A rovat kizárólagos támogatója

Dr. Hamar József hidrobiológus, a Tisza Klub elnöke a szomszédos országokban lakó kutatótársaival együtt hosszú éveken keresztül vizsgálta a Tisza és vízgyűjtő területének folyóit.

Tanulmányok, adatsorok, könyvek készültek abból a munkából, amelyet a Tisza Klub szervezésében az ökológusok és más szakemberek végeztek. A kutató arra hívja fel a figyelmet, hogy a szomszédos országokban, elsősorban Ukrajnában és Romániában óriási fokú környezeti veszélyhelyzet alakult ki. Az emberi beavatkozások mennyisége és milyensége, a hatása alakította ki ezt a veszélyhelyzetet. Ma már tudjuk, tapasztaljuk azt, hogy a vizekkel valami probléma van, és biztosak vagyunk benne, hogy ez az emberi tevékenységnek az eredménye. Ha elfoglaljuk a vízgyűjtő területet, ha eltűnik az erdő, a természetes vegetáció, és rét vagy legelő, esetleg szántó lesz belőle, ha bányákat nyitnak, utakat építenek, ha gyümölcsösök, újabb települések foglalják el azt a területet, ami természetes környezet volt – vagyis minden komolyabb emberi beavatkozás – az a térség vízháztartását komolyan megzavarja. A hidrobiológus szerint a műszaki beavatkozások, vagyis a vizek gátak közé szorítása, víztározók, vízlépcsők építése illetve a szennyező tevékenységek, idegenek a folyók életétől, és tágabb értelemben a természettől is idegenek. Nyilvánvaló, hogy a természet válaszol az őt ért hatásokra, és ez a számunkra kedvezőtlen. Ilyenkor az ember újra beavatkozik a folyamatokba, anélkül, hogy figyelembe venné a természet törvényeit, és ez az adok-kapok oda vezet, hogy ez a valamikori természetes rendszer össze fog omlani. Ez tragédia.
Igen jellemző az, hogy az emberi beavatkozások legtöbbször meggondolatlanok, rövid távú érdekeket szolgálnak, és nem gondolnak a következményekre. Sajnos legtöbbször épp hosszabb távú következmények azok, amelyekre nem tudunk megfelelően reagálni, mert mindig az okozatot kezeljük, például védekezünk, ahelyett, hogy az okokat szüntetnénk meg.
Az évről – évre ismétlődő árvizek kialakulásának egyik oka a vízgyűjtő területen történt erdőirtás. Ennek mértékéről Hamar József azt állította, hogy mind Romániában, mind Ukrajnában igen nagy mértékű erdőpusztítást láttak. A Tisza vízgyűjtőjének erdős vidékein a szubalpini régiótól egészen a dombvidékig hiányzik az erdő. Ez a fakivágási folyamat nem most kezdődött, hanem évszázadokkal ezelőtt. Napjainkban az erdőirtás egyre nagyobb intenzitással folytatódik. Az is megdöbbentő, hogy a hegyvidéki rétek is pusztulnak. Egy-egy folyónak a természetes, vagy a természetközeli környezete a hegyek lábánál megszűnik. A kutató Kolozsvár példáját említette. A város környékén van egy tározó, de afölött a Hideg-, és a Meleg-Szamos környékén gyönyörű természeti környezet található, Kolozsvártól lefelé viszont egyszerűen borzalom, ami van.
Általában az a jellemző, hogy a forrásvidék környékén még rendben van a természetes környezet, lejjebb már nem. Ezek az utolsó maradványok is egyre fogynak. A vízgyűjtő elfoglalása később komoly hátrányt fog jelenteni.
Ahhoz, hogy érdemi változásokat lehessen elérni, ahhoz az kell, hogy a döntéshozók – elsősorban a politikusok felfogása megváltozzon. Ha ez nem változik, és valóban csak a gazdasági érdekeket veszik figyelembe, akkor sajnos a pusztulás folytatódni fog, és ennek a tragédiának már mutatkoznak a jelei.
A várható negatív hatások nemcsak az alvizi országokat, így Magyarországot érinti. Az árvíz Kárpát-alján és a máramarosi havasokban is pusztított, vagy más magasabb hegyeken, és a helybeliek életét is megkeserítette. Ma már tudjuk, hogy a víz természeti erőforrás, amelyet használnunk kell, amely nélkül nem tudunk élni. A vizeket nem lehet egyszerre kihasználni – nem felhasználni, hanem kihasználni, másrészt pedig védeni. Mindenképpen meg kell változnia a vizekhez való viszonyunknak. A természeti környezettel való harmonikus kapcsolat gazdaságilag is kimutatható hasznot jelent.
Ez egy összefüggő vízrendszer, amely a forrásoktól, az ereken, patakokon, mellékfolyókon és folyókon keresztül a Duna – deltáig tart, az egész vízgyűjtő másfél magyarországnyi területű, és itt bármilyen komolyabb probléma van, az regionális szinten jelentkezik. Nagybányán folyt ki a cianid, de ezt a Duna – deltában is érezték. A regionális problémákat pedig regionális szinten kell megoldani, tehát létfeltétel, hogy a vízgyűjtőn található országok összefogjanak. A szomszédos országok zöld szervezetei, vagyis a civilek, és a tudományos és szakmai szervezetek már együttműködnek. Ma már az is bizonyos, hogy az együttműködés minden ország számára hasznos. A környezetért való együttműködésnek most már csak kormányzati szinten kell megvalósulnia, mert a döntések ott születnek.

2001 0322

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás