést helyezi az emberi értékhierarchia csúcsára. Azt sugallja, hogy az ember akkor lesz „boldog”, ha a fogyasztóipar által töméntelen mennyisségben kínált árucikkeket fogyasztja folyamatosan, legyen szó mobiltelefonokról, egzotikus utakról, vagy divatcikkekről, és teljesen függővé válik ezektől. Ezek a sokszor hamis szükségletek beleépülnek az ember személyiségébe, mert mindenhonnan ez folyik, és a környezetünkben mindenki ezt csinálja. Mivel az emberek nagy része elég konformista és igazodó, kialakul az, amit Erich Fromm amerikai pszichológus úgy nevezett, hogy a „normalitás patológiája”, vagyis ha egy társadalom eltorzul és „beteg” lesz, az egyébként normális jelenségnek tartott társadalmi beilleszkedés maga válik patológiássá.

– Mik lehetnek ezek a betegségek pontosan?

Pszichológiai jellegű jelenségekre kell gondolni: például az előbb említett függőség abban mutatkozik, hogy miközben elemi erővel éljük fel a természet tartalékait azért, hogy kielégítsük ezeket a sokszor hamis szükségleteket, elpusztítjuk a természetet és ezzel önmagunkat is. Mindeközben erről nem vagyunk hajlandók tudomást venni. Ez abban hasonlít az addikció pszichopatológiájára, hogy az alkohol vagy drogfüggő is elpusztítja önmagát a szenvedélyéért, amit a környezete lát és vissza is jelez számára, ő mégis azzal áltathatja magát, hogy nincs semmi baja, kézben tartja a folyamatot. Tehát egymás mellett van jelen az (ön)pusztítás letagadhatatlan „eredménye” és annak tagadása. Emellett számos más kóros jelenséget felsorolhatnánk, például a szorongást, depressziót, kiégést, pszichoszomatikus zavarokat, személyiségzavarokat, ezek szerintem közvetlenül és közvetve jelentős arányban köthetők ahhoz, hogy hova jutott az emberi társadalom és a természet viszonya a 21. századra.

– Van-e belőlük gyógyulási lehetőség?

A pszichológia, pszichoterápia elsősorban egyéneknek és kisebb csoportoknak kínál lehetőséget arra, hogy dolgozzanak a kialakult problémáikon. Ennek az immár évszázados tapasztalatát lehet alkalmazni áttételesen a társadalom „betegségére is”, hiszen felvilágosítással, tanácsokkal tud szolgálni a lélektan. Ehhez arra van szükség, hogy a pszichológia is „aktualizálja” magát, hiszem a normál és kóros jelenségek leírása és megismerése a pszichotudományok kezdeteitől fogva az ember belső, személyközi és társadalmi oldalára koncentrált. Emiatt nem rendelkezünk a természethez való viszony pszichológiájának és pszichopatológiájának szisztematikus és általánosan elfogadott leírásával. A társadalmi szintű „gyógyulásnak” a feltétele az, hogy a társadalom fejlődjön, mégpedig az autoritásból a demokrácia irányába, ami nem csak azt jelenti, hogy rendelkezünk demokratikusnak számító törvényekkel és intézményekkel, hanem hogy a társadalom, mint csoport a demokratikus csoportműködés irányába tendáljon. Ez nem jön el magától, ezen dolgozni kell, például az oktatáson, a viselkedéskultúra fejlesztésén keresztül, mivel ahogyan a sérült pszichéjű ember sem jut el magától a gyógyulásig, maximum csak a kompenzációig, a sérült, traumatizált társadalomra is igaz lehet ez. A sérültség kompenzációja, például szélsőséges egyéni vagy csoportnárcizmus formájában nem vezet el a problémák átdolgozásához, csak egy labilis, és sokszor csak átmeneti egyensúlyhoz.

2. Mely ponttól tekinthető a klímaszorongás krónikusnak?

A klímaszorongást jelen helyzetben nem tekinthetjük kórképnek, inkább egy mélyen empatikus reakciónak, amit a természeti környezet pusztulása vált ki sokunkból. Néhány spirituálisabb beállítódású szerző, például az ön által is említett Sarah Conn egyenesen úgy fogalmaz, hogy a Föld sebzettsége a legérzékenyebbeken keresztül „szólal meg”. De mint minden érzelmi reakció, ez is kóros mértékűvé fokozódhat, ha már a mindennapi rutinunkat akadályozza a rettegés intenzitása vagy mindenre kiterjedése.

– Milyen kezelést javasol Ön a betegek számára?

Elsősorban pszichoterápiásat, pszichiátriait kevésbé. A gyógyszerek nem járulnak hozzá önmagukban a szorongás olyan jellegű feldolgozásához, ami fejlődéshez vezethet, és a jövőbeni szorongást okozó helyzetekkel való megküzdés esélyeit javítja. Jelenleg azonban a koronavírus-járvány miatt csak online formában tud ilyet bárki igénybe venni.

– Betegnek tekinthető az a személy, aki magára veszi mások bűnét? Akit érzelmileg jobban megkínoznak a társadalmi problémák vagy pontosan tudja, mik lesznek a klímaváltozás következményei? Miért lehet ez?

Nem hinném. Inkább érzékeny embereknek, akikre érdemes odafigyelni. A bűn kifejezésével én itt egy kicsit óvatosan bánnék, bár értem, hogy miért lehet indokolt a használata. A felelősség fogalma azonban teljesen érthető volna ebben a helyzetben. Ha felelősségteljesebben cselekszem, ha nem dugom a fejem a homokba, akkor valószínűleg jobban szenvedni fogok a többieknél, akik inkább a hárítást választják. Ha pedig hangot is adok benyomásaimnak, és szembesítem az embereket a felelőtlenségükkel, akkor könnyen botránykővé válhatok a szemükben, mint azt például Greta Thunbergnél is láthatjuk. Az ő esetében nagyon összetett jelenségről van szó, gyakran szokták ellenzői azt felhozni vele szemben, hogy „de hát ő csak egy beteg kislány”. Pedig ez a betegség sok esetben egy sajátos erőforrás is lehet, miként a fiatal kora is. Nem sokan tudják, hogy a korokkal szemben előítéletesség („ageism”) ugyanolyan létező jelenség, mint a rasszizmus. a szexizmus és a klasszizmus.

Greta Thunberg

3. Lehetséges, hogy valamilyen alkotó folyamat, amit állandósít az ember az életében, segíthet a krízis feldolgozásában, vagy inkább ellenkezőleg ronthat rajta?

A valódi, személyes kreativitást alapvetően pozitív jelenségnek kell tekintenünk. Aki képes kreatívan reagálni krízishelyzetekre, egzisztenciális kihívásokra, az alapvetően megerősödve, magasabb szintre lépve jöhet ki a válsághelyzetekből. A kreativitás hiányát egyenesen rizikófaktornak kell tekintenünk. Ugyanakkor hiba lenne, ha a kreativitást egyfajta csodaszernek tekintenénk, hiszen számos olyan jelenség van, amely arra utal, hogy a kreativitásnak van „sötét oldala” is. Például a lélektani alapját jelentő problématudatosság vagy érzékenység megfelelő én-erő vagy valósi inspiráció hiányában akár szorongásossá vagy depresszívvé is tehet, amit az ember gyakorta „házilag” kezel, például alkohollal. Ezért is lehet olyan gyakori az alkoholizmus a „művészi” hajlamú embereknél.

4. Kommunikációs szempontból észrevehető, hogy nincs egységes álláspont a tudományos közösségek között, ami hiteltelenné teszi a tényeket az emberek előtt, ezért a klímaszkeptikusság azon alapul, hogy a kommunikációt nem találják hitelesnek, ami persze sokaknak jó eszköz is, hogy ne történjen semmi változás.

– Ezt a pszichológia témájában Ön, hogy érzékeli, mint ökopszichológiával is foglalkozó szakember, megvan az egységes ismeretterjesztés?

Korábban környezetvédelmi ismeretterjesztés és kommunikáció lélektani szempontból eléggé egyoldalú volt, és nagyon egyszerű pszichológiára épült: bűntudatkeltésre és drasztikus konfrontációra. Azonban a pszichoterápiából tudjuk, hogy ezek, főként a folyamat elején, amikor az emberek tele vannak még félelmekkel és hárításokkal, csak az ellenállást fokozhatja, ha nyersen rájuk zúdítunk mindent. Az érzelmi elköteleződés kialakítása a legfontosabb, hogy az emberek egyfajta spontán hűséggel forduljanak a létezéspartnerként tekintett természet felé, ugyanúgy, mint a családjuk, barátaik vagy hazájuk felé. Ehhez az kell, hogy énünk, identitásunk határait terjesszük ki ez utóbbikon túlra, ami lehetséges, mivel a jelenlegi én-határok is a személyiségfejlődés következtében alakulnak ki, nem teljesen „természetesen” adottak.

– Van- e ötlete hogyan erősödhet meg a tudományos oldal?

Hagyni kell a tudományt autonóm módon tenni a dolgát. Ami azt jelenti, hogy azt sokszor kontrolláló és saját céljaira alkalmazó politikának visszább kell húzódnia, hogy például a válságkezelés ne a nárcisztikus populista politikus „one man show”-járól szóljon. Szerintem a politikai vezetők óriási szereptévesztésben vannak, mert azt hiszik, nekik kell egyszerre a „film” rendezőjének, főszereplőjének, casting ügynökének és minden más egyébnek is lennie, hogy minden pálmát learassanak a következő választásokat bebiztosítva. Pedig ez tévedés: neki a producernek kell lennie, aki előteremti a film megvalósításának a feltételeit, hogy aztán minden szakértő kamatoztathassa a tudását a maga területén az emberek javára. Csak így lehet biztosítani, hogy a tudomány eredményeit kamatoztathassuk.

5. Nem csak szimpla klímaváltozásról, hanem ökológiai és civilizációs összeomlásról is beszélünk mind geológiai, gazdasági értelemben (óceánok pusztulása, környezetszennyezés, légszennyezés, betegségek, metánömlés, túlnépesedés, migráció, háború, emberi jogok sérülése, egyenlőtlenségek) Ez érzelmileg, mentális értelemben ez a csomag egy sokkoló tényező.
– Képesek leszünk mindezzel megküzdeni?

Ezt csak a jövő döntheti el. Jelenleg a koronavírussal küzd a világ, ami szerintem nem független az ökológiai válságtól. Sokan gondolják azt, hogy ez a régi-új tapasztalat majd „helyrebillentheti” némileg az emberiség eltorzult értékrendszerét, és a gazdasági növekedés rögeszméje helyett más prioritások fogalmazódnak meg hosszú távon. Ez mindenestre egy biztosabb alap lehet a klímaválsággal való küzdelem számára.

– Vagy az energiánkat a menekülésre kéne inkább összpontosítani? (Űrprogram fejlesztés –tömeges űrutazás, Stephen Hawking -100 évünk van hátra a Földön)

Remélem, még nem tartunk ott, hogy ezt kelljen gondolkodnunk. A Föld fantasztikus hely, és ahogy a dalai láma mondta, mivel mi tettük tönkre, ezért nekünk is kell rendbe hozni.

6. Az aktivizmus jövője: Nagy kérdés, hogy az aktivisták lendülete megmaradhat a következő években vagy alább hagy-e a lelkesedés, vagy éppen ellenkezőleg és, ami azt illeti egyre radikálisabb eszközökhöz nyúlnak-e majd, ami esetleg társadalmi kirekesztéssel járhat.
-Ön hogy érzékeli ezt pszichológiai szemmel, az aktivizmus milyen irányba tolódhat inkább el? Ahogy közeledünk a csapásokhoz és növekedhet a pánik hangulat is.

Valószínűleg szükség lesz radikálisabb lépésekre is, és fontos lesz ehhez a közvéleményt is megnyerni, azért, hogy az ellenérdekelt nagytőkét és a velük szövetségben lévő politikai erőket nyomás alá lehessen helyezni. A pánikállapotot nyilván mindenképp el kell kerülni. Én egyébként akkor is folytatnám a küzdelmet, ha mindenki azt mondaná a környezetemben, hogy ennek már kevés értelme van. Valahogy úgy, mint Bernard Riueux doktor Camus „A pestis”-ében a halál, a betegség és szenvedés ellen: tudja, hogy sosem arathat teljes győzelmet, de akkor sem adja fel.

7. „A klímamozgalmak sokszor siralmasan leegyszerűsített és egyoldalú pszichológiára építik tevékenységüket, mivel szinte kizárólag az elrettentést, a bűntudatkeltést és drasztikus konfrontációt alkalmazzák, amikor hatást akarnak gyakorolni az emberekre.”

Így utalt is rá hogy a bűntudat generálás hatástalan eszköz voltaképpen.
Mégis a vallások, és leginkább a keresztény hívőket terelik a végzetes napok felé, szinte várják ( Jelenések könyve, Apokalipszis, végítélet, világvége) ami voltaképpen eszköz, arra hogy ne is tegyenek semmit az emberek, ne változtassanak, mert nincs mit tenni. Ez egy fajtablokkoló tényező, hogy realizálják a problémát és ösztönözzék a változtatásokat egyéni és gazdasági-politikai szinten is.

-Önnek mi a véleménye erről? Fel kéne hagynunk a vallási dogmákkal, hogy szintet lépjünk az emberi fejlődésben akár egzisztenciális vonatkozásban is?

Az egzisztenciális megközelítésen belül, amit hellyel-közzel én is követek, vannak vallásos és ateista irányzatok is, szóval egyáltalán nem zárkózik el a spirituális kérdésektől. A filozófusok közül Sartre és Camus ateisták voltak, Kierkegaard és Jaspers vallásosak, Nietzsche és Heidegger esetében ez nem egyértelmű. Az előzőnek az apja pap volt, és egész életében küzdött a vallás kérdéseivel, az utóbbi pedig kezdetben teológusnak tanult, és élete vége felé azt nyilatkozta, hogy „már csak egy isten menthet meg bennünket”. Az irányzattal rokon szemléletű pszichológusok közül Frankl, Jung és Szondi kifejezetten vallásos szerzők, míg Yalom ateista. Az egyik legjelentősebb egzisztencialista szerző, Paul Tillich teológus volt, és a már említett Erich Fromm is rengeteget foglalkozott a vallás kérdéseivel. A pszichológia szerint a vallás épülhet hiánymotívumokra, de ún. növekedésmotívumokra is, tehát lehet a hiteles önkiteljesítés útja. Szerintem Ferenc pápa azon beszéde, amit a koronavírus járvány kapcsán mondott március 27-én, az tartalmaz kifejezetten egzisztenciális aspektusokat. Szóval a vallást, ha az nem dogmákra és kritikátlan tekintélytiszteletre épül, nem zárnám ki mint lelki és szellemi erőforrást a klímaküzdelemből, de nem azért, hogy a tudomány helyett próbáljon válaszokat adni, hanem hogy támogatást adjon azok számára, akik ilyen világképben hisznek.

8. Ehhez kapcsolódóan azáltal, hogy a természettudományok oktatását leminősítették és összevonták sok helyen a tananyagokat, azt a célt szolgálja, hogy a következő generációknak ne is legyen beleszólásuk a jövőjükbe, (ne legyenek tudatosak, aktivistákká ne váljanak) és ebben partner az állam pl. (Evolúció tagadó pályázatok, nyílt téri mise tartása járvány idején)
– Nem károsak mentálisan ezek a nemzeti-kulturális jellegű szervezések, amik elferdítik a valóságot szó szerint a legkisebbek számára?

Dehogynem, szerintem ez a nevelés céljának félreértelmezésén alapszik, teljesen retrográd, tekintélyelvű és antidemokratikus. A nevelés során értékeket kell közvetíteni, nem dogmákat és hittételeket kell ráoktrojálni kiszolgáltatott helyzetben levő emberi lényekre. Érték a kíváncsiság, a kritikus gondolkodás képessége, a humanizmus, a felelősség vállalása, a másik szempontjára való nyitottság, az önismeret és a társadalomismeret igénye. Ezzel szemben az emberi gondolkodás és a tudományos kutatás eredményeinek ideológiai alapú aláásása, egy szűk, tendenciózus társadalom- és történelemszemlélet erőltetése, a nemzeti áldozatszerep kultiválása, a kritikátlan csoportnárcizmus dicsőítése, a dogmatikus vallásosság előírásszerű gyakorlása – ezek számomra nem a humanista pedagógiai ethoszt képviselik. Sokkal közelebb állnak ahhoz, amit Szondi Lipót „kultúrszadizmus”-nak nevezett, ami az elnyomást szolgálja, nem a tudatos állampolgárrá válást.

Henri Rousseau (1844-1910): Le Rêve (Az álom), 1910  Wikimedia Commons

9. A klímaváltozás, egy természetes ciklikus folyamat nem is először fordult elő a Föld történetében. Sőt több civilizáció is kihalt ez alatt az idő alatt. Habár a Föld nélkülünk is tovább élhet, most a biodiverzitásunk összeomlását is látjuk. Viszont olyan korszakban élünk, amikor is a technika és az életmódváltás a priorizálás, paradigmaváltás magát a civilizációt megmenthetné, egy kis részét, hogy ne halljon ki teljesen.
– Ön mennyi esélyt lát arra vonatkozóan, hogy ebből túlélőként kikerül a mai fiatalság? Pontosan azért, mert felismerte a problémát és azon dolgozik hogy a jövő biztonságosabb legyen számára?

Én azt látom, hogy a fiatalság azon része, amellyel én közvetlen kapcsolatban állok, abszolút prioritásként kezeli a klímaválság kérdését. Szerencsére számos rendezvényen vehettem részt előadóként és beszélgetőtársként az elmúlt fél évben, és nagyon sok felkészült, lelkiismeretes, okos fiatallal találkoztam, akik egyrészt magánemberként, másrészt olyan szervezetek aktivistáiként, mint a Greenpeace, a WWF, az Extinction Rebellion vagy a Fridays For Future nagyon sokat tesznek a szemlélet terjesztéséért és konkrét aktivitások ösztönzéséért. Én szerencsére azt tapasztalom, hogy a természetvédelmi elkötelezettség és az öko-tudatosság már nem kivételnek számító attitűd, hanem a legtöbbjük által szinte magától értetődően osztott érték. Őket látva úgy érzem, hogy az elborzasztó adatok ellenére néminemű optimizmusra is van alapunk.

10. Gazdasági és Egzisztenciális válság az, ami leginkább fenyegető a krízisben, mivel személy szerint emberjogi aktivista vagyok, így nagyon érdekel az álláspontja. Az egyenlőtlenség és a szegénység problémája és a fejlődési szakadékok, amik az országok között állnak, ahogyan hozzáállnak a népesség robbanás kérdéséhez is generálhatja a probléma súlyosságát a túlfogyasztással, szennyezéssel magával a születéssel. Azáltal hogy globálisan állnánk hozzá az oktatás és fogamzásgátlás kérdéséhez és a kiegyenlítődéshez, amit egyébként is elhozna a következő ipari robbanás a számítástechnikában, hiszen nem lesz szükség annyi munkaerőre, mint amennyi világra jön.
Nem segíthetne az, hogy a Föld is regenerálódni tudjon pl. a tudatos népesség tervezéssel méghozzá úgy hogy pszichológiai úton vezetnék rá az embereket hogy felelősek a Földért és annak lakóiért? Rávezetni őket az életvitel változtatásra, terápián keresztül?

Nem feltétlenül a terápia fogalmából indulnék ki ebben az esetben, ugyanis klasszikus értelemben vett terápiára csak akkor van lehetőség, ha az érintett motivált a változásra, tudatos, és mélyebb, tudattalan szinteken is. A mentálhigiénés felfogás azonban jól alkalmazható ebben az esetben. Ez a megelőzés, a prevenció három szintjének a rendszeréről beszél. A pszichésen már érintett emberek minél hamarabbi kezelésbe vétele, például pszichoterápia vagy tanácsadás formájában a másodlagos prevenció szintjéhez tartozik. Amiről itt az emberi tényezővel kapcsolatban inkább szó lehet, az az elsődleges prevenció. Ide tartoznak például az egyes edukációs programok, szemlélet- és készségformáló, valamint érzékenyítő tréningek; ezek nagy tömegben is hozzáférhetőek volnának például az oktatáson keresztül. Én személy szerint ezeket sokkal fontosabbnak tartom a hittan és erkölcstan óráknál, mivel aktuális létkérdésekről van szó, és hatalmas a felelősségünk abban, hogy a következő generációk, akikre a Földet ráhagyjuk jelenlegi állapotában, milyen felkészültséggel, ismeretekkel és attitűdökkel áll neki a rájuk hagyott óriási feladathoz. Ezeket persze minden korosztályhoz el kellene juttatni valamilyen formában. A témához szabott terápiás foglalkozásoknak is meglehetne a helyük, az USA-ban már a 80-as, 90-es évek óta vannak ilyenek, például természetjárás kereteibe foglalt csoportos élményterápiák. Az egyikről szóló beszámolóban olvastam, hogy a résztvevők álmaiból négy nap alatt eltűntek az urbánus témák, és átvette a természet a helyüket. Ez azt jelenti, hogy természetes körülmények között a – fentiek alapján sok betegségért is felelős – civilizációs mázunk négy nap alatt lefoszlik rólunk…

Szerző : Nagy Zsófia – Future-Traveler

Cimlapkép: Henri Rousseau (1844-1910): Le Rêve (Az álom), 1910  Wikimedia Commons

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek