Hirdetés
greenfo/MTI

Az államfő szerint már nem elvi döntésekről kell beszélni, hanem konkrét lépésekről.A fenntartható vízgazdálkodás területén ma már nem elvi döntéseket kell meghoznunk, feladatunk az, hogy a közös cél eléréséhez szükséges lépésekről, a végrehajtás módjáról, időtávjáról, a finanszírozás feltételeiről beszéljünk – mondta Áder János köztársasági elnök ma a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) online konferenciáján.
Ismertette: nyolc éve, hogy megszületett a nemzeti fenntartható fejlődési stratégiája az országnak.

Az első budapesti víz világtalálkozón, 2013-ban meghatározták a vízzel kapcsolatos célokat. Az Agenda 2030-at öt éve fogadták el és ugyanabban az évben egyeztek meg Párizsban arról, hogy az éghajlatváltozás elszabadulását hogyan kívánják megelőzni.  A megállapodás végrehajtásakor fontos szerep jut a vízgazdálkodást érintő szemléletváltásnak.
2015-ben megszületett a Kvassay Jenő Terv, “az új nemzeti vízstratégiánk. Ezek mind-mind a fenntartható fejlődésünket szolgáló szemléletváltásra épülő tervek, megállapodások, szándékok” – tette hozzá.

Nyitókép: FCSM szennyvíztelep Sarkadi Péter greenfo.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás