A rovat kizárólagos támogatója

Vajon sarokba szorítva, amikor nincs más kiút, amikor már minden átlendült, jobban védekezünk? Ezen az állásponton vannak egyes ökológia csoportok: az emberiség már olyan mértékben lerombolta a környezetet, hogy a bioszféra összeomlásának határán állunk.Készülnünk kell-e arra, valóságosan és spirituálisan is, hogy hogyan éljünk az összeomlás után? Felvilágosult felismerése-e ez a katasztrófának, vagy maradi félelem és színtiszta obszkurantizmus?

Szélsőséges időjárás, mértéktelen anyagfelhasználás és bányászat, erdőpusztítás, a biológiai sokszínűség csökkenése, környezeti katasztrófák sora… A tudósok minden nappal egyre alaposabban tárják fel és ismertetik a felsorolt jelenségeket, és ennek eredményeként a közvélemény szemében is súlyos problémaként bukkan fel a környezet állapota: egyes emberi tevékenységek következményeként a hamarosan végbemenő vagy a már jelenleg is folyamatban lévő változások a civilizáció összeomlásához vezetnek.

Az elmélet egyes hívei az apokalipszistől való félelmet arra akarják felhasználni, hogy fellépésre buzdítsanak a kiváltó okok ellen. Mások megállapítják a politikusok tétlenségét, és a katasztrófa utáni helyzetet próbálják elképzelni: „Az összeomlás-elméletek váratlan sikere” (Le Monde, 2019. február 5.); „Összeomlás, a vég kezdete” (Libération, 2018. november 7.); „Összeomlástan: az összeomlás tétje (France Culture, 2019. március 16.), Yves Cochet: „Az emberiség eltűnhet 2050-re” (Le Parisien, 2019. június 7.); „Összeomlástan: lehet, hogy eljön a világvége?” (Géo, 2018. október 24.).

A médiában az apokalipszis iránti lelkesedés olyan mérteket öltött, hogy a France 2 egy „előrejelzést” tűzött műsorára 2029 decemberéből a „Világvége: és ha tényleg komoly?” című dokumentum-műsorában (2019. június 20.). A képernyőn francia katonák tartják kordában az utolsó iható vízforráshoz várakozók sorát, az áram és a vízszolgáltatás már megszűnt, mindenhol fosztogatók portyáznak és már ölni is készek, a klímamenekültek tömegesen akarnak eljutni Európába.

„Nem azt akarom, hogy bizalommal legyenek, hanem hogy féljenek. Azt akarom, hogy minden nap úgy féljenek, mint én. És azt is akarom, hogy lépjenek” – mondta a svéd ökológus, Greta Thunberg, a diákok klímasztrájkjának kezdeményezője, a davosi Világgazdasági Fórum 2019-es találkozóján. Bár céljaik megváltoztatását bolygónk gazdasági vezetőinél nem sikerült elérnie, a szélsőséges időjárás témája legalább a könyvkiadókat boldoggá tette. 2019 nyarán a vakációra ajánlott olvasmányok polcsorai közt Armageddon-illat lebeg. Hogy tud minden összeomlani. Összeomlástani kézikönyv a jelen generáció részére (Pablo Servigne és Raphaël Stevens, Seuil, 2015.); Miért fog minden összeomlani (Julien Wosnitza, 2018.); Az összeomlás öt fázisa (Dmitry Orlov, 2016.); Túlélni az antropocént. A polgárháborún és az összeomláson túl (Enzo Lesourt, Presses universitaires de France, 2018.); Lehet más a világvége. Megélni (és nemcsak túlélni) az összeomlást (Pablo Servigne, Raphaël Stevens és Gauthier Chapelle, Seuil, 2018.); Végveszélyben az emberiség! Dobjuk ki a (lég)hajóból! (Fred Vargas, Flammarion, 2019.); Inkább süllyedjünk el szépen, mint lebegjünk esetlenül. Gondolatok az összeomlásról (Corinne Morel Darleux, Libertalia, 2019.)…

Még a Matignon-palota lakóját is hidegzuhanyként érte az összeomlástan mindent elsöprő hulláma. „A kérdés sokkal jobban izgat, mint azt sokan gondolják. Ha nem hozunk jó döntéseket, az egész társadalom összeomlik, szó szerint, és eltűnik” – jelentette ki Édouard Philippe miniszterelnök 2018 júliusában egy beszélgetés során Nicolas Hulot-val, aki akkor az ökológia, a fenntartható növekedés és az energiaügy minisztere volt. Ebben a beszélgetésben, amelyet az Internet élőben közvetített, mind a ketten nagyon pozitívan nyilatkoztak Jared Diamond amerikai szerzőnek az egész világon bestsellerré vált könyvéről: az Összeomlásról.

Világvége-ígéret: millenarista misztikum

Jared Diamond környezetvédelmi aktivista és földrajztudós azt állítja, hogy már több régi társadalom is összeomlott a saját természetes környezete ellen elkövetett rombolás miatt. Felhívja a mai gazdasági elitet, hogy „racionális” döntéseket hozzanak, olyanokat, amely kíméli a környezetet, és ellenőrzés alatt tartja a demográfiai növekedést. A szerző befolyása egyre nő annak ellenére is, hogy bemutatott téziseinek megalapozottságát megkérdőjelezik: 2009-ben egy a könyvében szereplő társadalmakat jól ismerő specialistákból álló kutatócsoport alapvetően hiteltelenítette el az Összeomlásban kifejtett állásfoglalását. Jared Diamond rosszul mutatja be és ezért hibásan támadja a régi társadalmakat, helyette a modern kapitalizmust kellene támadnia, írják a kritikusai.

Egy divatos szerző véleményén túl, a valódi kérdés, amelyet az összeomlástan mozgalma felvet, a következőképpen foglalható össze: jó módja-e a környezetpusztítás elleni harc megkezdésének, ha a lakosságot és vezetőit a környezeti összeomlás veszélyeivel riogatjuk. Az összeomlástan felbukkanása vajon azt fejezi ki, hogy elegük van a jelenlegi termelési módból, és a politika helyett, mint egyébként gyakran, a millenarista misztikumhoz fordulnak? Vagy pedig az összeomlástan sikere azoknak a nyugtalan értelmiségieknek az önigazolására épül, akik már türelmetlenül el akarják hagyni a szennyezett, ellenőrzött és egyébként is drága városokat, hogy „mély és valódi” kapcsolatot építsenek ki a természettel és más emberekkel, a neofalusi közösségek zárt, belterjes köreiben maradva? Figyelembe véve a katasztrofizmus széles spektrumát, az „összeomlás” körüli közbeszéd nyilván kapcsolatban van mindezekkel.

Az apokalipszis veszélye akcióra serkent, mondják. Kérdés, hogy mire? „Ha fenntartjuk a lakosság növekedésének és az ipari termelésnek a mai ütemét a jövő századig, az a civilizációnk teljes összeomlását fogja okozni” – írta már 1974-ben René Dumont az Önnek kell döntenie. Ökológia vagy a halál című könyvében (Pauvert). Az 1970-es évek Franciaországában az ökológusok kivették a konzervatív falupártiak és hagyományos katolikusok kezéből a természet témáját, hogy egybeolvasszák a szociális és a környezeti tematikát, amiből megszületett a baloldali politikai ökológia. Ez erősen kritizálta a szocialista országokat, és legalább annyira a technikai haladás felhasználását a kapitalista társadalomban. René Dumont a harmadik világért harcolt, és magasra emelte a politikai modernség zászlaját. Amikor René Dumont agronómus a katasztrófa témáját vette elő, számára ez azt jelentette, hogy bevezeti a közbeszédbe a bioszféra és a létfeltételek egyidejű romlásának okairól való ismereteket. Egyértelműen megcélozta „a gazdagokat és a gazdag országokat”, valamint nyíltan kritizálta a kapitalizmust. Az Utópia vagy a halál c könyvének zárómondataiban ezt így foglalta össze: „Vitakörök készítették elő az 1789-as forradalmat: hasonló feladat vár ránk”. Ez a politikai ökológia, amíg a tudományos kutatásokra támaszkodott, olyan kritikai hullámra készített fel, amely engedmény és megalkuvás nélkül kritizálta a modernitás, a tudományosság és a liberális ideálok be nem tartott ígéreteit anélkül, hogy belezuhant volna az antimodernitás, az irracionalizmus és az áltudomány karjaiba.

Utódai túlléptek ezen. „Az összeomlástan a megérzésre épül – természetesen erős alapokon – de az az elsőrendű” – írták Servigne és Stevens a Hogyan omolhat minden össze című könyvükben (70 000 eladott példány). Szerintük készülni kell anyagilag és lelkileg is az összeomlásra, ezért be kell kapcsolódni a vidéki, takarékos és szemlélődő „rugalmas kisközösségek” életébe, amelyek már most is az „átmenetben” vannak például azzal, hogy permakultúrában művelik a mezőgazdaságot.

Az individualista és paranoiás „túléléstan”-mozgalom az USA-ban született a hidegháború idején, és arra hív fel mindenkit, hogy készüljön a saját bunkerében szembeszállni a nukleáris éjszakával. A mozgalom mostanában válik a középrétegek által is elfogadott népszerű ideológiává.

Hasonlították a mozgalmat, hibásan, a 70-es évek neofalusi mozgalmához: pedig inkább Lev Tolsztoj 19 századi keresztény és anarchista híveihez kapcsolódik, mint a 20 század második felének tiltakozó kísérleteihez. „A spiritualitás egy alapvetőbb és egyetemesebb valóság, mint a vallások – írja Servigne. – Sőt ez egy elsőrendű jelenség, amely meghatározza a vallás születését, és amely megmarad nélkülözhetetlennek a társadalom számára még egy vallásos rendszer hiányában is.” Majd hozzáteszi: „Van nem vallásos, laikus, sőt ateista spiritualizmus is.” Ez egy jó meghatározása az összeomlástannak, amely kész újra bekapcsolódni a régre visszanyúló közösségi utópiák hagyományába, újrafogalmazva és laikussá téve azt a millenarista várakozást, amely szerint a társadalom majd egy katasztrófán keresztül fog újjászületni. Az özönvíztől az egyiptomi tíz csapásig, az új testamentum apokalipszisétől a Korán 81-es szúrájáig – amikor ledöntetik a nap, megmozdíttatnak a hegyek, megemelkednek a tengerek, meghasíttatik az ég – a monoteista vallások mind megszülték az utóbbi két évezredben a „várakozás” közösségeit, amelyek várják, lesik a csapásokat azt remélve, hogy ezzel újjászületik a társadalom vagy hogy eljön a végső összecsapás a jó és a gonosz erői között.

„Megközelíthető-e a világvége kérdése világi szemszögből? Nem gondoljuk” – írták Servigne, Stevens és Chapelle a Lehet más a világvége című könyvükben. Az összeomlástan szakértői szerint „a mítosz erősebb a tényeknél”; „össze kell hangolni, össze kell békíteni a meditálókat és az aktivistákat”, és „mozgósítani kell az embereket, mint egy háborúban.” Ebben az értelemben indította el, a világvége kérdésének szentelt negyedéves kiadványát Pablo Servigne: a Yggdrasil-t 51 ezer példányban nyomtatják, újrahasznosított, Ausztriában vásárolt papírra, és a könyv kapható az újságosoknál. „Yggdrasil az északi hagyományok szerint a kozmikus fát jelenti, magyarázza a kiadó Yvan Saint-Jours, aki alapítója a Pierre Rabhihoz közel álló Kaizen című lapnak is. „Yggdrasil a világfa, amely összeköti az eget a földdel, a halottakat az élőkkel” – teszi hozzá Servigne.

A laikus millenaristák, az összeomlástan szakemberei végül beígérik a boldog apokalipszist: „Átfut majd rajtunk a szenvedés és az öröm is. A szenvedés, amikor látjuk majd az élő, az élettér, a jövőnk és a szeretteink összeomlását; az öröm, amikor látjuk majd (végre) a termo-ipari világ és egy sor más mérgező dolog összeomlását, amikor képesek leszünk új világokat kitalálni, visszatérni egy egyszerű élethez, visszanyerni az emlékezetünket (a felejtéssel szemben) és az érzékeinket (az érzéstelenítéssel szemben), visszanyerjük a függetlenségünket és a hatalmunkat, amikor fejleszthetjük majd a szépséget és az eredetiséget, és valóságos kapcsolat fonódhat az újra megtalált ősi eredeti természettel. Nincs semmi összeegyeztethetetlen abban, hogy átéljük az apokalipszist és egy boldog összeomlást.” Pedig ez egyáltalán nem olyan biztos, ha elfogadjuk Servigne és Stevens könyvének utószavát író ökológiai aktivista Yves Cochet összeomlás-definícióját: „Egy visszafordíthatatlan folyamatról van szó, amelyben végül az alapvető szükségleteket (víz, élelmiszer, lakás stb.) már nem nyújtják majd a lakosság többségének egy a törvények által meghatározott szolgáltatásként.” Vagyis pontosan az történik majd, ahogy már most is él a nyomornegyedekben több száz millió ember: 821 millió alultáplált van; egymilliárd ember él a nyomornegyedekben; 2,1 milliárd ember számára nincs ivóvíz-szolgáltatás, majdnem ugyanennyien naponta csak fertőzött vízhez jutnak, 900 millióan élnek WC nélkül.

Antropocén vagy kapitocén

Az apokalipszisnek saját lapja és a szélsőséges időjárásnak saját prófétái vannak. A fiatal Greta Thunberget tiszteletben tartja a lenyűgözött politikusok hada, akik tartanak egy kommunikációs bakitól a 2.0. típusú messiással szemben. „Csak egy hírnök vagyok” – biztosít minket a svéd gimnazista (Rejoignez-nousKero, 2019). Hosszú haj, szépen vasalt tunika, peace and love medál a nyaka körül: Franciaországban Aurélien Barrau asztrofizikus a sikerkönyvét hirdeti, amely Az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás címmel jelent meg 2019-ben, és egy korábbi, filmesek, zenészek, rapperek, rendezők, színészek által 2018. szeptember 3-án kiadott és a Le Monde első oldalán Kétszáz híres ember felhívása bolygónk megmentésére alcímmel közölt felhívásra utal. A tudós figyelmeztet minket, hogy „egy bolygó szintű kataklizmát élünk meg”. Ezért tehát „stratégiai szempontból politikamentessé kell tennünk a témát. Ha az időjárás problémája azonnal egy erősen baloldali állásponthoz kapcsolódik, akkor semmit sem fogunk tenni, mert a forradalmat, a nagy eseményt egyesek már évszázadok óta várják, s az persze még mindig nem jött el!” (Le Point2019. június 13.).

Az „összeomlásosok” akkor is, amikor az aranyozott palotáikban trónoló hatalmasokhoz intézik könyörgéseiket, vagy amikor spiritiszta közösségeikbe vonulnak vissza, azonos képet dédelgetnek a világról, amely két elvont kategória között ingadozik: a „természet” és az „emberiség” között. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy az antropocén korszakában élünk – a földtörténet azon korszaka, amikortól az emberi tevékenység negatívan alakította át az ökoszisztémát. „Nagyon aggódom, hogy az antropocénkoncepció megerősíti azt a régi burzsoá bohózatot, amely szerint a kapitalizmusból eredő bajokért a felelősség az egész emberiséget terheli” – mondja Jason W. Moore, a Binghamtoni egyetem professzora és a Világökológiai Kutatóhálózat (World-Ecology Research Network) koordinátora. Az antropocén fogalmának helyére a kapitocén fogalmát vezette be: a szélsőséges időjárás egy olyan gazdasági rendszerre épül, amely nem megfizetett nyersanyag-kitermeléssel és energiakisajátítással jött létre, és amelyet hosszú ideig magától értetődőnek fogadtak el. Nem az emberiség, hanem a nem megújuló erőforrások olcsó felhasználásának stratégiája – erre támaszkodik a korlátlan tőkefelhalmozás – jár a vége felé”. „A kapitalizmus összeomlását éljük meg – állítja. – És ez a legoptimistább álláspont, amelyet elfogadhatunk. […] Nem kell félnünk ettől az összeomlástól. El kell fogadnunk azt. Nem az emberek vagy az épületek fognak összeomolni, hanem a hatalmi viszonyok, azok, amelyek tárgyakká változtatták az embert és a természet más alkotó elemeit is, amelyeket a kapitalizmus ingyenesen dolgoztatott.”
Lehet más az összeomlás!

A szerző, Jean-Baptiste Malet újságíró, A piros arany birodalma. Felmérés az ipari paradicsom helyzetéről a világon c könyv szerzője.  Rövid összefoglalása itt olvasható

Fordította: Morva Judit

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek