A rovat kizárólagos támogatója

A WC Világnapját az ázsiai alapítású Toalett Világszervezet 2001-benrendezte meg először. A céljuk az volt ezzel a kezdeményezéssel, hogy a szennyvízkezelés, a szennyvízelvezetés és a higiénia fontosságára irányítsák a figyelmet – legalább egy nap erejéig!

AZ ENSZ 2013 óta minden évben november 19-én nemzetközi kampány keretein belül igyekszik felhívnia figyelmet a WC használat, a szennyvíztisztítás és a szennyvízelvezetés fontosságára. Az idei kampány a következőkre épül: "Amikor a természet hív, szükségünk van egy WC-re. Sajnos több milliárdembernek nincs ilyen. Ez azt jelenti, hogy tömeges méretű emberi székletet nem fognak be és nem kezelik – szennyezik az emberi életet fenntartó vizet és talajt. Környezetünket nyitott csatornába forgatjuk. Ki kell építeni a WC-ket és a higiéniai rendszereket, amelyek összhangban állnak az ökoszisztémákkal.” A természet alapú higiéniai megoldások kihasználják az ökoszisztémák erejét, hogysegítsenek az emberi hulladék kezelésében, mielőtt visszatérnének a környezetbe. A legtöbb ilyen megoldás lényegében magában foglalja a növényzet, a talaj és / vagy a vizes élőhelyek védelmét és kezelését, beleértve a folyókat és a tavakat is.

Az UNICEF és a WHO 2017-ben elkészített közös jelentéséből kiderült, hogy tisztítatlanul, mindenféle kezelés nélkül kerül a természetbe a világon keletkező szennyvizek 80 %-a; hogy a világ népessége 60 %-ának vagy nincs az otthonában WC, vagy nem jut olyan toaletthez, amely biztonságosan vezeti el a keletkező szennyvizet; körülbelül 850 millió ember egyáltalán nem jut WC-hez, tehát a természetben végzi el szükségleteit, valamint, hogy 1,8 milliárd ember olyan vizet fogyaszt, amely nincs megfelelő módon tisztítva!

Rémisztő számok, rémisztő adatok!!!   A világ iskoláinak felében nincs WC és ivóvíz

A világ iskoláinak felében nincs WC és ivóvíz

A világ iskoláinak közel felében hiányoznak az alapvető higiéniai feltételek, nincs ivóvíz, vécé vagy mosdó – figyelmeztettek szakértők az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus végén közzétett közös jelentésében. A Szubszaharai Afrikában és Délkelet-Ázsiában a legrosszabb a helyzet.

A WHF jelentése szerint 900 millió gyerek néz szembe az alapvető higiéniai feltételek hiányával oktatása során, ami miatt fokozott egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve. Az általános és középiskolák közel egyharmadában nincs hozzáférés biztonságos ivóvízhez, ami  570 millió gyereket érint.
Sajnálatos tény az is, hogy a szennyvízkezelési hiányosságok miatt több százezer ember veszíti életét minden évben. Nincs jól ez így! Ne menjen ez így tovább!


A hazai víziközmű szolgáltatók a nap 24 órájában láthatatlanul azon és azért dolgoznak, hogy a vízikincset óvják, a környezetet és élővizeinket megvédjék, hogy ne „csak” a mindennapokban, hanem a jövőben is megoldott legyen a biztonságos ivóvízellátás, valamint a szennyvízelvezetés és annak kezelése is. A fogyasztók, a felhasználók számára teljesen természetes, hogy kinyitják a csapot és folyik a víz, lehúzzák a wc-t és elfolyik a szennyvíz, azonban szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ez hazánkban valóban jól működik, de nagyon sok olyan hely van a világon, ahol nemhogy nem működik, még nem is létezik – a fenti számok magukért beszélnek! Magyarországon a háztartások 98 %-arészesül közműves ivóvízellátásban, a közműves csatornázottság pedig közelít a 80 %-hoz – és amennyiben ezeket a számokat a fentebb olvasott adatokkal összehasonlítjuk, elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mi mit teszünk környezetünk megóvása érdekében?!
 
Szerencsére egyre többen ismerik fel azt, hogy beláthatatlan következményekkel járhat, ha nemfigyelünk oda a környezettudatos viselkedésre, a vízkincs védelmére, a szanitáció kérdéskörére és afelnövekvő generáció környezettudatos gondolkodásának formálására. A Magyar Víziközmű Szövetség kiemelt feladatának tekinti azt, hogy zászlós hajója legyen azoknak a kezdeményezésnek, amelyek során a környezettudatosságra, a környezetvédelemre, a vízkincs megóvásának fontosságára és a szennyvízelvezetés kiemelt szükségességére irányul a figyelem!
A mai napon gondoljunk a fenti fontos információkra, álljunk meg egy pillanatra és próbáljunk meg mostantól tudatosabban élni, környezettudatosan megélni a mindennapokat és úgy bánni a vízzel,a környezetünkkel és a Földdel, hogy az a következő generációk számára is elérhető és élhető legyen!

Kapcsolódó anyagok:

A klímaváltozás miatt háborúk fognak kitörni a vízért

A talaj nem egy korlátlanul rendelkezésre álló erőforrás – tenni kell a védelméért

Bill Gates elővette a kakis üveget

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek