Hirdetés

Éles reakciókat szült a köztársasági elnök döntése, aki tegnap aláírta a földtörvényt. Az államfő szerint a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs alkotmányos akadálya. Áder bebizonyította, hogy képtelen felülemelkedni a fideszes pártérdekeken.

Áder szerint nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.

MSZP: Áder képtelen felülemelkedni a Fidesz pártérdekén

Áder János köztársasági elnök bebizonyította, hogy képtelen felülemelkedni a fideszes pártérdekeken. Őszintén sajnáljuk, hogy a nemzet egységét kifejezni hivatott Áder János csupán a Győrffy Balázs fideszes országgyűlési képviselő által vezetett Nemzeti Agrárkamara, a Fidesz-frakcióban ülő Turi-Kovács Béla által vezetett Kisgazda Polgári Egyesület és Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető felhívásának adott helyt, és aláírta a botrányos körülmények között megalkotott és elfogadott földtörvényt. Mostantól Szabó Máté alapjogi biztoson a sor, hogy az Alkotmánybíróság elé vigye a magyar agrárbékére súlyos fenyegetést jelentő törvényt. (Gőgös Zoltán)

LMP: Az Alaptörvénnyel is szembemegy a „földrabló törvény″

"Az LMP-nek töretlen gyakorlata immár öt éve, hogy az államfői döntéseket nem minősítjük. Egyetlen esetben tettünk kivételt, amikor a köztársasági elnök méltatlan lett hivatalára. Áder János döntése után is fenntartjuk az álláspontunkat, hogy a közjogi érvénytelenség fennáll, és nem csak a földtörvény elfogadása kapcsán, hanem az összes többi, azután elfogadott törvény esetében is. Egyrészt a jogszerűen kikért név szerinti szavazástól nem hogy a házelnök, hanem még a ház többsége sem térhet el. Latorcai Jánosnak eleve meg kellett volna állapítania, hogy megszakadt az országgyűlés ülése, és az ennek megfelelő intézkedéseket kellett volna érvényesítenie. Az országgyűlés ülését nem lehet a szószékről vezetni, sőt ahhoz, hogy érvényes legyen a jogalkotási munka, az is kell, hogy a jegyzők is a helyükön legyenek, márpedig ebben az esetben ők sem voltak. Hozzáteszem, szakadt már meg úgy jogalkotási munka a parlamentben, hogy a jegyzők nem voltak a helyükön.

A másik szempont, hogy alkotmányos aggályok a földtörvény esetében nem csupán a közjogi érvénytelenség miatt merülhetnek fel, hanem azért is, mert ez a földrabló törvény a birtokmaximumot kijátszhatóvá teszi és az állami földekre nem terjed ki, ami pedig azzal fenyeget, hogy olyan birtokszerkezet alakul ki, mely a természeti erőforrások túlhasználásához vezet. Ezért az LMP-ben azt gondoljuk, hogy az Alaptörvényben a természeti erőforrások és a jövő generációk védelmére vonatkozó passzusok megsértése is fennáll. Észrevettük, hogy Áder János nem nagyon szeret élni az alkotmányos vétó lehetőségével, viszont kétségtelen, hogy közjogilag nála volt a labda, hogy rövidre zárja az aggályokat, melyek a földtörvény esetében nem csak eljárási, hanem tartalmi értelemben is fennállnak. Ezeknek a konzekvenciáját az államfőnek kellett volna levonnia, nem tette meg." (Schiffer András az Indexnek)

Együtt-PM: Már nincs dolgunk Áder Jánossal

Az után, hogy Áder János aláírta a földtörvényt, az Együtt-PM-nek nincs dolga a köztársasági elnökkel, nincs mit kérni tőle. Az államfő döntésével az utolsó esély veszett el arra, hogy a köztársasági elnök, mint a törvényesség legfőbb őre, gátat vessen annak a maffiakormányzásnak, ami az elmúlt években Magyarországon zajlott. A törvény egyrészt ellehetetleníti a kis családi gazdálkodókat, másrészt az elfogadásának menete is alkotmányossági aggályokat vet fel, ami egyértelműen igényelte volna az államfő közbelépését. Áder János azt üzente az országnak, hogy részéről rendben van mindaz, ami a "földmutyik" és a "trafikmutyik" ügyében történik Magyarországon. Az államfő ezzel a lépésével "egyszerű fogaskerékké vált abban a gépezetben, amellyel a Fidesz (…) és a Fidesz körüli gazdasági oligarchák teljes mértékben maguk alá gyűrték Magyarországot. (Jávor Benedek)

Jobbik: Áder is beállt a gátlástalan hazaárulók sorába

"Az illegitim, a magyar termőföldet külföldiek és oligarchák számára felkínáló" földtörvényt aláíró Áder János is beállt párttársai közé, "beállt a gátlástalan hazaárulók sorába". A Jobbik az alapvető jogok biztosát arra kéri, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz. A Jobbik újabb fideszes hazaárulásnak tekinti azt, hogy még csak megfontolásra sem küldte vissza az államfő a törvényt, azaz semmi tartalmi kivetnivalót nem lát benne. A Jobbik megakadályozta a földtörvény házszabályszerű elfogadását, de Áder János "hazugságaival ellentétben" nem "erőszakos fellépéssel" és a levezető elnök "szavazókártyája elvételével", hiszen azt Latorcai János maga hagyta fent a pulpituson. Jogilag értelmezhetetlen, hogy az államfő szerint nem hivatkozhatnak házszabálysértésre a jobbikosok, ráadásul mások is hivatkoznak a szabálytalanságra. Azzal, hogy az államfő következmények nélkül hagyta a kormánypárti házszabálysértést, azzal saját tekintélyét is feláldozta az idegen érdekek és oligarchák oltárán. (Vona Gábor)

Fidesz: Vége a zöldbárók korszakának

A köztársasági elnök aláírásával új földtörvény született, amely véget vet a zöldbárók, a nagybirtokosok, a spekulánsok korszakának, és megvédi tőlük a magyar földet. Tíz hónap múlva, a külföldiek földvásárlási moratóriumának lejárta után is a helyben lakó, földműveléssel élethivatásszerűen foglalkozó magyar gazdák fogják művelni a termőföldet. A családi gazdaságok száma növekedni fog, a nagybirtokok száma radikálisan visszaszorul. Mindez megélhetést és munkahelyeket biztosít majd a vidéknek, életben tartja a falvakat. Nem szerezhetnek majd földhasználati jogot átláthatatlan tulajdonosi körrel bíró gazdálkodó szervezetek, és nem lépnek életbe a spekulánsok által kötött zsebszerződések sem. "Ez a földpolitika kétségtelenül keresztülhúzza a Gyurcsány-Bajnai-szövetség számításait." ( Zsigó Róbert)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás