A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: 444.hu

Áder János alapítványa, A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány nyerte el az észak-macedón hulladékgazdálkodás kialakítására kiírt, egymillió euró értékű uniós finanszírozású pályázatot – közölte a projektvezetői feladatot elnyerő szervezet.

Már a magyar hulladékgazdálkodás – amit most adtak 35 évre koncesszióba a MOL-nak – idén nyáron is produkált látványos összeomlásokat, Áderék közleménye szerint az alapítvány a macedón kormány képviselőinek most bemutatja a legjobb európai gyakorlatokat, továbbá részt vesznek az ország számára legtesthezállóbb rendszer kialakításában. A hulladékgazdálkodási program a balkáni állam uniós csatlakozási felkészülésének keretében valósul meg.

Az alapítvány magyar projektvezetőként először valósíthat meg úgynevezett Twinning projektet, ikerintézményi programot, amit az Európai Bizottság azzal a céllal hozott létre, hogy a tagjelölt országok felkészülését segítse. Sitányi László, az alapítvány klímavédelmi igazgatója szerint a projekt várhatóan két évig tart, a munkát magyarok irányítják, de számos európai országából vonnak be szakértőket. A feladat részét képezi az informatikai háttér, a pénz- és anyagmozgás részleteinek, a közbeszerzések kiírásának az előkészítése, tehát állításuk szerint nemcsak egy vastag tanulmánykötetet adnak át, hanem működőképes rendszert hoznak létre. Olyan megoldásokra törekednek, amik hosszú távon is fenntarthatók. „Egy olyan rendszer, amely a szállításban részt vevő járműveken keresztül képes lemérni a hulladék mennyiségét és a fogyasztót a mennyiség függvényében terheli, sok előnnyel jár, például a szemét visszafogására ösztönöz, ugyanakkor nem biztos, hogy megfizethető.”- fejtette ki.

Szerintük a jól működő szisztémáknál kulcskérdés, hogy legyen elegendő forrás a rendszer működtetésére, ugyanakkor a kommunikáció is fontos része a feladatnak, a hulladékgazdálkodás a polgárok aktív részvétele nélkül nem működik.
A magyar kormány eddig bőkezűen támogatta Áder János alapítványát, aminek a kuratóriumában ott ül Lázár János beruházási miniszter és helyettese, Csepreghy Nándor is- írta a 444.hu.


Így nem lett Áder valóban zöld elnök

A 10 év után idén májusban lejárt mandátumú köztársasági elnök rajzversenyekkel ment neki a klímaváltozásnak. A történelem leginkább ” bólogató Jánosként” fog rá emlékezni, aki gyáva volt gazdájának ellentmondani. Vajon mit szólnak majd az unokái, amikor nem tudnak a nagy tavainkban fürdeni?
A 10 év után most leköszönt Áder János köztársasági elnökről 2015-ben rebesgetni kezdték, hogy az ENSZ főtitkári székére fáj a foga. A világuralomból végül semmi nem lett, Áder viszont a környezetvédelemre építette volna nemzetközi kampányát, és a téma azóta is velünk maradt.
Áder János 7 éven át igyekezett zöld köztársasági elnöke lenni az országnak, még egy klímavédelmi alapítványt is létrehozott, de az se tett eddig sokkal többet a környezetvédelemért, mint amennyit Áder János a magyar alkotmányos rendért. Részletek >>>

Nyitókép: Áder János a nagy horgász ponttyal. Koszticsák Szilárd MTI / MTVA

Kapcsolódó anyagok:

Nyílt levél Áder Jánosnak a Fertő tavi podcastja miatt

Orbánnak továbbra sem fontos a környezetvédelem

Palkovics mágus – Felelősség-illanás

Áder János már zöldnek sem látszik: nem a tó, hanem a part beépítése mellett állt ki.

Áder alapítványának új zöldítési lufija

Áder és az engedély nélküli kútfúrás időzített bombája

Így nem lett Áder valóban zöld elnök

1,8 millióért helikopterezett a “nagy zöld” Áder János

Az Orbán kormány újabb száz környezeti bűne, vagy több2

Az Orbán rezsim újabb szögeket vert a természetvédelem koporsójába

Búcsúzóul ismét jól kitömték Áder “falzöld” alapítványát

Zöldebb a zöldeknél – a magyar kormány zöld úton jár (a propagandában)

Áder elmúlt tíz éve

Áder újabb ötmilliárdért festhet zöldre

Áder úr! PR mutatványok helyett cselekvés!

Áder “Ne írd alá!” János 10 éve: a horgász, aki alig dobott vissza valamit

Áder, és az ő vagyonnyilatkozata

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás