A rovat kizárólagos támogatója

Elnökünk most az államfői hivatalban környezeti fenntarthatósági igazgatóságot alapított, és oda a Magyarország, illetve St. Kitts és Nevis Államszövetség közötti diplomáciai kapcsolatok megalapozásával nevet szerző Körösi Csabát szemelte ki igazgatónak, ami tényleg összemérhető poén Schmitt Pál nyelvőrködésével.

Amikor Schmitt Pál, a magyar nyelvvel örök és reménytelen küzdelemben álló volt köztársasági elnök nyelvvédő díjat alapított, akkor a politika iránt csak felszínesen érdeklődő, de valamelyest igényes magyar polgár számára nyilvánvalóvá vált, hogy az Orbán-rendszer elérte az (egyik) erkölcsi mélypontját. Schmitt kétségbeesésében keresett magának az alkotmányos elnöki teendők helyett valamilyen értelmes elfoglaltságot, és végül a nyelvművelésnél kötött ki, kimeríthetetlen humorforrásként szolgálva a NER első éveiben.

Morális hulláról vagy jót, vagy semmit: csakhogy a rezsim ismétli önmagát. Csupán a szereplők változnak, a tartalom ugyanaz: a kormányzati akarat opponálásától irtózó, önálló vélemény és politikai respektus nélküli „álamfőt” ezúttal Áder János alakítja, aki a horgászat mellett a környezetvédelmi szájkaratéban találta meg az aláírógépi szerepkör ideális kiegészítő sportját.

Elnökünk most az államfői hivatalban környezeti fenntarthatósági igazgatóságot alapított, és oda a Magyarország, illetve St. Kitts és Nevis Államszövetség közötti diplomáciai kapcsolatok megalapozásával nevet szerző Körösi Csabát szemelte ki igazgatónak, ami tényleg összemérhető poén Schmitt Pál nyelvőrködésével. Áder szerint – idézzük – „nem mindegy, milyen környezetet hagyunk gyermekeinkre és unokáinkra” (mondhatta volna úgy is, hogy a környezetszennyezés nem ismer határokat, az is eredeti gondolat).

Most sajnáljuk igazán, hogy a jó reflexű elnök nem korábban kapcsolt – mondjuk akkor, amikor kinevezte Európa egyetlen olyan kormányát, amelyben nemhogy környezetvédelmi minisztérium, de még csak tiszta profillal a környezet- és természetvédelemért vagy a klímaügyekért felelős helyettes államtitkárság sincs. Esetleg akkor, amikor fenntartás nélkül aláírta a védett területek beépítése elől minden hatósági és jogi akadályt eltakarító Normafa- és Városliget-törvényt.

Vagy legalább akkor, amikor – az évtized legcinikusabb fideszese versenyben Lázárral, Rogánnal, Selmeczi Gabriellával szemben jó eséllyel indulva – kijelentette: azért nincs lehetősége aláírás előtt referendumot kezdeményezni a paksi atomerőmű-bővítést szolgáló Orbán–Putyin-egyezményről, mert nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről nem lehet országos népszavazást tartani – miközben a vonatkozó papírdarab éppen Áder szignójától vált nemzetközi szerződéssé, addig nem kötelezett senkit semmire.

A nemhogy jogvégzett, de egyenesen az államjogra és a jogalkotási munkára specializálódott Áder Jánosnak innen üzennénk: bármilyen újabb sóhivatalt gründol az elnöki hivatalban, az nem fogja pótolni sem a 2010 óta nem létező kormányzati környezetpolitikát, sem az elnök kollégiumi cimboráiból álló kormány valóban példátlan és bántó környezeti tudáshiányát, igénytelenségét. Az adófizetők pénzének és önnön presztízse maradékának megkímélése érdekében azt javasolnánk: ne tévelyegjen tovább a nagypolitika sűrűjében, hanem üljön ki a partra, és inkább pecázzon- írta Hargitai Miklós a nol.hu vélemény rovatában.

 

Mit is fog csinálni Áder zöld igazgatósága?

Mit is fog csinálni Áder zöld igazgatósága?

Január 5-én Áder János rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal új igazgatósággal bővült. A Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság vezetője Kőrösi Csaba korábbi ENSZ- nagykövet lett. Megkérdeztük a sajtóosztályt, hogy mit is fognak majd csinálni. Nem lettünk sokkal okosabbak. Áder János az ENSZ-főtitkári posztra hajt?

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás