A rovat kizárólagos támogatója

Március 22-e, 1994 óta világszerte a Víz Világnapja. Az ENSZ 47. közgyűlésének határozata értelmében 11 éve minden esztendőben március 22-én a világnaphoz kapcsolódó eseményeket, programokat tartanak.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a jeles nap alkalmából a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezett ünnepséget, ahol Persányi Miklós miniszter Vásárhelyi Pál Díjat, Sajó Elemér Emlékplakettet és miniszteri elismerő oklevelet adott át a vízügy területén kiemelkedően dolgozó szakembereknek.

Persányi Miklós ünnepi köszöntőjében a Víz Világnapjának idei üzenetét, jelmondatát idézve hangsúlyozta: a „Víz az élet”. Amikor a vizet köszöntjük, akkor az életet ünnepeljük – mondta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

A miniszter a magyarországi folyókon levonuló árhullámra kitérve megjegyezte: a kormány és a vízügyi szakemberek, a honvédség és a belügyi szervek felkészültek, és mindent, ami emberileg és szakmailag lehetséges megtettek azért, hogy sikerrel szálljunk szembe az áradó folyókkal. Mindez eddig így is történt – emelte ki a tárcavezető. A környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok az elmúlt hetekben például az ország teljes területén felülvizsgálták az ár- és belvízvédelmi művek állapotát, a védelmi anyagokat, eszközöket, és ellenőrizték a védekezési szervezet felkészültségét is.

A miniszter szólt arról is, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve a kormány sokkal több figyelmet fordít a vizekkel kapcsolatos kérdésekre, ügyekre, mint néhány évvel ezelőtt, és sokkal több pénzt is fordít azok megoldására, mint korábban.

Tavaly és tavalyelőtt több mint 10 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, így az elmúlt három év során a Felső-Tisza és a Közép-Tisza térségében összesen 60 kilométer árvízvédelmi fővédvonal megerősítését végezték el a szakemberek.

A miniszter felsorolta: kiépült a Szamos teljes védelmi rendszere, fejlesztések történtek Vásárosnamény, Jánd, Tiszaroff, Tószeg és Szolnok térségében, a Bodrogköz, a Mosoni-Duna, a Szentendrei sziget, a Siótorok környezetében, töltésfejlesztések készültek a Dráván és a Tiszán. Megtörtént a Körös-völgyi árvízvédelmi rendszer, a tiszadobi Andrássy-gát megerősítése, és Csongrád város árvízvédelmi fejlesztése.

Az árvízvédelem a 21. századi Kárpát-medencében nem csak gátak építését jelenti – közölte Persányi Miklós. Hozzátette: a Vásárhelyi-terv keretében 2004-ben 20 különféle program előkészítése zajlott, és két területen megkezdődött a munka. „Az idén mind a 20 helyen dolgozni fogunk, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében mintegy 20 milliárd forint áll rendelkezésre az árvízvédelmi biztonság javítására” – mondta a miniszter.

A tárcavezető a felszíni vizek védelme mellett fontosnak nevezte a felszín alatti vizekről való gondoskodást, a vezetékes ivóvíz tisztaságának kérdését, a csatornahálózat kiépítettségét, a szennyvíztisztítás megoldását. Utalt arra, hogy az Európai Uniótól elnyert támogatások révén idén kibontakozik az országos szennyvízkezelési és a kármentesítési program, valamennyi nagyvárosban folyik a csatornák és a szennyvíztisztítók fejlesztése, illetve felszámoljuk az évtizedek óra hátrahagyott, Magyarország ivóvízbázisát is jelentősen veszélyeztető szennyezett gócokat, mint amilyen az egykori nagytétényi Metallochemia-gyártelep.

Persányi Miklós közölte: napjainkban olyan fenntartható vízgazdálkodásra van szükség, amely megőrzi a vizeket a jövő nemzedékek számára.

Frits Schlingemann, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (United Nations Environment Program, UNEP) európai irodavezetője köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a UNEP az öt évvel ezelőtti, 2000-es tiszai ciánszennyezés után munkacsoportot alakította azért, hogy felmérje a Tisza vízgyűjtő területén található potenciális veszélyforrásokat. Ez a munkacsoport 42 kockázati tényezőt tárt fel – mondta.

A UNEP szakértői csoportjának felméréséről gyorsjelentés készült, amelyet egy kötet formájában jelentettek meg.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás