A rovat kizárólagos támogatója

A David Attenborough-tól már ismert Kék bolygó címmel jelentkező zöld podcastot indít Áder János. Az egyes epizódok holnaptól kéthetente jelennek meg. Kíváncsian várjuk, hogy a valós hazai zöld problémákról is szó esik-e majd a magát zöldnek feltüntető, ám minden környezetellenes törvényt is aláíró köztársasági elnök beszélgetéseiben.

A köztársasági elnök lesz a podcast műsorvezetője és a leírás szerint  “környezetről, vízről, klímáról kérdezi szakértő vendégeit. Arról is szó lesz, hogy milyen válaszokat adunk a klímaváltozásra, a körforgásos gazdaság megteremtésére, a vízválságra vagy a fenntartható életmód biztosítására.” Az első adásban Kína 2060-ra vállalt karbonsemlegessége lesz a téma, a vendég pedig Bartus Gábor közgazdász lesz, “aki szerint a kínai társadalom ott tart, hogy nem szenved hiányt semmiben, mindent előállít a maga számára.”

Az MTI leírása szerint Bartus mellett Áder János is képviselteti véleményét, aki “arra fog rámutatni, hogy Kína vállalása nem is olyan meglepő”. Avagy ahogy Áder vélekedik:

“Már ma is Kína gyártja a világon a napelemek 70 százalékát, a szélkerekek felét és az elektromos autók elterjedéséhez szükséges litium ionos akkumulátorok 77 százalékát, tehát egy technológiaváltás már a bejelentés előtt beindult”.
Az első adást 26-án hétfőn 10-kor lehet majd elérni a leírás szerint “az interneten”.

Érdekes, hogy a köztársasági elnök éppen ezt a címet választotta, ez ugyanis a világszerte jól ismert, köztiszteletnek örvendő brit televíziós, David Attenborough műsorának is a címe. Sőt igazából két ilyen című természetfilm-sorozata is létezik a BBC élő legendájának. Nem is beszélve a Zöld bolygó címűről.


Áder Jánosé az a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, melyet legutóbb idén nyáron 5 milliárd közpénzzel tömtek ki.

A 19 éve üzemeltetett Greenfo 0 forint közpénzből indította el 2020 április 22-án a Föld Napján heti podcastját, melyben főleg a hazai zöld problémát járjuk körül minden szerdán jelentkező epizódjainkkal.
Az adások és cikkek itt visszahallgathatóak

Ehhez és a honlap működtetéséhez várjuk a támogatókat és a hirdetőket.


Frissítés: Kínai környezetvédelmi kérdésekkel indult Áder podcastje

A köztársasági elnök tegnap indult környezetvédelmi podcast-sorozatának első adásában szokása szerint „biztonságosan” távoli és elemelkedett, jelen esetben kínai környezetvédelmi kérdések – amúgy viszonylag tárgyszerű – taglalásával kezdett. Az instant rövidségű, félórás adás felütésében Áder János felhívta a figyelmet: az ENSZ szeptember végi, virtuális ülésszakán Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, hogy országa 2060-ra „klímasemlegessé” válik, vagyis akkorra lényegében megszüntetik szén-dioxid-kibocsátásukat. Ennek horderejét jellemzi, hogy a világ légszennyezésének ötöde Kínából származik. Ehhez képest 2030-ig még saját bevallásuk szerint is tovább emelik a kibocsátást, amiként azt az elmúlt két év is tanúsította. (A zöld elkötelezettségét gyakorta „adatokkal” bizonyítani igyekvő köztársasági elnök ilyenkor vékony jégen jár: két éve összekeverte Kína éves légszennyezését annak változásával. Nemrég pedig úgy talált fogalmazni, hogy a kormány bezárja a Mátrai Erőművet, miközben azt – jelen állás szerint – átalakítják.) Marnitz István véleménycikke >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás